Bemutatkozik a HÖK új elnöke – A közösségi életnek pezsegnie kell!

95

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudo­mány­egyetem Csíkszeredai Karán decemberben tartották a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) elnökválasztását. Az idei mandátumban az elnöki pozíciót a sepsiszentgyörgyi Mihály Gergő tölti be, aki a továbbiakban megosztja velünk elképzeléseit, illetve a „szobanövényekkel” kapcsolatos terveit.

– Mit lehet tudni Mihály Gergőről, az egyetemistáról és HÖK-elnökről?

– Jelenleg a második egyetemet végzem. Egyetemi tanulmányaimat Kolozsváron kezdtem, régészeten. Jelenleg a csíkszeredai Sapientia harmadéves kommunikáció és PR szakos hallgatója vagyok, és ha minden jól megy, idén államvizsgázok. A Hallgatói Önkormányzat életében második éve vagyok aktív résztvevő, amiből egy évet belügyi alelnökként tevékenykedtem, és most decembertől elnökként folytatom a munkát.

– Miként kerültél kapcsolatba a HÖK-kel?

– Az elején nem igazán vettem részt a HÖK által szervezett eseményeken, majd, ahogy beköltöztem a bentlakásba, azon kaptam magam, hogy egyre több és több rendezvényükön vagyok jelen, és egyre több programjukba kapcsolódok be. Azt hiszem, az első diáknapok volt az, ami igazán közel vitt a közösségi munkához. Ezt követően részt vettem a gólyatábor szervezésében, majd tavaly első félévtől már minden HÖK-program szervezői között én is jelen voltam.

– Aktív szervezőként tettél egy merész lépést, és jelöltetted magad HÖK-elnöknek. Mi motivált, hogy erre a tisztségre pályázz?

– Már rég megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy jelöljem magam erre a tisztségre, de leginkább Iszlai Katalin, az egykori általános alelnök bátorított arra, hogy elinduljak ezen az úton. Ezért az elmúlt évtől kezdve azon dolgoztam, hogy kiépítsem a kapcsolataimat, és lehetőséget teremtsek magamnak a megmérettetésre.

– Hogyan élted meg a választási időszakot?

– Az ellenjelöltemmel ellentétben én már szeptember óta folyamatosan készültem a választásra. Közösen az általam felkért alelnökjelöltekkel heti két alkalommal találkoztunk, egyeztettünk és tudatosan terveztük a kampányunkat, stratégiánkat. Elkészítettük a kampányprogramot, és vártuk, hogy eljöjjön az a pillanat, amikor leadhatjuk a jelentkezést.
A kapcsolati hálómnak köszönhetően időben megtudtam, ki lesz a másik csapat elnökjelöltje. Ő elkövetett egy-két hibát, de méltatom, hogy megpróbálta, mert ezáltal hozzáadott valamit a választáshoz. Jobb volt így a hangulat, volt a választásban egy kis feszültség, és sokkal jobban oda kellett figyelni, hogy mit teszel, miként kampányolsz stb.

– Egy HÖK-elnök a tisztségéből kifolyólag példamutató kell legyen, továbbá méltóképpen kell képviselnie az egyetemet is. Gyakorol rád nyomást ez a feladat?

– HÖK-elnöknek lenni hatalmas felelősség, de szerencse, hogy az elmúlt évben annyi tapasztalatot szereztem, hogy állni tudjam a sarat. A legjobb tudásom szerint fogom betölteni ezt a tisztséget. Persze, van benne rizikótényező is, hiszen soha nem tudhatjuk, mi történik, és hamar elkövethetünk hibát. Benne van a pakliban az is, hogy lesznek olyan pillanatok, amikre nem leszek büszke, de igyekszem ezeket elkerülni.

– A HÖK elnökeként, mit tartasz a legnagyobb kihívásnak?

– Annak idején, amikor a bentlakásba kerültem, teljesen más volt a közösségi élet: a bentlakók kijártak a szobáikból, többségük bekapcsolódott a közösségi rendezvényekbe, és mondhatni pezsgett az élet. Azóta megváltozott a helyzet, mostanra csökkent a résztvevők száma, sokakra jellemző lett, hogy szabadidejük nagy részét a szobájukban töltik, tanulnak, filmeznek, gépeznek stb., és eléggé elkerülik a közösségi rendezvényeket. Amolyan „szobanövénnyé” váltak, begubóztak és nehéz kimozdítani őket onnan. Ezért azt tűztem ki legnagyobb célomnak, hogy ezeket a személyeket meggyőzzem arról, hogy fontos a részvétel a programokban, és azon leszek ezen egy év alatt, hogy minél több bentlakót bevonjak a programokba, hogy újra pezsegjen a közösségi élet. Elvégre ezek a rendezvények értük vannak, nekik szólnak.

– Vannak már tervek a jövőbeli rendezvényekkel kapcsolatban?

– Vizsgaidőszak után a legközelebbi várható esemény a jégkarnevál lesz. Továbbá szeretnénk folytatni a Tudományos Diákköri Konferenciát, az egyetemi diáknapokat, és ezek mellett persze kisebb rendezvényeket is tető alá hoznánk. A programokért felelős belügyi alelnökkel rendszeresen tárgyalunk a rendezvényeinkről, mert van egy-két jó ötletünk, amiket szeretnénk megvalósítani.

Forika Erzsébet

A cikk a Hargita Népe március 7-i számában jelent meg.

.[box type=”shadow” ]Mától új rovattal bővül a Hargita Népe. Első kézből, egyetemi hallgatókként, heti rendszerességgel szeretnénk bemutatni a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának azon oldalát, ami nemcsak a fiatalokat és a Sapientiához kötődő személyeket célozná meg, hanem a környék lakosságát is, illetve mindenkit, aki betekintést szeretne nyerni az itteni életbe.

[/box]

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.