Békés együttélésre hívó kultúrák találkozása

VIII. Örmény Művészeti Fesztivál

7

Ünnepelt a hétvégén a gyergyó­szentmiklósi örmény közösség, s vele együtt a városban élő magyarok, szászok, zsidók, románok és cigányok is. A nemzetiségek együttéléséről szólt a háromnapos Örmény Művészeti Fesztivál. Kulturális programokat, szórakozási lehetőségeket kínáltak a szervezők, vasárnap pedig az örmény katolikus templom búcsúját tartották.

Nemzetiségek találkozása. Fesztiválhangulat Fotó: Lázár Hajnal

Nyolcadik alkalommal szervezték meg Gyer­gyó­szent­miklóson az Örmény Mű­vészeti Fesztivált, a tavalyi rendezvényhez hasonlóan pedig a szervezők ezúttal is a különböző nemzetiségek megmutatkozására helyezték a hangsúlyt. Az Ör­mény­templom utcát már pénteken lezárták az autós forgalom előtt, vásárteret alakítottak ki, s a színpadot is itt állították fel.

Nem felejtették el a gyökereiket
A fesztivál megnyitóját az örmény templom előtti, tavaly átadott örmény kőkeresztnél, az úgynevezett kaukázusi hácskárnál tartották, ahol elhangzott: nagyon fontos, hogy az örmény származású magyarok nem feledkeztek meg az őshazáról, és bár nyelvüket elveszítették, továbbra is kötődnek a gyökereikhez.
– Az elődökre emlékezünk, akik hajdanán itt éltek – jegyezte meg mécsessel a kezében Gál Hunor örmény katolikus plébános, és ugyanerre hívta fel a figyelmet az Erdélyi Magyarörmények Szövetségének elnöke, Puskás Attila is. Mint mondta, egy ilyen fesztiválhangulatú rendezvénynek az a célja, hogy az emberek együtt legyenek. Ezért hozták létre az úgynevezett Kocsmasarok elnevezésű helyet, amely hiánypótlónak számít a tavalyhoz képest. Puskás kiemelte, a találkozás ünnepéről beszélünk, szervezőkként pedig úgy gondolták, hogy nem lehet, sőt nem is szabad megkerülni a többi nemzetiséget, hanem velük együtt kell osztozni az ünnepben.
– Hálás feladat az örmény származású honfitársainkról beszélni, akik az élet minden területén hozzájárultak a magyarság építéséhez, sokan pedig még a magyaroknál is magyarabbakká váltak – fejtette ki beszédében Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja, Lukács Bence Ákos. Turgyán Tamás örmény nemzetiségi szószóló felelősségvállalásra szólította fel a jelenlévőket, Gyergyószentmiklós alpolgármestere, Len Emil pedig az örmények által hozott értékekre igyekezett rávilágítani. A megnyitóünnepségen Örményország új romániai nagykövete, Sergey Minasyan is jelen volt, aki – kiemelve annak pozitívumait – köszönetet mondott a rendezvényért.
A megnyitót követően koszorúkat helyeztek el a kőkeresztnél, majd az örmény közösségi házban folytatódott a rendezvénysorozat, ahol több kiállítást is megtekinthettek az érdeklődők: a budapesti Urartu Örmény Színház igazgatója, Diramerján Artin a 2800 éves Jerevánt bemutató fényképkiállítás megtekintésére hívta az érdeklődőket, a Romániai Örmény Egyesület kolozsvári fiókjának titkára, Steib Anna pedig az örmény szőnyegeket bemutató tárlatot nyitotta meg a látogatók előtt. A jelenlévők mindezek mellett varrottaskiállítást is megtekinthettek, a gyergyói örménység múltjából összegyűjtött tárgyak révén pedig „időutazáson” is részt vehettek – Görög Joachim hagyatéka mellett, az egykori gyergyószentmiklósi örmény otthon nappalijába, konyhájába, sőt egy korabeli patikába is bepillantást engedett a kiállítás.
A Gyergyói Örmény Katolikus Egyesület elnöke, Kulcsár László azt mondta, nyolc évvel ezelőtt még álmodni sem merték, hogy ilyen nagy­volumenű lesz a rendezvény, mint ahogy a közösségi ház is csak álmaikban szerepelt egy ideig. Hargita Megye Tanácsának alelnöke, Barti Tihamér rámutatott: fontos, hogy az örmény közösség minden évben megmutatkozik.

Fesztiválhangulat és templombúcsú
Szombat délelőtt élettel telt meg az Örménytemplom utca, ahol a több településről érkezett, főként örmény kötődésű árusok kínálták portékájukat: voltak különleges ékszerek, bőrművek, táskák, könyvek, különféle hagyományos termékek és sok más érdekesség.
Mindazok, akik érdeklődnek az örmény nyelv és kultúra iránt, megismerkedhettek az örmény írással, saját nevüket kérhették örmény betűkkel írva. A népviseletek valóságos kavalkádjával találkozhatott itt a nézelődő, ugyanis a nemzetiségi kultúrműsorra készülve székely, szász, román és örmény népviseletbe öltözött fellépők gyülekeztek az utcában.
A program kezdetén Sergey Minasyan nagykövet köszöntötte az egybegyűlteket.
Egész délután néptáncosok vál­tották egymást a színpadon, de fúvószenekar és kórus is szórakoztatta a közönséget. A fellépők között voltak örmények, szászok, cigányok, székelyek, magyarok, zsidók, románok, akik mind a békés együttélésre igyekeztek irányítani a figyelmet.
Az örmény közösségi ház kiállításokkal várta az érdeklődőket, a fesztivál alkalmából Görög Joachimról nevezték el az épület nagytermét, s a fentebb említett tárlatok is folyamatosan látogathatók voltak.
Vasárnap az örmény katolikus templom búcsúját tartották, amelynek különlegessége az volt, hogy a pápa romániai nagykövete, Miguel Maury Buendìa vatikáni nuncius is megtisztelte jelenlétével, szentbeszédet mondva az ünnepen. Ez alkalommal került sor a templom nemrég restaurált festett ablakainak megáldására, valamint az örmény temető első harangjának felszentelésére is, amely Lázár János emlékére készült a család adományaként.
A rendezvény zárásaként nem maradhatott el a VIII. Churut Fesztivál sem, ahol örmény, székely, román és görög főzőcsapatok vetélkedtek, igazi gasztronómiai kavalkádra hívva az érdeklődőket.

Lázár Hajnal
Kertész László

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.