Belefér a „spakliba”?!

38

Családi összejöveteleken jókat nevetünk azokon a régi történeteken, amelyek arról szólnak, hogy egyik vagy másik gyermekem kiskorában valamelyik szót nem a helyén, nem a helyes értelemben használta és emiatt badarságokat beszélt. Egyik kedvencem az, amikor a hároméves kislányom angyali tekintettel megkérdezte: miért kell „petárdát tűzni” március 15-én? Nem véletlen, hogy a pukkanó-szerkezet neve ismerősebb volt számára, mint a kokárda, hiszen abban az időben még nem büntettek a pukkantásokért, és a szolgálatos rémisztgetők úgy elkezdtek durrogtatni szilveszterkor, hogy márciusban alig bírták abbahagyni. Mi pedig mindig nagyon megijedtünk az éles hangoktól, főleg, ha az esti csendet verte fel. Nyilván ilyenkor mindig mondtam neki: „nem kell megijedni, ez csak egy idétlen kamasz által elpukkantott petárda volt, semmi más”. Hát innen ismerte a hároméves kislányom jobban a petárda szót, mint a kokárdát, de azóta rég kinőtte ezt a korszakot, és helyére került mindkét kifejezés.
Előfordulnak viszont olyan esetek is, amikor felnőtt beszél badarságot, mert úgy használja valamelyik idegen eredetű vagy kevésbé ismert szót, hogy voltaképpen nem tudja, mit jelent az adott kifejezés. S itt most nem azokra a sajnálatos esetekre gondolok, amikor valaki betegség okozta beszédzavar – például afázia – következtében beszél összevissza, hanem azokról, amikor többnek, intelligensebbnek akarja mutatni magát. Nos, az ilyen emberekből a próféta helyett a trófea szokott megszólalni, amikor a szomszédasszonynak javasolja, menjen „CD-t csináltatni” a vesepanaszaival, nehogy aztán „szívinfraktust” kapjon. De ugyancsak ők szoktak szép szuverént hozni szuvenír helyett az itthon maradt családtagjaiknak, amelyet olcsón vettek egy „kaución”, hogy aztán egy pohár „hászkival” a kezükben „reluxálhassanak”, ha nagyon „operatőrök” voltak az ügyintézésben, mert külföldről szereztek be egy törzskönyvezett „viszki-kutyát”.
Szóval, vigyázzunk az ismeretlen kifejezésekkel, még akkor is, ha benne van a „spakliban”, hogy mindenkinek „szuterén joga” lejáratni magát!

Jánossy Alíz

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.