Bemutatják az állomány legjavát

Szarvasmarha-kiállításra készülnek a Gyimesekben

38

Szarvasmarha-mustrán mutatják be az utóbbi öt esztendő alatt elért tenyésztési eredményeket a gyimesi állattartók. A második Gyimes-völgyi állatkiállításra a rendezvényt szervező gyimesközéploki polgármesteri hivatalnál szombat délelőttig várják a jószágaikat bemutatni kívánó gazdák jelentkezését.

Jószágát felvezető gazda a 2013-as szarvasmarha-kiállításon. Lemérhető javulás

A Gyimes-völgyi szarvasmarha-állomány minőségi seregszemléjére készülnek a hétvégén Gyimesközéplokon. Az állatkiállítást szombaton délelőtt, a helyi Tatros tejfeldolgozó szövetkezet épületének udvarán tartják. Hasonló állománymustrára legutóbb öt évvel ezelőtt, 2013 májusában került sor, a szarvasmarha-állomány időközbeni minőségi változásának felmérésére tehát időszerűvé vált az újabb seregszemle – mondta el lapunk érdeklődésére Tankó Péter, Gyimesközéplok alpolgármestere, a kiállítás szervező önkormányzat képviselője.

Elmondta, a kiállításra elhozott és bemutatott jószágokat három kategóriába sorolva értékelik: az első korcsoportos kategóriában a vemhes üszőket, a másodikban az egyszer ellett tehenek, a harmadikba pedig a többször ellett teheneket veszik szemügyre.

– Ez lesz a második állatkiállítás Gyimesközéplokon. Az elsőt négy éve tartottuk, a minőségi változás pedig szemmel látható. A javulás mindenképpen érződik. A gazdák többsége egyrészt az állomány genetikai javítása terén előnyösebb mesterséges megtermékenyítést választja, másrészt a gyimesi állattartók is éltek azokkal a lehetőséggel, amit két ízben a kormány a tenyészállat-vásárlási minimis-támogatás révén biztosított. Ezeknek is köszönhetően a Gyimes-völgyi szarvasmarha-állomány nagyon jó irányba változott, ami a tejmennyiség évről évre való gyarapodásán is meglátszik – hangsúlyozta Tankó Péter.

Azok a szarvasmarha-tenyésztők, akik a szombati állatkiállításon szeretnék bemutatni jószágaikat, részvételi szándékukat ma és holnap a gyimesközéploki polgármesteri hivatal munkatársainak jelezhetik, de jelentkezni akár szombat reggel a helyszínen, a délelőtt 11 órakor kezdődő mustra előtt is módjuk lesz – tette hozzá a szervező. A szarvasmarha-seregszemlére a Gyimesek-völgyének valamennyi településéről várják az állományuk javát bemutatni kívánó gazdákat.

Napi 1000 literből termel a gyimesi tejfeldolgozó
A sikeres próbát követően napi ezer liter tej feldolgozásával immár élesben termel a Tatros Szövetkezet gyimesközéploki tejüzeme. A begyűjtött tejmennyiségből érlelt sajtok készülnek, amiket viszont – a kívánt érettségi állapot eléréséig – egyelőre még az érlelőhelyiség polcain gyűjtenek.
– A sajtokat ugyan meg lehet kóstolni, de még nem kerültek piacra. A késztermék Gyimesi név alatt kerül hamarosan a boltokba – tudtuk meg Tankó Pétertől. A község alpolgármestere, a tejszövetkezet vezetője elárulta habár a termelés immár egy hónapja zajlik, a tejüzem ünnepélyes átadására egyelőre még nem kerítettek sort: ezt május folyamán vagy legkésőbb június elején tervezik. Tankó Péter lapunk kérdésére elárulta, a gyimesközéploki tejfeldolgozó termékpalettáját az érlelt sajtok mellett friss termékekkel is bővítenék.

Domján Levente

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.