2021, január 16, szombat.

Bogdán Emese: Vakációban kifelé a gyermekekkel a szabadba!

A gyerekek a nap 24 órájából alig hármat mozognak, a testnevelésórákon túlteng a sport, a táplálkozás terén egyre nagyobbak a gondok, a gyermekek lényegesen nehezebb iskolatáskák cipelésére kényszerülnek, mint szabad lenne – csak néhány azon problémák közül, amelyeket említésre méltónak tartott Bogdán Emese csíkszeredai testneveléstanár újonnan megjelent könyvében. Az Ábel Kiadó és a Csíkszereda Kiadóhivatal közös gondozásában megjelent mű egyaránt szól gyermeket nevelő szülőknek és testnevelés szakos pedagógusoknak.10421279_10153774879748362_7047850427984375032_n

– Évek óta készül, most megjelent az Intő szülőknek, nevelőknek című könyve. Mit tartalmaz ez a könyv, mire int?

– A könyv tartalmának körülbelül fele gyűjtött munka, magyarországi és nyugat-európai testnevelés-, edzés-, kineto-kutatások eredményeinek összegzése, a másik fele pedig saját tapasztalat. Hogy pontosan hány év alatt összegyűlt tapasztalat, azt nem tudom megmondani, ugyanis nagyon rég látjuk a gyerekek tartási problémáit az iskolai testnevelésórákon. Láttuk, figyeltük ezeket, anélkül, hogy tettünk volna valamit.

– Ezeknek a problémáknak a súlyossága időben változott-e? Több-e mostanság a tartásproblémákkal küzdő gyermek, mint mondjuk 10 évvel ezelőtt?

– Én nem mondanám, hogy e téren a helyzet az utóbbi időben súlyosbodott volna. A fittness-ipar is bedolgozik, fizetéses alapon bár, de nagyon sok lehetőség van a mozgásra, és most már a szülők részéről is nagyobb a ráfigyelés a gyerekek ilyen jellegű problémáira. Mégis ha az ember kívülről szemléli ezt a jelenséget, úgy tűnhet, hogy egyre jobban elharapódznak a tartásproblémák. Ez azzal magyarázható, hogy egyre többet beszélünk róla, egyre inkább bekerül a köztudatba ez a téma.
A szülők jó része mostanig nemigen figyelt erre a dologra, inkább a gyermek szellemi fejlődésére fókuszáltak. Ez a könyv tulajdonképpen felkiáltójel, intés. Figyelmeztetés. A szakember nem ítélkezik, nem intőt küld a szülőnek, hanem figyelmeztet, húzza a vészféket.

– Melyek azok a problémák, amelyeket testnevelő szakos tanárként leggyakrabban észrevesz a gyermekeken?

– Legelőször amit észrevesz a szakember, az az, hogy a gyermeknek rossz a tartása. Ezt az iskolai testnevelésórán a tanár hamar meglátja. Van mindenféle gerincproblémás, van lúdtalpas, de van bőven olyan eset is, amikor még csak rossz tartás alakult ki, és lehetne javítani. Ahol van iskolaorvos, ott nyert ügy van, mert az iskolaorvos a felméréseket el tudja végezni. Sárosi Márdirosz Gabriella doktornő nekünk rengeteget segít, minden gyereket nagyon pontosan felmér, és az iskola mind az öt testnevelő tanárának külön leadja, hagy melyik gyermeknél mire kell figyelni.
Például a lúdtalpas gyermekek nem tudnak szaladni. A lúdtalpas gyermek zuppan, ráhuppan a lábára. Darabos, csiszolatlan a mozgása. És soha nem tudja a tanár úgy kicsiszolni, mint egy nem lúdtalpas gyerekét. A könyvben ezért nemcsak a szülőkhöz, hanem a testnevelőkhöz is felhívással fordulok: ezeknek a gyermekeknek ne mérjenek például 50 méteres vágtát. Mert nem lehet.
A tanterv is szabad kezet ad kis változtatásokra a tanárnak azért, hogy a gyermekek képessége szerint szervezze meg a felméréseket. Így a tanár az egyik mozgásformát, ami annak a gyereknek éppen nem megy, behelyettesítheti egy másik mozgásformával. A gyermeket így foglalkoztatja, nem érzi magát megkülönböztetve, és nem vésődik egy életre a tudatába, hogy testnevelésből hetese volt, mert ő nem képes elvégezni azt a feladatot, amit mindenki más. Tehát a kollégáim felé intézett figyelmeztetés éppen erről szól: a képességek szerinti felmérési módszerek alkalmazásáról. Mert egyre változik fizikai szempontból az egész társadalom, így a gyermekek is, és alkalmazkodnunk kell ezekhez a változásokhoz.
Jó pár évvel ezelőtt magyarországi szakemberek már megállapították, hogy helytelen az iskolai testnevelő-program, mert az órát a sport dominálja. Nálunk is ugyanez a helyzet. Mérünk ugrást, futást, de a program mellőzi a hajlékonyságot, a kecsességet, a megjelenést, és nem fordít figyelmet arra, hogy a gyerek teste hogyan néz ki. Régebben nem így volt. Azért lett tornatanár a tornatanár, mert a testnevelésóra nagy része torna volt. És nem volt gerincferdülés. A gyermek a testével szabadon zsonglőrködött, erre lehetőséget biztosítottunk neki. Azóta elsportosodott az iskolai testnevelésóra, labdajátékok vannak, atlétika. Nem hátrányos ez az orosz módszer, csak az a gond vele, hogy mindent mérnünk kell, és a gyengébb képességű gyermekek lemaradnak. Ez pedig lelkileg is megterhelő számukra.

– Nagyon sok szülőben tudatosult a mozgás fontossága, ezért egyre több gyereket íratnak be valamilyen sportra, járatnak edzésre. Ezekre a problémákra, amelyeket említett, mennyire jelent megoldást a versenysport?

– Semennyire. Inkább általános foglalkoztatást biztosító tömegsport és a szakszerű foglalkoztatás jelent megoldást. Erre a könyvben is kitérek. A minőségi sportba a helytelen szelekció miatt gyakran beválogatnak olyan gyerekeket is, akik problémásak, de akiknek az édesapját hajtja a sikertelensége, és a gyermekéből ki akarja hozni azt, amit ő nem ért el. És mindegy, hogy a gyermek lúdtalpú, beíratja például hokizni. Edző bácsi pedig azt mondja, hogy nem gond, mert tartja a lábát a korcsolya. Évek múltán emiatt a gyermeknek problémái lesznek. De beszélhetünk arról is, hogy miért nincs eredmény a hazai minőségi sportban? Hogy miért égetik ki a gyermekeket még kamaszkoruk előtt?

– Említette a szakszerű tömegfoglalkoztatást mint megoldást. Erre mennyire van lehetőség például Csíkszeredában?

– Az iskolánkban elindítottunk annak idején ilyen jellegű foglalkozást, egyénre szabottan dolgoztunk minden odajáró gyerekkel. A nálunk tanuló 900 gyerekből 480-nak volt valamilyen rendellenessége. Papíron értesítettük a szülőket erről, előadásokat tartottunk, hogy tudatosítsuk a problémát, persze ismeretterjesztés is zajlott a táplálkozásról, öltözködésről vagy éppen a gyerek bútoraival szemben támasztható követelményekről, és felajánlottuk lehetőségként az általunk tartott foglalkozásokat. Iratkoztak az elején nagyon lelkesen, de végül is kikoptak a gyerekek, nem jött be a dolog.
A szülőkkel kapcsolatban megjegyzendő nagy probléma az, hogy amíg kicsi a baj, de azt a testnevelő gyakorlott szeme észreveszi és jelzi a szülőnek, a szülő az esetek túlnyomó többségében negatívan jelez vissza. Nem megköszöni, hanem úgy reagál rá, hogy mit foglalkozik a tanár az ő gyerekével, majd kinövi. Persze, hogy kinövi, de ráfigyelve. Mert ezeknek a problémáknak okai vannak. Például a helytelen táplálkozás, a környezet ártalmai, a nem megfelelő bútorok, ágy, világítás vagy éppen az iskolatáska. Ez megérdemli, hogy külön szóljunk róla. Egy német kísérlet során feltették az iskolatáskát a gyermekekre és futtatták őket 15 perces, kombinált akadálypályán. Azt találták, hogy a próba után tíz perc alatt helyrejött minden izmuk. Igen ám, de az amerikaiak megcáfolták ezt, azt állítván – és teljesen jogosan – hogy a gyermek nem 10-15 percet cipeli az iskolatáskáját, hanem jóval hosszabb ideig. Amerikai és magyarországi mutatók azt igazolják, hogy a gyermek a saját súlyának 10 százalékát cipelheti. Ha negyvenkilós, négy, maximum öt kilót vihet a hátán. Ehhez képest ennél sokkal többet visz, mert ilyen az iskolarendszer. Amikor reggel a gyermek felveszi azt a nehéz táskát a hátára, még be is húz jól a vállába, elindul, és az első gondolata az, hogy nehéz a táska. A második pedig ebből rögtön következik: nehéz az iskola. Már ilyen lelkiállapottal indul neki a napnak, a hat-hét órának, amit végig kell ülnie.
De azt is érdemes megfigyelni, hogy a gyermek 24 órából általában hármat mozog. Tizenegyet ül. Hatot-hetet az iskolában plusz még otthon amíg tanul délután. Ehhez jön hozzá az az idő, amit tévé, számítógép előtt töltenek. És ez nagyon sok. Most, hogy vakáció van, én csak azt tudom ajánlani, hogy kifelé a gyermekekkel a szabadba! Kirándulni, biciklizni, rollerezni, játszani!

Forró-Erős Gyöngyi

Kapcsolódó cikkek:

14,313RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb