Bálványosi kiruccanás

99

Sepsibükszád felé indultunk a múlt héten szép számban, 27-en, Alcsíkot elhagyva Bálványosfürdő irányába. Mofettáiról, gyógyvizeiről híres a környék. Bemelegítőként az 1050 m-en fekvő Torjai-Büdös-barlangot néztük meg. Egykoron kénbánya volt ott. A kén-hidrogén nehezebb, mint a levegő, valósággal „folyik” – a barlang falán sárga bevonat jelzi a szintet. Aki bemegy, rövid idő után érzi a szén-dioxid értágító hatását, amely növeli a test hőmérsékletét, enyhe bizsergést okozva. Hosszabb kezelés csak orvosi javallatra ajánlott. Innen a Gyilkos-barlang és a madártemető felé ereszkedtünk le egy meredeken, ahol madártetemek voltak a mélyben. A jelzett ösvényt követve értünk a Buffogó-láphoz, ahol a tundrai világ fogadott, jellegzetes növényvilágával. Harmatfüvet is fényképeztünk. Utunkon végig egy bernáthegyi kutya kísért. Útba ejtettünk egy Mária-emlékhelyet, ahol kellő áhítattal imádkoztunk. Két szép verset is meghallgathattunk. Az Apor-lányok feredője szemvizével és lábáztató kis gödrei­vel várt. Mindenki talált kedvére való helyet. Jó hangulatban, a megérdemelt pihenő után, ebédünket elfogyasztva indultunk Csiszár-fürdő irányába. Alig indultunk el, egy elhagyott nagy villa mellett, a magas fűben néhányan egy igazi medve hátát is láthattuk. A zajra gyorsan elcammogott, ellenkező irányba. Nem akart barátkozni… Üvegeinket megtöltöttük forrásvízzel és szerre minden medencét, lábáztatót kipróbáltunk. Az időjárás kedvezett, kiváló túrázóidőt kaptunk. Hazafelé Kézdivásárhelyet elhagyva, a Nyergestetőt érintve, kis pihenőt engedélyeztünk sofőrjeinknek. A már megújult, rendbe hozott szent helyet csodálhattuk meg. Újra, sokadszorra maradandó élményekkel gazdagodtunk.


Jövőre veletek ugyanitt, fogalmazódott meg sokunkban a visszatérés igénye. Jó mindig visszaemlékezni! „Mert jaj annak, akinek emlékei sincsenek – mondta egykor Kányádi Sándor bácsi, sokunk kedvence. – Mert mi vagyunk jogos tulajdonosai e tájnak, boldogságunk forrása lett a Szülőföld szelleme, szeretete.”

Rafain Enikő, visszatérő túratárs, Csíkszereda

Levélbontás oldalunkon az írásokat, leveleket szerzőik előzetes hoz­zá­járulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, esetenként rövidítve jelentetjük meg. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőségével.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek