Bajnokok Rajtja előválogatásra hívnak

41

A Román Triatlon Szövetség 8 és 12 év közötti gyermekeknek szóló díjmentes előválogatót tart október 10-én. A Bajnokok Rajtja a Triatlonban elnevezésű program válogatójára többek között Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön lehet szombaton jelentkezni. Adrian Nanulescu, a Román Triatlon Szövetség elnöke a programmal kapcsolatban úgy nyilatkozott: „A gyerekeket arra bátorítjuk, hogy rendszeresen sportoljanak, egészséges életmódot éljenek. Ugyanakkor egyrészt csapatmunkára akarjuk tanítani őket, másrészt szeretnénk, hogy a jövőben ezek a gyerekek rendszeresen versenyezzenek a Román Triatlon Szövetséghez tartozó csapatoknál.” A Bajnokok Rajtja a Triatlonban támogatója az ifjúsági és sportminisztérium, illetve a La Fantana.
A program indításának apropója az, hogy évről évre növekedik a triatlonozó fiatalok száma mind nemzetközi, mind romániai szinten. Az előválogató rostáján túljutó ifjak számára a Román Triatlon Szövetség biztosítja az élsportoláshoz szükséges edzési feltételek mellett az országos és nemzetközi versenyek való részvételt is.
Bővebb információk a szövetség honlapján és a program Facebook-oldalán találhatók. Je­lent­kezni a 0752–301601-es, illetve a 0740–452098-as (Csíkszereda), a 0743–416873-as (Marosvásárhely), valamint a 0744–384058-as (Sepsiszentgyörgy) te­le­fonszámokon lehet.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.