Beszélgetés Sebestyén Antal, fr. Albert ferences szerzetessel: Vissza kell térni a gyökerekhez, ha jövőről álmodunk

95

Sebestyén Antal, fr. Albert ferences szerzetes dési házfőnök és plébános, a széki plébánia lelkipásztora. Őt kérdeztük kihívásokról, megvalósított munkákról, a kolostorban működő Reménység Házáról.

– Albert atya a dési ferencesek házfőnöke és plébános, a széki plébánia lelkipásztora is. Hogyan történt a kinevezése, hogyan ismerkedett meg a széki egyházközséggel, és mennyi ideje szolgál ott?

– Kolozsvárott szolgáltam, amikor 2013-ban az érsek atya felkérte a kolozsvári ferences közösséget, hogy fogadja vissza a széki plébániát a kolozsvári ferencesek adminisztrációjába. Közösségünk házon belül megtárgyalta, és végül úgy döntött, hogy közösen vállaljuk a pasztorációt Széken. Felelősnek engem bíztak meg, így lettem széki adminisztrátor parohialis, érsek atyától kapott kinevezéssel. Azon év augusztusában kezdtem a széki hívekkel az ismerkedést.

– Hogyan sikerül ellátni lelkipásztori feladatait, a plébániához tartozó hívek kiszolgálását, a gyerekekkel való foglalkozást úgy, hogy nem helyben lakik?

– A hívek lelki élete, a templom, a plébánia épülete mind úgy nézett ki, mint egy csonkig égett gyertya, amit soha nem lehet újragyújtani. Mindig a remény emberének tekintettem magamat, de ott nagyon meg kellett kapaszkodnom Szent Pál buzdításába és egyben papi jelmondatomba. „De a remény soha nem csal meg!” Végiggondoltam: Istenem, van értelme 120 kilométert utazni? Eszembe jutottak a hittanórák, az idősek ellátása, és a heti két-három utazás Kolozsvárról. A tiszta szemű, szívű és lelkű gyerekek, ők voltak az elsők, akikben láttam, hogy van értelme. Aztán nekifogtunk a takarításnak. A széki ember szorgalmas ember, és ha szorgalmas szolgát lát a papban, mellé áll! Mellém álltak és mellettem vannak. Szolgálni nem azért kell, hogy hálásak legyenek a hívek; azért kell, hogy termőképesek legyenek. Ezt a gyümölcsöt arattuk a széki közösséggel, amikor 15 elsőáldozó gyermek volt, 6 bérmálkozó és most ismét készülnek hatan bérmálkozásra.

– A szórványban lelkipásztorkodik; mit tekint küldetésének az adott helyen?

– A szórványba életet kell vinni! Buzdítani a fiatalokat, hogy van értelme az otthon maradásnak, van értelme kiköltözni a nagy városok­ból a kihaló szórványfalvakba, buz­dítani az egyházi és politikai elöljárókat, hogy ne csak szóbélileg, hanem tettekkel is szolgálják a megmaradást. A nagyvárosok poros utcái tönkreteszik fiataljainkat. Vissza kell térni a gyökerekhez, ha jövőről álmodunk.

– Mit jelent a széki ember számára a kultúra, a néphagyomány és a hit?

– Addig boldog egy közösség, amíg fiataljaik saját népviseletük­ben tudják a hűség esküjét kimondani, amíg Budapestről hazahozzák megkeresztelni a kisbabát, amíg a férfiak büszkén viselik a kalapot, az asszonyok pedig tudják, mikor és milyen alkalommal mit kell magukra venniük. Büszke a széki arra, amit örökölt!

– Mára van-e nagyobb jelentősége, hogy újra ferences szerzetesek látják el a helység lelki teendőit?

– Én azt látom, hogy a szerzetesekben még mindig azokat látják, akik gumicsizmásan végigjárták a falut, akik házhoz tudtak menni hittanórát tartani, hosszú kilométereket gyalogolnak hóban, sárban. A szórványnak szüksége van a szerzetesekre. Ezt tapasztalom Désen is, ahol Szék mellett még van négy településünk.

– Bár kis egyházközségről van szó, mégis fontosnak tarja a templom felújítását, rendbetételét. Milyen munkálatokat végeztek el eddig, és melyek vannak még hátra? Milyen forrásokat tudnak felhasználni, hogy megmentsék a széki templomot?

– Templomfelújítás csak akkor jöhet szóban, ha vannak lelkek is. Széken 151 római katolikus él, miattuk pedig érdemes felújítani. Amikor átvettem Széket, a templomtető, a sekrestyetető, a sekrestyepadlózat be volt szakadva. A plébánia épületéből több tonna piszkot hordtunk ki. A kétkezi munkát kiegészítették a pályázatok, amelyeket megnyertünk; nem egyik napról a másikra, de apránként beosztva minden évben valamit sikerült felújítani. Nagy szükséges volna viszont a templom külső vakolására, a templom padlózatának a felújítása, a templomtorony, a plébániatető, külső és belső felújítására, szóval rengeteg munka van még hátra.

– A kolostorban nem laknak ferences szerzetesek, mégsem magányosak a cellák, hiszen pár éve a Reménység Házába lakók költöztek. Kik ők, hogyan találtak otthonra „a reménység emberei” a ferences kolostorban?

– Az életnek vannak sötét oldalai is, amikor az ember úgy érzi, hogy kirekedt ebből a világból. Régi álmom volt a hajléktalanokkal való foglalkozás. Nem egyszerű dolog, mert nem tapasztalatlan gyermeket kell megtanítani élettapasztalatra, hanem életundorban szenvedő felnőtteknek életmotivációt adni. Nehéz. A plébánián jelenleg hárman élnek. Többen megpróbálták és nem látták értelmét. Ez csak egy próbálkozás, ha Isten akarata van benne, akkor működni fog, ha pedig csak az én elképzelésem, akkor nem fog működni.

– Hogyan látja Széket, van jövője? Személy szerint Önnek milyen elképzelései vannak a jövőt illetően?

– Széknek csak akkor van jövője, ha támogatásban részesítik a fiatalokat, bátorítják az otthon maradásra. Sajnos a széki ember jövője már nemcsak rajta múlik, hanem azokon, akik vezetik őket. Az én jövőm? A múltkor megkérdezték a testvérek, hogy ha elhelyeznek Désről, hogyan látom majd el Széket. Hirtelen válaszoltam: Onnét fogom ellátni, ahová helyeztetek! Helytelen válasz, mert szerzetesként a jövőmet a közösségem kezébe helyeztem, tehát a jövőmről Istent kell kérdezni, mert én nem tudom.

Benedek Enikő

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek