Beszélgetés László Rezső Csíkcsicsói plébánossal: Otthon kell megteremteni a húsvéti ünnep hangulatát

3 538

Az, hogy a hívek fizikailag nem vehetnek részt az egyház szertartásain, megerősíti őket abban, hogy otthon családi körben próbálják megélni az ünnep szent titkát. László Rezsővel, Csíkcsicsó plébánosával beszélgettünk jelenlegi szolgálatáról szerzetesi tapasztalatai, valamint a kialakult kényszerhelyzet tükrében.

– 2004-ben szentelték pappá. Milyen személyes indíttatásból választotta a papi hivatást? Kik támogatták a döntésében?

– Gyermekkoromban nem gondoltam arra, hogy pap leszek, inkább matek, reál irányultságú voltam. Nyolcadik osztály végén azonban hoztam egy véletlenszerű, mégis a Gondviselésnek tulajdonítható döntést, hogy távol az otthonomtól fogom folytatni az iskolát. Az akkori pap bácsi javaslatára jött az ötlet, hogy Gyulafehérváron is tanulhatnék, és mivel távolabb volt, mint Csíkszereda, azt választottam, mert függetlenségre vágytam. Az ottani papok, akikkel megismerkedtem, tették vonzóvá számomra a papi életet. Amikor személyesebb kapcsolatba kerültem velük, úgy éreztem, én is így akarok élni. Édesanyám evangélikus lelkésze is jó példa volt számomra, aki mindig mellettem állt; ugyanakkor nagy tekintélynek örvendett a szememben az akkori kántoriskola igazgatója, Csintalan László atya is, azzal, ahogy ott élt közöttünk.

– Tanulmányai után Csíkszeredába helyezték. Milyen tapasztalatokat szerzett ott?

– Csíkszereda volt az első szerelem papként az egyházban, ahol emberien az egyház, a közösség részévé válhattam. Először szokatlan volt, mert a februári ködben, már koszos hóban kerültem be Csíkba, de miután a környezet nyitott felém, s kezdtünk megismerkedni, megszerettem a csíki ember egyenességet, és azóta Csík környékén elég sokat szolgáltam.

– Többévnyi szolgálat után mi késztette arra, hogy belépjen a pálos szerzetesrendbe?

– Önállóan papként Hargitafürdőn szolgáltam először, de már Csíkszeredából is jártam oda öt éven át különböző feladatokat ellátni káplánként, és mivel megszerettem a helyet és később jól alakult a megérkezett szerzetesekkel a kapcsolatunk, úgy döntöttem, szeretném velük együtt megélni a hivatásom. Így kerültem bele a pálos rendbe. Sok közös érdeklődési körünk volt, együtt jártuk a természetet, együtt motoroztunk. A közösséget megélve, azóta még inkább hiszek a közösség megtartó erejében és hatékonyságában.

– Három év után miért döntött ismét az egyházmegyés papi szolgálat mellett?

– Csak jót tudok mondani a szerzetesi tapasztalataimról, mégis több kisebb dolog miatt úgy döntöttem, hogy egyházmegyés papként szolgálok tovább. A legalapvetőbb motivációm az volt, hogy a hétköznapi apró dolgokban nehezen tudtam feladni a függetlenségemet, természetesen azóta is jó a kapcsolatom a pálos remetékkel, helyettesítjük egymást, közös programokat szervezünk, és hálás vagyok mindazokért, amiket ott megtapasztaltam, sokat gazdagodtam.

– Csíkcsicsóban milyen a közösségi élet, mire fekteti a hangsúlyt a szolgálatában a szerzetesi tapasztalatai révén?

– Csíkcsicsó egy hagyományos közösség, itt Csíksomlyó tövében, a ferencesekhez közel. Volt egy rövid szerzetesi múltam, a kántorunk pedig a ferences szerzetesi életbe kóstolt bele, egy év különbséggel együtt jártunk kántoriskolába is Gyulafehérváron. Nagy áldás a Jóistentől, hogy együtt szolgálhatunk, szerzetesi lelkiségben is részesedve, összehangolódva. Lassan két éve vagyok Csíkcsicsóban. Egyelőre felmérés alatt van még a szolgálati területem, igyekszem a magam stílusát is odatenni ahhoz, ami eddig volt, és nyitott vagyok a következő lépésekre, amelyeket a Jóisten a szívemre helyez. Páduai Szent Antal Csíkcsicsó védőszentje, szeretnék az ő személyére több hangsúlyt fektetni, hozzá kapcsolódóan több programot szervezni, de a családok, fiatalok, idősek segítését is nagyon fontosnak tartom.

– Hogyan érintik papként a jelenlegi koronavírus terjedését megelőző szigorítások?

– A szigorításokat nagyon komolyan veszem, nem is mozdulok ki fölöslegesen, az emberek felé is közvetítem, hogy szeretnék alkalmazkodni azok kéréséhez, akik meghozták a döntéseket. Ez a visszahúzódás véleményem szerint egy szép ajándék is tud lenni Istentől, hogy találjunk vissza önmagunkhoz, családunkhoz, tegyük helyre a dolgainkat.

– Milyen módon lehet megőrizni az események közösségi jellegét, most, hogy nincs lehetőség a közös ünneplésre?

– Most csúcsosodik ki, hogy ha a technikát jól használjuk, nagy segítséget tudunk nyújtani egymás számára virtuális kapcsolatainkon keresztül. Hagyományos körülmények között a hívek inkább csak „fogyasztói” a szertartásoknak, egyházi közösségeknek. Most viszont van lehetőség, hogy a családban együtt még inkább megéljék hitüket. A szent három nap is arra hívja a hívőket, hogy otthonaikban közösen készüljenek elő, teremtsenek meghitt hangulatot és így kapcsolódjanak be online az egyházi szertartásokba. Most nem a templomi vallásosságot tapasztalják meg, hanem azt, hogy a családban, a személyes életben, apaként, anyaként, hogyan tudnak együtt imádkozni, megtartani egymást Istenbe kapaszkodva.

Barabás Emőke

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek