Barátságos otthon – régi kőházból

265

Háromszéktől eltérően Csíkban kevés kúria élte át a történelem viharait, s olyan, amelynek állnak még a négyszáz éves falai és ma is lakóépületként szolgál, sőt ugyannak a családnak leszármazottai birtokolják, amely felépíttette – nos, ilyenre igencsak kevés példa akad. Márpedig a Russu-Bors Tibor és családja által többéves munkával, szakértők bevonásával helyreállított csíkszentkirályi Bors-kúria éppen ilyen.

A cserepes néha rásegít a falakban futó központi fűtésre Fotó: Daczó Dénes
A cserepes néha rásegít a falakban futó központi fűtésre Fotó: Daczó Dénes

[dropcap]R[/dropcap]ussu-Bors Tibor, akinek az édesanyja Bors lány, a kúria szomszédságában nőtt fel, s mivel nagyszülei az egykori udvarházban laktak, sok időt töltött náluk. Bors György személyiségének és elbeszéléseinek nagy szerepe volt abban, hogy Tiborban felkeltse az érdeklődést a múlt iránt. Csakhogy akkoriban a kúria a felismerhetetlenségig módosított állapotban volt, olyannyira, hogy az 1990-es években egy szakértő azt is hitte, hogy a csíkszentkirályi Borsoknak csak a kapujuk áll, kúriájuk már nincs meg. Tévedett.

Az előzmények
A csíkszentkirályi Bors család tagjai mintegy háromszáz éven keresztül jelentős szerepet játszottak Csík történetében, tagjai széki alkirálybíró, assessor, jegyző, pénztárnok tisztséget töltöttek be. A család első csíki okleveles említése 1562-ből származik, de egyes források szerint a Borsok már az 1400-as évektől Csíkszentkirályon laktak.
Darvas Loránd, a Csíki Székely Múzeum régésze a 2004 után elvégzett kutatások alapján az épület egyik részét a 16. századra, a másik részét a 17. század közepére keltezte.
– Az ásatásokból kiderült, hogy a mai épület déli szárnya a legkorábbi rész, amelyik egy kéthelyiséges egytraktusú, alápincézett épület volt a 16. században – foglalta össze a régész. – Ezt a 17. század folyamán bővítették kéttraktusú épületté. A tipikus csíki udvarházakhoz – a szentmihályi Sándor-udvarházhoz, vagy a szenttamási szintén Sándor-udvarházhoz – hasonló kialakítású. Tulajdonképpen ilyesmi lehetett a másik csíkszentkirályi Bors-, mai Nagy Benedek-kúria is, csakhogy a Sándor-udvarházak már nem állnak, a Nagy Benedek-félét pedig jelentősen átalakították.
Darvas Loránd a Russu-Bors család megbízásából végzett ásatásokat, a tulajdonosok ugyanis az ősök iránti tiszteletből csakis szakszerű beavatkozásokat kívántak végrehajtani, annak ellenére, hogy az épület nem műemlék. Fogódzókat s az épület múltját, saját múltjukat keresték, ugyanis 1916-ban, a román betörés után ismeretlen személyek az épületet teljesen kiürítették, s még a családi levéltár is eltűnt, az emlékezet pedig keveset őrzött meg a család dicső napjaiból.
– Falkutatást végeztettünk, s a tölgy pincegerendákból dendro­kro­nológiai méréseket is végzett Botár István régész – mondta a háztulajdonos. – A vizsgálat eredménye azt mutatta, hogy az épület újabb részéhez 1650 körül vágták ki a gerendákat, valószínűleg éppen azután, hogy a Bors család nemesi titulust kapott.
Kósa Béla művészettörténész az épületnek abban a két helyiségében végez szondázó falkutatást, amelyet alig egy hónappal ezelőtt vásárolt meg a Russu-Bors házaspár. Így, hosszú idő után ismét egy család tulajdonában van az udvarház. Az épületnek éppen ebben a – még felújítás előtt álló részében – volt az egykori, boltozatos kápolnaszoba és ide esett, a füstház egy része is. Csakhogy a boltozat már nincs meg, és az eredeti kúriát is többszörösen átalakították.
– Megvolt középen a füstszoba, de az beomlott, s az idők folyamán a régi ablakokat kiszedték, az ajtókat áthelyezték, a nyílt ereszt felszámolták – részletezte a házigazda, aki évekkel a nagyapja 1997-ben bekövetkezett halála után döntötte el, hogy a lehetőségek szerint helyreállítja a kúriát.
A munkát 2004-ben kezdték meg, s amint mondja, két évig csak romboltak, vagyis kutatásokat végeztettek, megfontolt beavatkozásokat készítettek elő, így 2006 körül fogtak az építkezésbe. 2010-ben költöztek be, de a munkának még nincs vége.

A felújítás
A régi épületnek a modern életvitelhez való alakítása nem könnyű feladat, de hozzáértő szakembereket találni és épületanyagokat beszerezni is nehéz egy 400-500 éves házhoz.
– Mi úgy láttunk hozzá, hogy felújítjuk, amennyire lehet, de a mai funkciókhoz igazítva – mondta a tulajdonos. – A boltíveket, ahol lehetett, visszarakattuk, a gerendázat be volt deszkázva, nádazva, levakolva, azt, ahol lehetett eltávolítottuk, így most a nagyszobában az eredeti 17. századi mennyezet látszik. A gerendák pótlásához Gyimesből hívtunk két ácsot, akik egy nap alatt szekercével kifaragták a két gerendát.
A felújítást még a válság előtt elkezdték, az ablakokat 2008-ban készíttették.
– Akkoriban még minden nyílászáró cég jól ment, sok munkájuk volt – idézte fel a házigazda. – De amit mi kértünk, az eléggé különleges volt: nem termopán, hanem hagyományos dupla ablak, hatos osztatú, egyik nyílópár kifelé, másik befelé nyílik. Kívül díszített. És a kilenc ablak kilenc méretű, nincs kettő egyforma. Megkerestem néhány céget, egyik sem akarta vállalni. Végül egy helyi asztalos, Péter Sándor készítette el. Elfogadta azt, hogy olyan legyen, amilyent mi akarunk: keskeny osztatok, az osztatok profilja olyan, amilyent mi rajzolunk, és ehhez külön kést készíttetett, csak olyan alapozót és festéket használt, amit vittünk, ha az esetleg nehezítette is a munkáját. Ugyanakkor a középső osztó díszítését is kifaragta a kérésünknek megfelelően. Ugyanez az asztalos készített az eredetivel azonos hornyolásokat a hálószoba gerendás mennyezetének deszkáira is.
A mintegy 70 cm falvastagságú kőház falaira kizárólag meszes és gipszes vakolatok kerültek. Kívül szigetelésként 10 cm vastagságú perlites vakolatot használtak.
– Nem törekedtünk a vakolat simaságára, sem az egyenességre – jegyezte meg Tibor. – Csak kanállal vakolhattak, nem a szokásos felhúzással. Az ablakok körüli vakolatdíszítést megrajzoltuk és egy ügyes szentimrei kőműves készítette a díszpárkányokat és a javítási dátumot, én pedig az ablakok körül a vakolatdíszítést.
A cserepeket még a felújítás kezdetén, 2006 körül átforgatták a házon, s a rossz cserepek helyett, kiegészítésként kézzel készített cserepeket vásároltak Nagybaconból, amelyeket egyenként impregnáltak. A ház kéményeinek felső részét kétszer rakatták újra, végül egy simoni fiatal kőműves, Balázs István adta meg a végső formát. A házon levő keresztek egy régi pálfalvi ház keresztjeinek mintájára készültek egy csíksomlyói kovácsmesternél.

A füstház és a tűzhely
A konyha közelében vagy sokszor azzal egy térben található füstház valamikor az épület helyiségeit mentesítette a nyitott tűzhelyek füstjétől, s a Bors-kúriában ez a terem a szokottnál nagyobb, mintegy 4 x 4 méteres volt. A négy nagy sarokszobából a falakon keresztül ebbe a középső füstszobába vezették át a füstöt, ahonnan egy méhkasszerű kéményen távozott. A füstház eredeti funkciója mára fölöslegessé vált – így egy részét a mai fürdőszoba foglalja el.
Visszaállítottak viszont egy cserepest a nagyszobában. Kályhaszemeit és pártáit az ásatások során Csíkszentkirályon és Pálfalván talált 17. századi töredékek alapján rendelték, formáját Sabján Tibor, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum munkatársának, valamint Kémenes Mónika és Mihály Zita szakemberek javaslatára nyerte el, arról ugyanis, hogy a Bors-kúriában milyen tűzhely állt, nincs adat. A tűzhelyről, az ajtótokok egyedi díszítéseiről, a fürdőszoba festett ablakszemeiről, a konyha különleges munkapultjáról Russu-Bors Tiborné Székely Gabriella mesél lelkesen.
A házból kilépve egy impozáns fatornáccal találkozunk, amelyet az 1940-es években készített tornác fényképei alapján, a korábbinak pontos másaként épített fel Albert János asztalos, aki egyébként a házban levő bútorokat is készítette.
Látogatásunk végén körbejártuk az épületet, bekukkantottunk a dupla falu pincébe, s annak boltíves rejtekhelyébe, megnéztük a helyreállításra váró szobákat, s végül szemügyre vettük a kaput, amely az 1585-ös évszámot viseli.

A kapu
– Nem tudjuk, hogy pontos-e az évszám – világosít fel Russu-Bors Tibor. – Nagyapám javíttatta 1981-ben a kaput, s ő azt mondta, hogy úgy írta vissza, ahogy volt. A korábbról fennmaradt fényképeken nem látszik a felirat, de érdekes, hogy a legrégebbi érme, amit a régészek a füstszoba lefolyásában találtak és a ház régi részét datálja, 1583–85 körüli. A kapu felújítására 2005-ben pályáztunk a megyei tanácshoz és 2006-ban készült el Sárpátki Zoltán képzőművész irányításával. A vakolatdíszek barokk koriak, de a kapu régebbi, mint a barokk kor. A zárat egy udvarhelyi kováccsal csináltattuk, a nyílókat pedig – az 1960-as évek fotói és saját rajz alapján – a csíkszentkirályi György Gábor kapukészítővel készíttettük. Összesítve elmondhatom, hogy a kivitelezésnél nagyon nehéz jó szakembert találni, de türelemmel, hozzáállással és főleg nagy odafigyeléssel és folyamatos követéssel, többnyire helyi szakemberekkel meg lehet majdnem mindent oldani. Igazából több csapatot is el kellett küldenünk, de végül megtaláltuk azokat, akikkel lehetett dolgoztatni – foglalta össze a csíkszentkirályi Borsok mai utódja. – A régi állapot visszaállítása ugyan kötöttséget jelent, de azt hiszem, ha új házat kellett volna építenünk, akkor is sok mindenben hasonlóan jártunk volna el.

Daczó Katalin

 

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.