Befejezték az aszfaltozást a Kénosi-tetőn, utat építenek Székelymuzsna felé

51

Megújult a Kénosi-tetőn átvezető út – Udvarhelyszék több pontján is zajlanak jelenleg infrastrukturális javítások, például Agyagfalva és Székelymuzsna között is út épül. A megye elöljárói múlt héten ellenőrizték a munkálatokat.

Összefüggő aszfaltszőnyeg a Kénosi-tetőn
A Homoródmente irányába tartó 131-es megyei úton augusztus 11-én kezdtek dolgozni. A nyári karbantartási munkálatok részeként egybefüggő aszfaltréteg leterítésére nyílt lehetőség egy olyan szakaszon, ahol évek óta csak gödörtömést végeztek.
A kedvező időjárásnak és a kivitelező operativitásának köszönhetően augusztus 27-én, csütörtökön Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Incze Csongor karbantartásokért felelős alelnök átadta a sajtó jelenlétében a frissen leaszfaltozott több mint 3 kilométeres szakaszt.
– Különösen fontosnak tartom, hogy sikerült leaszfaltozni, járhatóvá tenni ezt a szakaszt, a helyiek most már gyorsabban és biztonságosabban közlekedhetnek. Ugyanakkor most már könnyebben el lehet jutni a szomszédos Brassó megyébe. A két megyét összekötő út rendbetétele elengedhetetlen, és jó ütemben haladunk afelé, hogy belátható időn belül elérjünk a megyehatárig – jelentette ki Borboly. Még megjegyezte, hogy amíg régebb Brassó megyében jobb utakon utazhattunk, addig mára megyénkben lett az utak állapota jobb, mint a szomszédos megyében.
A 3,6 kilométeres szakaszon 22 454 négyzetméter felületre sikerült aszfaltréteget leteríteni, ismertette a helyszínen Incze Csongor alelnök. A munkálatok költségvetése 987 632 lej volt.

Székelyföldi jelentőségű utat is felújítanak
Ugyanaznap Bögöz községbe is ellátogattak az elöljárók. Farkas Mózes polgármesterrel a környéken zajló beruházásokról tárgyaltak, majd sorra látogatták a helyszíneket. Elsőként a Székelydobót Galambfalvával összekötő úton zajló munkálatokat tekintették meg, később a Székelymuzsna és Agyagfalva között épülő úton jártak. Mindkét út esetében jelentős fejlesztésről beszélhetünk, hiszen elkészültük után a helybéliek kerülő nélkül juthatnak el az említett falvakba, amelyek között így jelentősen lecsökken a távolság. Sőt, Székelymuzsnából tovább lehet majd utazni Maros megyébe, az új út összeköti a két megyét.
– Székelyföldi jelentőségű utat sikerül felújítanunk, ezzel is növelve a térség összetartozását, elősegítve a gazdasági együttműködést – emelte ki Borboly Csaba.
A Décsfalván épülő református templomot is szemügyre vették az elöljárók, majd az agyagfalvi iskolához látogattak el – az épület teljes felújításra szorul, a látogatás napján már az újragerendázott tetőszerkezet végső munkálatait tekinthették meg.

HN-információ

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.