Befolyásoló tényező

65

Korábban egy hasonló anyagomban méltatlankodtam, hogy a romániai jégkorongbírók sok esetben kritikán aluli teljesítményt nyújtanak a jégen, és mindezt nem rosszindulatból, vagy a csalás szándékával, hanem a felkészületlenségük miatt. Akkor egyik ismerősöm azt mondta, hogy ez így igaz, csak nagyon általánosságban beszéltem. Vegyek konkrét példákat.
Most azt fogom tenni, és alapul veszem a legutóbbi Csíkszeredai Sportklub – Brassói Corona román bajnoki meccset. Egészen az 50. percig pörgős, ki-ki meccs volt és vezetett a Brassó 3–2-re. Ekkor már kezdtek az indulatok elszabadulni, míg Máthé játékvezető nem tett semmit, majd ki is engedte kezéből azt, és döntő mértékben befolyásolta a mérkőzés végeredményét. Az 54. percben akadályozásért kiküldte a Corona játékosát, Clarke-ot. Majd jött két érdekes helyzet. Előbb az 54. percben egy akasztást, majd az 55. percben egy, a testi épségre is veszélyes palánkra lökést nézett be. A YouTube-on vissza lehet nézni a meccset, és ez a két helyzet az 1 óra 24:06 percnél, illetve az 1 óra 25:01 percnél. A Sportklubot így megfosztották egy öt a hármas szituációtól. Ráadásul miután ezt számon kérte Péter Róbert, azonnal kapta a 10 perces fegyelmit, joggal. De korábban Mihály Árpád hasonló stílusú beszólását egy mosollyal nyugtázta az illetékes szerv.
A következő hasonló szituáció az 59. percben történik – 1 óra 37:00 perckor –, amikor egy újabb egyértelmű akasztás felett hunyt szemet a játékvezető, ráadásul hat a négy elleni szituációban.
Ez a három ítélet döntő módon befolyásolta a mérkőzés végeredményét, bár lehet, hogy ezen esélyekkel a Sportklub nem tudott volna élni. Ez csak egy meccs, de könnyen meglehet, hogy ugyanezen csíkosok ma épp a Sportklubnak fogják elnézni a hasonló eseteket, ami ismételten nem tesz jót a jégkorongnak. Felkészületlenségből jeles.

Darvas Attila

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.