Beszélgetés dr. Felházi Réka szülész-nőgyógyásszal – Másként közelítik meg a terhesség és szülés követését

1,407

Fiatal orvosokat bemutató sorozatunkban a Csíkszeredai Megyei Kórház fiatal szülész-nőgyógyászait vesszük sorra. Elsőként dr. Felházi Réka szakorvossal beszélgettünk, akit a szakma modern kihívásai mellett a szórványmagyarsági életről is faggattuk. Megtudtuk tőle, hogy miben más a modern terhesség- és szüléskövetés, de azt is, hogy miért akar egy magyarságában elszigetelt Beszterce-Naszód megyei faluból valaki Székelyföldre kerülni orvosként.

Fotó: Márk Boglárka

– Kérem, mutatkozzon be. Honnan érkezett Csíkszeredába, hol tanult?

– Magyardécsében születtem, ez egy teljesen magyar falu a Mezőség peremén, Beszterce-Naszód megyében. Désen végeztem a középiskolát, aztán Marosvásárhelyen az egyetemet. Igazából úgy kerültem ide, hogy a férjem csík­sze­re­dai. Láttam, milyen szór­vány­ban felnőni, hogy milyen nehéz megmaradni magyarnak. Kül­föld nem volt opció, ezért inkább Székelyföld felé húzott a szívünk, mert ő hazajött, és így lett Csíkszereda a lakhelyem.

– Meséljen még szülőfalujáról, s arról, hogy milyen volt szórványban felnőni, aztán ideköltözni?

– Magyardécse nagyon szép helyen fekszik és rengeteg finom gyümölcs terem ott. Mindenkinek a cseresznye jut róla eszébe, és érdekes módon, körülöttünk csupa román falvak találhatók. Vannak ugyan, ahol vegyesen élnek az emberek, de a többség román. Magyardécsében azonban annyira magyar világ van, hogy nem tudunk románul, főleg az idősebb generációnak vannak nyelvi akadályaik. Nekem is borzasztó nagy hiányosságaim voltak, amikor Désre kerültem. De ott jöttem rá, hogy mennyire gyorsan olvadunk be. A dési Andrei Mureşanu Líceumban egyetlen magyar osztály volt, matematika-informatika szakiránnyal. Nincs köze az orvostudományhoz, de akkor ez volt adott, és ebből nem származott hátrányom a későbbiekben. Attól még itt vagyok, ahol vagyok. Szembe mentem azzal a ténnyel, hogy a szórványban a magyar gyerekeknek csökkennek a lehetőségei. Egyébként székelyekkel sem találkoztam az egyetemig. Hallgattam, hogy milyen ízes, szép beszédük van. A mi vidékünknek is megvan a maga szép nyelvjárása, de mindig szerettem ezt a székely tájszólást. Kuriózum volt nekem sokáig a székelység. Aztán amióta ideköltöztünk, azóta szembesültem, hogy kicsit másak itt az emberek. Más a kultúrájuk, zárkózottabbak, meg kell tanulni az emberekkel kommunikálni. Kicsit másképp kellett itt szóba állnom a páciensekkel, nehezebben nyílnak meg, nehezebben lehet a problémákat kirángatni belőlük.

– Décséhez viszonyítva is?

– Akár. Zártabb ez a vidék. Van egyfajta különlegessége, amit meg kellett szoknom.

– Vásárhelyen végezte az egyetemet. Hogyan lett Önből nőgyógyász?

– Igazából amióta az eszemet tudom, ez szerettem volna lenni. Ötödik osztályban le kellett írnunk egy papírfecnire, hogy mi szeretnénk lenni, és én már akkor nőgyógyászt írtam. Mindig tudtam, hogy ez a hivatásom. Nem tudom, hogy ez milyen indíttatás volt, pedig sokat törtem rajta a fejem. De sosem kellett gondolkoznom azon, hogy mi leszek, ha nagy leszek. Csak az utat kellett kitaposni odáig. És gördülékenyen ment. Bejutottam az egyetemre gond nélkül. A rezidensképzésen is, amikor szakot kellett választanunk, megvolt a tanulmányi átlagom. Nem gördítettek akadályokat az utamba. Nagyon szeretem, amit csinálok, ilyen szempontból szerencsésnek érzem magam.

– Milyen volt az egyetemi oktatás, majd rezidensképzés?

– Fantasztikus társaság volt ott, oktatás szempontjából kicsit döcögött, mert minden döcög az országban, ami oktatás, de nagyon jó évfolyamom volt. Jó élmények, jó barátságok születtek és maradtak. Sok volt évfolyamtársam szintén Székelyföldre jött, velük gyakran összejárunk. Azokkal, akik itt, Csíkszeredában dolgoznak, hetente akár többször is összeülünk, jó barátságot ápolunk. Életre szóló kapcsolatok alakultak ki. A rezidensképzés szintén nagyon jó volt, a Marosvásárhelyi 1-es Számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán végeztem a képzést, ott is vizsgáztam. Nagyon jó csapat volt, sok mindent köszönhetek azoknak az embereknek, mert az alapokat onnan gyűjtöttem. Az alapszintű képzést mindenki megkapta, aki érdekelt volt. A többi pedig rajtunk múlik.

– Milyen Csíkszeredában dolgozni?

– Eleinte picit furcsa volt. Negyedéves rezidensként kezdtem el itt ügyeletezni, majd tavaly januárban alkalmaztak szakorvosként. Sok minden más, mint egy egyetemi központban. Az első hónapokban döcögős volt, amíg megszoktam és megszoktak, nem volt ez rosszabb, csak kicsit más. Mostanra viszont már teljesen gördülékenyen megy a munka.

– Mi az, amihez nagyon ragaszkodik?

– A szakmánk folyamatosan fejlődik, új irányelvek alakulnak ki, amiket követnünk kell a biztonságos és korszerű orvosi ellátás biztosításának érdekében. A technológia fejlődése rengeteg újdonságot hozott a terhességkövetésben, gondolok itt például a jobbnál jobb ultrahangkészülékekre, amelyekkel manapság sokkal könnyebben diagnosztizálhatók olyan születési rendellenességek, amelyek kimutatására évtizedekkel ezelőtt esély sem lett volna. Rendkívül fontosnak tartom a folyamatos önképzést, különböző szakmai kongresszusokon való részvételt, mert csak így tudjuk tartani a lépést a fejlődéssel. A jelmondatom „Primum nil nocere”, azaz elsősorban ne árts. Csak akkor avatkozzunk be, ha azzal segítünk a betegen, ez az, amihez föltétlenül ragaszkodom.

Márk Boglárka

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek