Beszélgetés Simó Irma klinikai pszichológussal: A változás mint folyamat

100

Új év, új kezdet – mondják sokan, azonban mint utólag gyakran kiderül, a változás és változtatás se nem könnyű, se nem egyszerű. Simó Irma klinikai pszichológussal az újévi fogadalmak kapcsán beszélgettünk a változásról, annak folyamatairól és a sikeres újrakezdések szempontjairól.

Fotó: László F. Csaba

– Új év vagy sem, a változás igénye mindannyiunkban ott van. Honnan ered ez és úgymond meddig egészséges?

– A modern társadalomban életünk felgyorsult, mi sem állandóbb benne a változásoknál. Változunk, mert erre szükség van ahhoz, hogy meg tudjunk felelni a környezet elvárásainak. Változunk, mert mi magunk is folyamatos fejlődésre vágyunk. Változunk, mert alkalmazkodunk ahhoz a nagyon bonyolult és folyamatosan mozgásban lévő világhoz, amely a környezetünk, hol az online térben navigálunk, hol az offline térben. Tudatos, éber életmód nélkül nincs esélyünk arra, hogy azt a személyiségbeli, környezeti és társadalmi változást megtapasztaljuk, amire vágyunk. Azt gondolom, hogy egyéni ébredésre van szükségünk, egyéni szinten történő döntés, változás, irány és szemléletváltás hozza meg a közösségi és társadalmi változást, amely kiemel a tanult tehetetlenségből, és ezáltal nem félelemre építjük a jövőképünket. Autonóm, gondolkodó, reflektáló, érett ember élvezi a fejlődést, a belső szabadságot, és taszítja magától az elnyomást, erőszakot, leuralást, szolgaságot, rabságot (pl. egy rossz szokás rabjává lenni), talán ezek a belső indítékok azok, amely az embereket új szokások kialakítására sarkallja újévkor. Az egyik legelementárisabb vágy bennünk, hogy élő kapcsolatban legyünk önmagunkkal, elevenné váljunk. Hogy ne élőhalottként tengődjünk, hanem dinamikus, lendületben lévő személyként alkossunk, nyomot hagyjunk, kapcsolódjunk a többi emberhez, szeressünk és szeretve legyünk, örüljünk egymásnak és a világ sokszínűségének. Mégis a változás szó hallatán a legtöbb emberben kétségek és félelmek támadnak, mert a szokás hatalma nagyon nagy úr, legyen szó egy rossz szokásról, amiről szeretnénk leszokni, például a dohányzásról, mivel az általa kialakított rituálé biztonságot ad, közösséget teremt a többi cigizővel, kiszámíthatóvá teszi az oly bizonytalan és pörgős világunkat.

– Az újévi fogadalmak nimbuszát alaposan megtépázták már, mégis sokan vágnak bele most is úgy az új évbe, hogy nagy elhatározásokat is hoznak. Miért teszünk újévi fogadalmakat, miért kötjük az újrakezdéseket az új évhez?

– Bármikor dönthetünk a változás mellett, viszont gyakoribbak az év elején kimondott fogadalmak és ősszel a tanév dinamikájára rásimuló elhatározásaink. Az év ritmusa, az évszakok váltakozása segít nekünk ebben, és ez így van jól. Az új szokások kialakítása is időt igényel, emiatt természetes a visszaesés. Mivel vannak visszaesések, sokan az év eleji döntések mellett nem köteleződnek el újból és újból, mert nem hiszik el, hogy a folyamat akkor is zajlik, amikor nem érzékeljük, mint egy folyó, amely hömpölyög, aminek a sodrására újból és újból vissza lehet feküdni, még akkor is, ha néha a parton elkényelmesedve feladnánk a további belső „utazásunkat”. Az újrakezdés és a bizonyosság abban, hogy úton vagyok, továbbvihet: ha így nézek rá a fogadalmaimra, fél év után vagy év végén várom az eredményt, más perspektívát ad az év eleji elhatározásoknak.

– Aki már tett újévi fogadalmakat, az azt is tudja, hogy ezek milyen gyakran megbuknak. Az elhatározások jellegével van ilyenkor baj vagy magával az elhatározással?

– A fogadalmak valóban ideig-óráig tartanak, ha nem hatolunk mélyebbre, ha nem találjuk meg a választ magunkban arra a kérdésre, milyen területen és miben szeretnék változni. A változások pozitív szemléletére van szükségünk, ami mögött az a mély meggyőződésünk húzódik meg, hogy a változás egy folyamat, mozgásban vagyunk, a fejlődés soha nem folytonos, hanem sokkal inkább szaggatott, és gócpontok köré szerveződik. Vannak felpörgetett időszakok, amikor sok változás történik az életünkben, utána pedig egy jó ideig úgy tűnik, hogy nincs előrelépés.

– Mit mond a szakember, hogyan kell úgy belevágni a változásokba, fogadalmakba, hogy aztán azokat meg is tudjuk tartani?

– Nehezebb az alkalmazkodás akkor, amikor a változás/változtatás valamilyen külső nyomás hatására jön létre, amikor valaki kedvéért tesszük, vagy azért, hogy ne veszítsük el valaki elismerését, szeretetét. Azonban nagyon sok olyan változást viszünk végbe, amelyek belső indíttatásból fakadnak. Az ilyen, belső indíttatású folyamatokban több erőfeszítést vagyunk hajlandók megtenni, nehezebben adjuk fel a küzdelmet, bevonódunk és elköteleződünk a cél mellett, s ez olyan esetekben is megtörténhet, amikor kezdetben kívülről jön a változás igénye, de megértjük a célját, és azonosulunk vele. És ilyenkor nagyobb eséllyel tartunk ki az elhatározásunk mellett. Az, hogy képesek legyünk a változásokat nehézségek helyett kihívásként értelmezni, megfelelő készségeket és személyiségjegyeket is feltételez.

– Mikor érdemes elkezdeni a változtatások kivitelezését? Milyen érlelési, döntési folyamatok előzik meg ezeket?

– A változásnak is van tetten érhető folyamata: fontolgatás előtti szakasz, fontolgatás, felkészülés, cselekvés, fenntartás, befejezés. Roppant fontos felismernünk azt, hogy mely szakaszban vagyunk, mert ehhez érdemes igazítanunk a motivációs történéseket. A változásban a legfontosabb tényező a helyes időzítés, és sokat segít, ha az új szokást egy rutinos szokáshoz kapcsoljuk, akkor hamarabb rögzül. Ha ismerjük az egyes szakaszok jellemzőit, az is világossá válik számunkra, hogy az akaraterő és kitartás, melyet rendszerint a változás kulcsaként szoktak emlegetni, a hatból csak két fázisnál igazán lényeges. Az első szakaszban fel kell ismernünk azt, hogy mit is akarunk elérni, és miért fontos ez nekünk, a másodikban el kell tudnunk dönteni, hogy akarjuk-e a változást, a harmadikban megteremtjük a változáshoz szükséges feltételeket, a negyedikben a kijelölt cselekedetek szerint élünk, majd az utolsó két fázisban stabilizáljuk az elért állapotot.

– Van, aki könnyebben változtat és van időszak is, amikor könnyebben mennek az új dolgok.

– A változásokhoz való hozzáállásunkat meghatározza a személyiségünk: az extrovertált emberek hamarabb észreveszik a változások szükségességét, és könnyebben is alkalmazkodnak, mint introvertált társaik. Másik jelentős tényező az életkorunk, de ezt árnyalhatják az aktuális életszerepek is, időnként több időt fordítunk a családi szerepváltozásokra, míg máskor a karrierünk a fontosabb. Seligman kísérletei hívták fel a figyelmet a tanult tehetetlenség jelenségére: minél többször tapasztalja meg valaki, hogy az erőfeszítései hiábavalók, annál inkább mozdul el olyan irányba, hogy meg sem próbálja befolyásolni a helyzeteket. Változások esetében ezt értelmezhetjük úgy, hogy ha nem látjuk be a változás szükségességét, ha úgy érezzük, nincs beleszólásunk a döntésbe, nem adhatjuk hozzá a javaslatainkat és az értékeinket, akkor egy idő után mechanikus végrehajtói leszünk az utasításoknak. Ha elengedjük a helyzetek feletti befolyásolás lehetőségét, akkor lelkiállapotunk elmozdul a kiábrándulás, depresszió és apátia felé, s egy idő eltelte után már nem is akarunk javaslatokat tenni. De a korábbi tapasztalatainkból erőforrást is képezhetünk a bizonytalan helyzetekre: a kitartás, a remény, az optimizmus, a kreativitás, a kíváncsiság, az empátia és a divergens gondolkodás éppen a tanult tehetetlenséggel ellentétes irányba hatnak. A proaktív viselkedés meghozza az elégedettséget és örömet a hétköznapokhoz.

– Mibe ajánlott kapaszkodni, ha megijedünk közben a saját elhatározásunktól?

– Ahogy a tehetetlenség, úgy a leleményesség és az optimizmus is tanulható, mint egyfajta tudatos stresszkezelés. Ha úgy érezzük, hogy a változások által okozott stressz szintje kritikusan magas, és nincsenek erőforrásaink, vagy hiábavalók a kezelési kísérleteink, akkor gyakran feladjuk. Ha felvesszük a harcot a mindennapi kihívásokkal, és küzdünk, amíg az erőnkből telik, akkor ugyan túléljük a mindennapokat, de nem leszünk sem elégedettek, sem boldogok. Ha azonban a legnagyobb csapások közepette is megpróbálunk a lehetőségekre, a fejlődésre és a növekedésre gondolni, s fenntartani az optimizmusunkat, akkor élhetünk boldog életet. Még ennél is fontosabb az átkeretezés szerepe. A legtöbb változásban találhatunk valamilyen előnyt. Kultúránknak nem része a dicséret, nem tanulunk meg büszkének lenni az eredményeinkre. Az erőforrásaink sajnos nem végtelenek, ezért néha tudatosan immunizálni kell magunkat: pszichológiai immunrendszerünket a hatástudatunk segítségével tudjuk megerősíteni. Ennek a kompetenciának az érzését meríthetjük korábbi tapasztalatainkból, a környezetünkből vagy akár szemléletmód-váltásból is. Szendi Gábor szavaival: valódi változás akkor történik, ha a dolog lényegét értjük meg. Minden szenvedélyt és függést a körülmények és a körülmények kiváltotta viselkedés tart fenn. Nem az a változás, ha minden marad a régiben, csak mi „erősek” próbálunk lenni. A körülmények hatalma végül mindig erősebbnek bizonyul. Hanem változtassunk a körülményeken. A valódi változtatás mindig a dolgok jelentésére, üzenetére irányul, a látszatváltozás a dolgokra magukra. A látszatváltoztatás konzerválja, sőt súlyosbítja a problémát. Nem tud aludni? Ne akarjon aludni. Tanuljon meg relaxálni, és relaxáljon, imádkozzon reggelig. Biztos, hogy közben el fog aludni. De csak mert nem akart. Le akar fogyni? Ne fogyni akarjon. Éljen érdekes, kreatív életet, s majd alig jut eszébe enni. És merjen éhes lenni, hisz sok ember ettől fél, s ezt megelőzendő tömi magát. Fedezze fel az éhség új ízét, próbáljon éber és eleven maradni!

R. Kiss Edit

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek