Beszélgetés Nagy Zoltánnal, Gyergyószentmiklós polgármesterével – Fél év megválasztott vezetőként

69

Nagy Zoltán két éve látja el a polgármesteri teendőket Gyer­gyó­szentmiklóson, megválasztott vezetőként azonban csupán fél éve tevékenykedik. Az elmúlt időszakról is ennek tükrében beszélt, hiszen míg korábban helyettesként dolgozott, most a választók által felhatalmazva tervez és dolgozik a közösségért.

– Hogyan tekint vissza Nagy Zoltán polgármester a 2016-os évre?

– Zsúfolt év volt számomra 2016. A tavalyi esztendő kapcsán nem tudok elvonatkoztatni 2015-től sem, amikor Mezei János akkori polgármester meghurcoltatása miatt felborult a polgármesteri hivatal élete, és ez rányomta bélyegét a város közhangulatára is. Volt olyan időszak, amikor a városháza dolgozói írásban köszöntek egymásnak, sokan el is mentek, fontos pozíciók maradtak üresen, még most is van olyan iroda, ahol nyolc helyett csupán három személy dolgozik. Ezt a helyzetet tetézték még a közszolgáltatások kapcsán kialakult problémák, a Vitalissima körüli pereskedés, az E-Starral kapcsolatos ügy, ezek és sok egyéb gond hárult a megroppant, negatív hangulatú polgármesteri hivatalra. Jó dolog is történt, hiszen a kormány jóvoltából jelentősen nőtt a város költségvetése, de ennek kezelésére sem voltunk igazán felkészülve a csökkent létszám miatt. Olyan polgármesteri hivatalt kellett „összerakni”, hogy mindezeket tudja megoldani, ráadásul a pályázati időszakra is fel tudjon készülni. Így a tavalyi év arra ment rá, hogy átalakítsuk a belső struktúrát, irányt adjunk a városnak, újraépítsük a bizalmat a lakók felé is, javítsuk a közhangulatot, olyan szabályokat hozzunk, hogy mindenki tudja, mi a feladata. Mindez nem volt egyszerű, de most már kibővült személyzettel tudunk dolgozni, optimistán tekintünk az idei évre.

– Egész évben ön vezette a várost, bár az első hónapokban polgármesteri teendőkkel felruházott alpolgármesterként, majd megválasztott polgármesterként. Miben volt különböző a két félév?

– Jelentős volt a különbség. Mezei János a többség által megválasztott polgármestere volt a városnak, amikor az ő hatásköreit is megkaptam, mindent megtettem, hogy a feladatokat ellássam, reggeltől estig dolgoztam, mindent félretettem, hogy a városnak ne okozzak csalódást, azonban annak nem éreztem jogosultságát, hogy lényeges változásokról döntsek. Csak helyettes voltam, többször felcsillant a remény, hogy Mezei János visszatérhet, az ő elképzeléseit követtük, szerintem így volt emberséges. Júniusban politikai felhatalmazást kaptam, hogy a város sorsát igazgassam, a saját elképzeléseim szerint folytassam a munkát.

– Milyen jelentőséget tulajdonít annak, hogy Gyergyószentmiklóson összefogott az MPP és az RMDSZ?

– Az önkormányzati választásokon a szavazók többsége egy irányt választott, ezt pedig ősszel is megerősítették, számomra ez azt jelenti, hogy a közösségnek van ereje, bele akar szólni a térség közügyeibe. Arra utasítottak minket, hogy egységesen lépjünk fel, reméljük, így lényeges lehetőségek nyílhatnak meg a város számára.

– Milyen megvalósításokat emelne ki az elmúlt időszakból?

– Építettünk járdákat, javítottunk utat, de úgy gondolom, hogy a polgármester nemcsak városgazda kell legyen, a közösség élén álló ember közösséget kell építsen, mert hiába van járda, ha nincs, aki járjon rajta, hiába van játszótér, ha nincs gyerek, mert a szülőkkel együtt külföldre költözött, és hiába van a park is, ha nincsenek egészséges idősek, akik használják. Ezt látom nagyon fontos feladatnak. Az elmúlt évek nagy eredménye, hogy végre lakástulajdonosi társulások alakultak, 29 tömbház lakói fejezték ki szándékukat, hogy az önkormányzattal közösen pályáznak a tömbházak felújítása érdekében. Elmondhatom azt is, hogy több, az elmúlt években elkezdett rendezvényünk is kinőtte magát, melyek szintén azt jelzik, hogy sikerült megmozgatni a közösséget. Fontos megvalósítás, hogy az év második felében sikerült olyan szabályzatokat hozni, melyek azt segítik, hogy hatékonyan működjön a város. Ilyen például a parkolási szabályzat, valamint a közútkezelésre vagy a zöldövezet-karbantartásra vonatkozó szabályzat is. Ezeknek köszönhetően mindenki tudja, mi a feladata, mi is itt a városházán, de a lakók is otthon. Vállalkozóbarát önkormányzatot szeretnénk létrehozni, éppen ezért a megyében elsőként befektetést ösztönző rendszert vezettünk be, új munkahelyek létrehozására, beruházásokra adókedvezményt adunk a helyi vállalkozóknak, hogy így segítsük és ösztönözzük őket.

– Mik a tervek az új évben?

– 2017 a pályázatok éve lesz. Jelenleg az egyik legaktívabb pályázó város vagyunk a központi régióban, igaz, ennek eredménye még nem látszik, de reméljük, ebben az évben már látszani fog. Három pályázatot már benyújtottunk, kettő túljutott az első ellenőrzésen is, az egyik a Tarisznyás Márton Múzeum épületének felújítására, a másik pedig egy rekreációs park létrehozására vonatkozik. A tömbház-rehabilitáció is elkezdődik idén, útfelújításra is pályázunk, 13 utca teljes felújítását tervezzük. Készítjük a város mobilitási tervét, valamint az energetikai stratégiát is, mely a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célozza. Készülnek a város lakónegyedeinek zonális rendezési tervei, a Forradalom negyed és a Gyilkostó üdülőtelep esetében már kész a dokumentáció és folyamatban van a Virág negyed tervének készítése is. A cél a kiszámíthatóság, hogy a lakók tudják, hol, mit tervez az önkormányzat, hol lesz parkoló, járda vagy játszótér, esetleg hol bontunk le garázsokat. Sok tervünk van, azonban meg kell várnunk az országos költségvetést, majd azt követően készülhet el a helyi költségvetés.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.