Beszélgetés Mátyás István református lelkésszel – Istenben és az új kezdetben bízva

280

Új református lelkész érkezett Gyergyószentmiklósra – a Kolozs megyei, tordaszentlászlói születésű Mátyás István közel húsz évig szolgált egy háromszéki faluban, elmondása szerint azonban egy ideje már érlelődött benne a váltás gondolata, mivel szükségszerűnek érezte azt. A lelkészi pályafutása részleteiről, a hivatás céljáról és természetesen a húsvéti időszak szellemiségéről beszélgetett Kertész Lászlóval.

Nagy család. Angyalos után Gyergyószentmiklós következik

– Hogyan emlékszik vissza gyermekkorára, milyennek élte meg azt?

– Nyolcadikos koromig Torda­szentlászlón jártam iskolába, ezt az időszakot pedig csöppet sem mondanám egyszerűnek, mivel édesanyám volt az igazgató. Ragaszkodott hozzá, hogy oda járjak, ahol ő tanít, én pedig úgy éltem ezt meg, hogy sosem tudtam önmagam lenni: ha rosszat tettem, az volt a baj, ha jól tanultam, akkor meg azt bántam meg – igazából minden helyzetben „az igazgatónő fia” maradtam, ezt pedig bizony többször is a fejemhez vágták a társaim. Több ilyen emlék is megmaradt bennem, hogy sírva megyek haza az iskolából, ebből kifolyólag pedig azt hiszem, mind a mai napig önértékelési gondjaim vannak. A testvérem sokkal jobban viselte mindezt. A középiskolát Kolozsváron jártam, ahol átestem a ló másik oldalára: az volt az egyetlen törekvésem, hogy senki ne vegyen észre, nehogy véletlenül túl jó jegyeim legyenek, de azért annyira rosszak sem.

– Említette, hogy a testvére jobban viselte a helyzetet. Nagycsaládban nőtt fel?

– Nem mondanám, egy bátyám van, aki hat és fél évvel idősebb nálam. Ő mérnöki pályán tanult, jelenleg pedig egy kolozsvári nyomda egyik igazgatója.

– Miért választotta a lelkészi hivatást? Már gyermekkorban megfogalmazódott önben ennek a gondolata?

– Mindenképp van egy gyermekkori része, igen. Mindig azt mondom, hogy az apai nagyanyám éppen annyit élt, hogy ezen a pályán elindíthasson. Ő volt az egyetlen a családban, aki rendszeresen járt templomba, és valahogy mindig engem vitt magával. Tizenegy éves voltam, amikor meghalt, azonban már nem tértem le erről az útról, egyedül is mentem templomba töretlenül. Kilenc-tizedikes koromban kémikus akartam lenni, amikor pedig otthon elmondtam, mit tervezek, édesapám felvázolta, hogy milyen nagy jövő van a kémiában. Amikor közöltem, hogy mégsem, hanem lelkész lennék, akkor meg arról beszélt nagyon szépen. Érdekes volt számomra, mivel nem volt hithű vallásos, mégis alázattal beszélt erről a hivatásról.

– Hogyan emlékszik vissza a gyermekkori húsvétokra?

– Nem igazán volt nagy varázsa a húsvétnak, noha a nyuszitól kezdve a piros tojáson át egészen a locsolkodásig minden volt. Az ünnep lényegét sokkal később, középiskolásként, a kolozsvári ifjúsági csoportban értettem meg. Az az időszak nagyon sokat segített, hogy letisztuljon a gyermekkori vallásosságom, és meglássam mögötte a lényeget.

– Mióta tevékenykedik lelkészként, és hol szolgált mostanáig?

– 1995-től vagyok lelkész. A kezdet bizony nem volt könnyű, elég nagy pofoncsapásként éltem meg, hogy Feketelakra kerültem, egy olyan településre, ahol azelőtt hét évig senki nem szolgált, és azonnal több faluba kellett járni. Emlékszem, a legközelebbi szomszédom kilométerekre volt, így az egészet úgy éltem meg, hogy magamra hagytak. Néhány idősebb lelkésztársamnak fájt, hogy én oda kerültem, ők próbáltak segíteni, hogy elmozdulhassak onnan. Két évvel később jóváhagyták az áthelyezésemet a Kovászna megyei Illyefalvára, ahol segédlelkész lettem. Eléggé ritka, hogy valaki először önálló lelkész, utána pedig segédlelkész legyen, én azonban ezt örömmel vállaltam. Ott ismertem meg feleségemet, akivel mindenképpen szerettünk volna Háromszéken maradni, erre azonban akkor nem adódott lehetőség, így visszatértem a Mezőségre, ahol Kendilóna gyülekezetében, és a hozzá tartozó szórványokban szolgáltam 2000-ig. Abban az évben mentünk vissza Háromszékre, a Sepsiszentgyörgy melletti Angyalosra, ahol nem kevesebb mint 18 évet éltünk. Ezt követi most Gyergyószentmiklós.

Mátyás István

– Miért döntött a váltás mellett, és miért éppen Gyergyószentmiklóst választotta?

– A váltást mindig természetesnek tartottam, és ma is annak tartom. Több olyan példát is láttam, hogy a lelkész, aki több mint 30 évig szolgált ugyanazon a településen, egy idő után rutinból végezte a szolgálatát, a gyülekezet is megunta őt, mindkét oldal számolta, hogy mennyi van még hátra a nyugdíjig. Ha valakit az egyháztagok közül – vélt vagy valós – sérelem ért, ilyen esetben kisebb esélye volt arra, hogy visszakapcsolódjon a közösségi életbe. Nem akartam erre a sorsra jutni. Nem volt egyszerű a váltás, mivel időközben megszülettek a gyermekeink, akik – velünk egyetemben – szintén nagyon kötődnek Angyaloshoz. Gyergyó esetében az volt a jó, hogy a család, amikor a lehetőség felmerült, rövid gondolkodás után rábólintott.

– Mekkorák a gyermekek? A családot is magával hozta már Gyergyó­szent­miklósra?

– Nem lehetett tudni, hogy mikortól szól majd a kinevezés, ezért egyelőre csak én vagyok itt. Úgy döntöttünk, hogy a gyermekek ezt a tanévet Sepsiszentgyörgyön fejezik be. Van egy 16, egy 13 és egy 8 éves lányom, a legkisebb pedig fiú, ő ősszel lesz 4 éves.

– Járt már korábban itt?

– Nagyon régen, még teológus koromban, a kilencvenes évek elején. Tavaly októberben volt lehetőségem már bemutatkozni, és elmondhatom, nagyon pozitívak voltak az első benyomásaim, és most is azok. Azt kaptam, amire számítottam: kedves embereket, akik szeretik a közösségüket. Úgy gondolom, a lelkészi szolgálatnak két része van: egyrészt a gyülekezet már meglévő tagjainak lelki gondozása, hitéletének erősítése, másrészt a még be nem kapcsolódottak megkeresése. A kettő jó esetben összefonódik, kiegészíti egymást. Fontosnak tartom, közösen úgy haladjunk előre, hogy ahhoz mindenki hozzátegye a maga lelki értékeit.

– Visszatérve a húsvétra, gondolom, most másképp zajlik az ünnep, mint gyermekkorában…

– Természetesen, hisz most már nem a nyusziról, hanem sokkal többről szól. Nem tudom, hogy egy lelkész gyermekeként milyen az ünnep, azonban bizonyára nem egyszerű nekik, mivel a feltámadás öröme mellett általában szolgálatok sokaságáról lehet beszélni az ünnepek alatt. Ennek ellenére igyekszünk megélni a húsvét szellemiségét, ami szerintem a feltámadt Krisztussal való találkozásban nyilvánul meg.

A cikk a Hargita Népe március 29-i húsvéti mellékletében jelent meg.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.