Beruházások éve Hargitafürdőn

94

Egy megújult, rendezett településképpel várja a turistákat Hargitafürdő. Az aszfaltozás, a parkolók kialakítása befejeződött, a Kossuth- és Miklós-pályáknál jelentős fejlesztések lesznek még a síszezon kezdetéig. A megújult mofetta működése, de a pálos szerzetesrend jelenléte is sokat hozzátett a település életéhez.

Otthonra találtak a pálosok. A hívek is örvendenek a lelki gondozásnak Fotó: Balázs Árpád
Otthonra találtak a pálosok. A hívek is örvendenek a lelki gondozásnak Fotó: Balázs Árpád

Rendezett településképpel várja a látogatókat Hargitafürdő. Az aszfaltút mentén száznál is több parkolóhelyet alakítottak ki, és a településen a közvilágítást is kiépítették, korszerűsítették.
– Egyszerűen rend lett – így összegzett megkeresésünkre Tófalvi Ernő, a Csíkszeredai Polgármesteri Hivatal hargitafürdői megbízottja.
Tavaly a gyenge hóviszonyok miatt csak januárban üzemelték be a Miklós-, illetve a Kossuth-pályákat.
– Bár még húsvétkor is volt hó, működtek a pályák, a turisták már nem jöttek – jegyezte meg érdeklődésünkre Kósa Imre, a Csíkcsicsói Közbirtokosság elnöke.
A közbirtokosság – tulajdonosként – idén 200 ezer eurós beruházást eszközölt, a hóágyúk felszerelése mellett síutakkal kötötte össze a Miklós- és Kossuth-pályákat.

Folyamatos üzemeltetés hóágyúkkal
– A beruházás lényege, hogy időben lehessen beüzemelni és folyamatosan működtetni a pályákat. Ezt tizenhét hóágyúval tudjuk biztosítani – mondott a közbirtokosság elnöke.
Kósa Imre megjegyezte: következő lépésként a pályák bővítését tervezik. A Miklós-pálya meglévő 400 méteres szakasza tovább fejleszthető 1,5 kilométerre, a Kossuth-pálya 680 és 840 méteres, valamint az 1,5 kilométeres szakaszai további 800 méterrel bővíthetők.
A most kialakított síutak lehetővé teszik, hogy a Csipike-pályától a Miklós-pálya aljáig lehessen ereszkedni. A Miklós-pálya tetejére felvonóval lehet kijutni, ahonnan a Kossuth-pálya és a Balu Park irányába tudnak ereszkedni a sízők. A síutak és a pályák hossza összesen hét kilométer – mondta az elnök.
A csicsói közbirtokosság 2012-ben döntött úgy, hogy tulajdonosként a sípályák működtetését is visszaveszi. A Kossuth- és Miklós-pályák mellett a bérleti szerződés lejárta után a Csipike-pálya üzemeltetését is a közbirtokosság veszi majd át.

Tavalyi árakkal kezdenek
A közbirtokosság vezetőjétől megtudtuk: a tavalyi árakon működtetik idén is a pályákat. Az idény végén vonják le az új működtetési rendszer tanulságait, akkor fogják látni, hogy mennyi víz- és energiahasználattal járt a hóágyúk üzemeltetése. Idén a felvonókon is általános karbantartást végeztek.
– Az üdülőtelepet tavaly is már sokan látogatták más megyékből is. A nyugalom, a csend és a jobb árak miatt választották a messzebbről érkezett vendégek Hargitafürdőt – mondta Kósa Imre.
Az elnök úgy véli, a sípályák mellett más szolgáltatás terén is fejleszteni kell a települést, hogy a sízés után akár élményfürdőkben is pihenhessenek az idelátogatók.

[box type=”shadow” ]Egyházi élet a pálos renddel

A Hargitafürdőn megtelepedett pálos szerzetesrend új színfoltot vitt az üdülőtelep életébe. A Szent István tiszteletére felszentelt templomban azóta napi rendszerességgel van szentmise. A helyi lakosság mellett a mofetta vendégei is szívesen betérnek imádkozni a templomba. A templom vendégkönyve is erről tanúskodik.
– Olyan kérés is érkezett a hívek részéről, hogy napközben legyen szentmise, amire két mofettázás között térnek be a hívek – tudtuk meg Szűcs Ferenc Imre szerzetes testvértől. A szerzetesrend jövőre a rendalapító Boldog Özséb atya tiszteletére kíván szobrot állítani a templom melletti udvarban, a kolostorkert rendezési tervét is elkészítették.[/box]

Daczó Dénes

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek