Beszélgetés dr. Ambrus József főorvossal – A szakmaiság jegyében jubilál a mentésügyi konferencia

130

Hogyan indult, mi céllal és hogyan tovább? Mi vonzza vissza a neves határon túli szakembereket Székelyudvarhelyre, mi a jelképes üzenete a közös pünkösdi csíksomlyói zarándoklatuknak? Az országban, de még a határon túl is egyedülálló, idén huszadik kiadásához érkezett Mentésügyi Konferencia létrehívójával, főszervezőjével, a székelyudvarhelyi mentőszolgálat volt vezetőjével, dr. Ambrus József főorvossal beszélgettünk.

– Minden év májusában összegyűl Székelyudvarhelyen a men­tő­szolgálatban dogozó erdélyi és magyarországi mentésügyi szakemberek színe-java, a konferenciá­val szimbolikus hidat építettek a határon innen és túl a sürgősségi ellátásban dolgozók között. Két évtized telt el az indulástól. Mielőtt a holnap, június elsején kezdődő huszadikról beszélnénk, arra kérem, tekintsünk vissza és elevenítse fel, mi volt az indíttatása, amikor az első Mentésügyi Konferenciát megszervezte?

– Nem tudom, a Gondviselés intézte-e így, de egy véletlen volt a kezdet. 1996 áprilisában, meghívtak Szegedre a tavaszi szimpóziumra. Volt az ottani mentőszolgálattal már 1990-től egy szerződésünk, és próbáltunk barátkozni is a kollégákkal. Ott hallottam dr. Puskás Tivadar, az akkori szombathelyi mentőszolgálat főorvosa, ma Szombathely város polgármestere előadását. Kértem, adja ide az szöveget, mert érdekelt az a témakör. Elfelejtette, és én decemberben írtam neki emlékeztetőt, amire ő úgy válaszolt: megbeszéli a főigazgató úrral, és mi lenne, ha a Magyar Oxyológiai Társaság eljönne Székelyudvarhelyre és elmondanák itt? Akkor Balla doktornak (dr. Balla Árpád nyugalmazott gyermekgyógyász főorvos, a Pápai Páriz Ferenc Alapítvány létrehozója – szerk.megj.) a Családorvosi Továbbképző Kon­ferenciáján kaptunk egy napot, ahol a magyarországi mentősök tartottak előadássorozatot. Következő évben azt mondtam: megpróbálom külön megszervezni a Mentésügyi Konferenciát. Így indultunk és jutottunk el a huszadikig. Akkor még egy szűkebb kör, csak a mentősök voltak a meghívott előadók, de ahogy az idő telt, kibővült a csapat, és egy multidiszciplináris kongresszussá alakult.

– A június 1–3. között zajló jubileumi konferenciát dr. Tury Peregrin, az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet Intenzív Terápiás Osztályának főorvosa nyitja a Két évtized a betegekért, barátságért, magyarokért című előadással. Tévedek, ha úgy gondolom, a cím beszédes, jelzi, többről van szó, mint pusztán szakmai fórumról?

– Nem, mert ez a konferencia: barátság, beszélgetés, találkozás. A csapat, aki ide eljön Magyarországról, otthon ilyen létszámban nem tud összegyűlni, még az Országos Mentőszolgálat vezérkara sem. Nagyon örülök annak, hogy végül is ez az egyedüli magyar nyelvű sürgősségi konferencia itt, a tömbben, beleértve nemcsak az anyaországot, hanem a környezőket is.

– Hogyan értékeli: mit tett hozzá a Mentésügyi Konferencia a hazai mentőszolgálatok ügyéhez? Ment-e általa elébb a szakmában dolgozók világa?

– Szakmailag mindenképp óriási dolgot jelentett. Ha ábrázolni kellene a kezdetektől, 1997-től, akkor egy felfelé ívelő grafikont mutat a fejlődés, annak köszönhetően, hogy nemcsak az elméleti továbbképzésekben, de a gyakorlatban, műszerezettség szempontjából is nagyon sokat segített nekünk az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), amelynek a jelenéről és jövőjéről a főigazgató, dr. Csató Gábor tart előadást a konferencia első napján, június elsején, csütörtökön. Visszakanyarodva: az embereink éveken át ingyen vehettek részt az OMSZ által szervezett tapasztalatcseréken. A másik hozadéka ennek a konferenciának az volt, hogy nyolc éven keresztül Romániában csak itt, Székelyudvarhelyen tartottunk gyakorlati képzést bealtatott állatokon. Végeztünk például légútbiztosítást bealtatott macskán, malacon gégemetszést, intraosszeális perfúziót, azaz a csontba állítottuk be a csepegőt. Ez utóbbit csecsemőknél, olyan betegeknél szokták alkalmazni, akiknél képtelenség egy vénát fogni. Ezt a technikát gyakoroltuk nyolc éven át, egyedüliként az országban, a miskolci kollégákkal együtt. Aztán lemondtunk erről a gyakorlatról, maradtunk csak a babákkal, a fantomokkal.

– A fantomokon végzett újjáélesztést említette, ide kívánkozik a 20. Mentésügyi Konferencia egyik érdekes, Udvarhelyen mindenképp egyedinek számító programja.

– Igen, a szombathelyi kollégák hozzák azt az 50 bábut, amelyen egyszerre, egy időben, vezényszóra fogjuk bemutatni a Sétatéren az alapszintű újraélesztést: a mellkas-kompressziót és a befújást. Terveztünk egy újraélesztés-vetélkedőt is az iskolásoknak, de ez elmarad, mert a héten zajló Iskola másként program kicsit beleszólt, csak négy-öt csapat tud jönni. Ezért inkább egyfajta továbbképzőnek szánjuk az eseményt, amelyhez a laikusok is bátran csatlakozhatnak. Bárki, akit érdekel, bekapcsolódhat, megtanulhatja, gyakorolhatja az alapszintű újraélesztési technikát, a vérzéscsillapítást, egy törés rögzítését, de azt a beavatkozást is, amit egy eszméletlen betegnél kell csinálni. Egész napos program, csütörtökön délelőtt 9 órától kezdünk, ott lesznek a sátraink a régi mozi előtti téren egészen délutánig. Szerintem ez egy jó alkalom arra, hogy az emberek megismerkedjenek az elsősegélynyújtás fogalmával, gyakorlatával.

– A két nap alatt, csütörtökön és pénteken a Digitál 3 stúdió mozitermében összesen 29, 15-20 perces előadás lesz, nemcsak szakmabelieknek érdekes témákban. A teljesség igénye nélkül, kedvcsinálóként kiemelne néhányat?

– Személy szerint nagy izgalommal és kíváncsian várom az előbb már említett nyitányt, dr. Tury Peregrin professzornak a konferencia múltjáról szóló előadását. A másik, amire szintén kíváncsi vagyok, az a szombathelyi Puskás Tivadar doktor előadása. Jelezte nekem, hogy megtalálta a 20 évvel ezelőtti, az infarktus esetén ma is végzett tesztről szóló prezentációját, azt szeretné bemutatni, bár én úgy érzem, hogy nem azzal, hanem egy húsz évre való visszatekintéssel rukkol majd elő. Vannak még érdekességek, például a Kiss Kálmán (OMSZ) előadása a perimorten császármetszésről, arról a 4-5 esetről, amikor a mentősök a halott anyából a magzatot császármetszéssel sikeresen eltávolították. De szó lesz a dizájner drogok szív-érrendszerre gyakorolt hatásairól, és itt lesz újra négy farkassal Horkai Zoltán, a Farkasember, akinek tavaly hatalmas sikere volt, és aki a nagyvadak és az ember egymáshoz való viszonyáról fog beszélni. De akár említhetem a budapesti dr. Csókay Andrást, aki az afrikai idegsebészeti missziójáról fog mesélni. Pénteken délelőtt lesz dr. Papp Tamás előadása, Amikor az életösztön legyőzi Hádészt címmel, és amit – véleményem szerint – szintén nem szabad kihagyni, dr. Oszvald Péternek Ami az ábécén túl van… de tényleg, mi van túl? című prezentációja. Ismerem a szöveget, túlzás nélkül mondhatom, hogy rendkívül érdekfeszítő zárszó lesz, amely megszólítja a hívő embereket is. Azt gondolom, és ezt erősíti az előző évek tapasztalata is, hogy a két nap alatt nemcsak szakemberek, hanem civilek is eljönnek és élvezettel hallgatják majd az előadókat. Az előadások ingyenesek, nincs belépődíj. Hozzáteszek még egy statisztikát: az elmúlt húsz évben több mint 400 előadás hangzott el a konferenciákon.

– Hívő embereket említett imént. Jelképes tartalma is van annak is, hogy minden évben, szombaton a meghívottak együtt zarándokolnak el Csíksomlyóra, a Nyeregbe, a pünkösdi búcsúra?

– Azok az orvosok, professzorok, akik eljönnek előadni a Mentésügyi Konferenciára, mindannyian hívő emberek, akiknek fontos a búcsú, és akik nemcsak imádkozni mennek Babba Máriához, hanem dolgozni is, mert részt vesznek a rászorulók ellátásában a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tagjaival együtt.

– Jól gondolom, hogy a húsz év alatt szoros barátságok is kötődtek?

– Egyértelműen igen. Az első konferenciát követően dr. Puskás Tivadar küldött nekem egy köszönőlevelet, amiben azt írta: reméli, hogy ez a konferencia nemcsak egy szakmai fórum, hanem baráti találkozó is lesz. Ennyi év után elmondhatom, így történt. Nagyon hálás vagyok érte, mert azt hiszem, kevés embernek adatik meg az, ami nekem, hogy ennyi igazi jó, önzetlen határon túli barátja legyen, akire szakmailag, emberileg is számíthat.

– Beszélt a magyarországi támogatókról, barátokról, de mi van az itthoniakkal? Vannak, akik felkarolták a mentésügyi konferenciát?

– Vannak, és szavakkal nem is tudom kifejezni köszönetemet azoknak az udvarhelyi vállalkozóknak, támogatóknak, akik minden évben segítenek az Ambach Alapítványunknak a szervezésben, olyan is van köztük, aki húsz éve folyamatosan teszi ezt. Sokan vannak, nem sorolom, nem szeretnék senkit kifelejteni. A programfüzet hátán található meg a támogatók névsora, el lehet olvasni.

– A beszélgetést megelőzően mondta, hogy jelképes ajándékkal, Lázár Imre harangöntő mester által készített érmével és polgármesteri oklevéllel köszönik meg a konferencia 13 visszatérő előadójának, köztük a Cerny Alapítványnak a hűségét, barátságát. Azt is megsúgta, hogy egy, minden résztvevőnek szóló, szép meglepetéssel is készülnek. Elárulja a lap olvasóinak, hogy mivel?

– Igen, mert végül is már nem titok, a csapat egy része, aki ma megérkezett, a Kossuth Rádió Határok nélkül műsorából már megtudta, hogy csütörtökön este Haáz Sándor karnagy vezényletével fellép a Szentegyházi Gyermekfilharmónia. A 15-diken is itt voltak, annak ellenére, hogy Haáz tanár úr aznap temette el az édesapját. Az ő emlékének ajánlotta azt a koncertet. Emlékezetes momentuma a konferencia krónikájának.

– Húsz év – vízválasztó a jubileum? Gondolkodott azon, hogyan, merre tovább?

– Nem tagadom, volt olyan időszak, amikor azt mondtam, nem csinálom tovább, mert rosszulesett látni, hogy vannak kollégák, akiket nem a szakma érdekel, hanem csak a részvételért járó kreditpontra vadásznak, azért vesznek részt. De a magyarországi barátok biztattak: kár abbahagyni, megszakítani az élő kapcsolatokat, megszüntetni azt, ami kialakult. Ez adott erőt a folytatáshoz, és az, amikor az egyik kedves barátom azt mondta: most már olyan szintre jutott a Mentésügyi Konferencia, hogy meg lehet válogatni az előadókat – egy év múlva pedig meglepetten kérdezte: honnan gyűjtöttem össze ennyi JÓ embert? 2008-ban megkaptam az OMSZ-tól a Magyar Mentésügyért emlékérmet, amit az akkori főigazgató személyesen hozott el és adott át nekem. Akkor azt mondta: a 25-iket is meg kell rendezni, és akkor majd meglátjuk, ahogy bottal felcsoszog a színpadra Jóska bácsi és megnyitja a konferenciát. Szóval, a lecke fel van adva, és ha a Jóisten is megsegít, akkor az Alapítvány azt is megszervezi. Gondolkodunk alapító társammal, a nálam pár évvel fiatalabb Bachner doktorral, hogy bizonyos dolgokat megváltoztassunk a jövőben. Harminchat éve vagyok a pályán, több rangos szakmai elismerést kaptam a munkámért (Battyhányi–Strattmann László-díj, 2015 – szerk. megj.). Jólesett, de azt mondom, tulajdonképpen semmi rendkívülit nem csináltam, csak azt tettem, amit tennem kellett, mert ez a munkám és a hivatásom. Azt remélem, hogy vannak fiatal kollégák, akiknek szívügyévé vált ez a konferencia, és ha majd eljön az ideje, átveszik a stafétát, folytatják azt, amit mi elkezdtünk.

Lázár Emese

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.