Bajnok a Csató–Csikós páros

Az első idényükben csúcsra jutottak kategóriájukban

245

A hazai másodosztályú rali­baj­nokságban megnyerte az A1 kategóriát a Csató Roland és Csikós Sándor alkotta páros. A csíkiak a hétvégi kolozsvári futamot kategóriaelsőséggel zárták, ugyanakkor összetettben a harmadikok lettek, így az utolsó versenyen egy jó eredménnyel akár a dobogón is zárhatnak a másodosztályban. A Teslovan Adrian és Cseh Vajk Imre páros az elsőkerék-meghajtású autók kategóriájában a negyedik helyen zártak, így a pontvadászat utolsó futamán, a Brassó Ralin dől el a bajnoki cím.

Csikós Sándor és Csató Roland a dobogó legmagasabb fokán. Bajnokok lettek

Megnyerte a hazai másodosztályú ralibajnokság A1 kategóriáját a Csató Roland és Csikós Sándor alkotta páros. A csíkiak első bajnoki évadjukat teljesítik, és esélyük van összetettben is a dobogóra állni. Ehhez viszont az idényt záró Brassó Ralin is a kolozsvárihoz hasonlóan kellene teljesíteniük.
A Transzilvánia Rali pénteken egy szelektív semmisítésével indult, ugyanis a Bánffydongó szakaszon a bírói állások között nem volt rádiós összeköttetés, emiatt biztonsági okokból nem száguldhattak ott a pilóták. A Teslovan Adrian és Cseh Vajk Imre páros előzőleg úgy készült, hogy pénteki, azaz az első versenynap szelektívjein puha abroncsokkal vág neki, így számukra az első szakasz semmisítése nem jött jól, Jósikafalván pedig ez hátrányukká vált. A hazai pálya előnyeit Mihnea Mureșan jól használta ki, folyamatosan jobb időket ment a csíkiaknál, akik az első nap végén a harmadik helyen álltak.
– Újra küzdöttünk az autó beállításaival, ráadásul rosszul választottunk abroncsokat, így fél perces hátrányba kerültünk az első nap után – mondta Teslovan Adrian. A csíki pilóta hozzátette, a szombati napon már közepes keménységű abroncsokat tettek fel a versenygépre, de azzal is folyamatosan küszködtek.
– A verseny előtt tudtuk, nehéz lesz Mureșant legyőzni, hiszen kolozsváriként ismeri a pályákat, így arra törekedtünk, fejezzük be a versenyt és a lehető legjobb helyet szerezzük meg – mondta Cseh Vajk Imre. A csíki navigátor hozzátette, az utolsó három szelektívre újra abroncstípust váltottak. – Kemény keverékű abroncsokat tettünk az autóra, amelyek sokkal jobban működtek az előző keverékekhez képest, de nem sikerült ledolgozni a hátrányt, így maradtunk a negyedik helyen kategóriánkban – tette hozzá a csíki navigátor.

Remek eredmény
A Csató Roland és Csikós Sándor alkotta páros uralta idén az A1 kategóriát a Rali-2-ben. Géposztályukban öt győzelmet aratva behozhatatlan lett az előnyük az utolsó verseny előtt, így a csíki páros megnyerte a kategória bajnoki címét. Ez az eredmény annak a fényében is kiváló, hogy a csíkiak első teljes idényüket teljesítik.
A Rali-2-ben a harmadik helyen zártak a csíkiak, ám a második helyezett pilóta összetettben nem pontozott, így a második helyért járó pontokat is megkapták. Jelenleg a hatodik helyen állnak 66 ponttal, ám mindössze tíz pont a harmadik helyezett előnye, így öt pilóta – közöttük a Csató–Csikós páros is – harcol az összetett harmadik helyéért.
A hazai ralibajnokság utolsó futamának Brassó ad otthont, a versenyt október 18–19-én rendezik.

A pontszerzők
Összetett: 1. Simone Tem­pestini (Hyundai I20 R5), 2. Bogdan Marișca (Ford Fiesta R5), 3. Alexandru Pițigoi (Porsche 911 GT3 CUP), 4. Sebastian Barbu (Skoda Fabia R5), 5. Valentin Porcișteanu (Citroën C3 R5), 6. Andrei Gârtofan (Subaru Impreza N15), 7. Juhos Zoltán (Skoda Fabia R5), 8. Mihnea Mureșan (Peugeot 208 R2), 9. Florin Tincescu (Subaru Impreza), 10. Maior Norbert (Peugeot 106).
Az RC2 géposztályt Tempes­tini, az RC2N-et Andrei Gârtofan, az RC3-at Mihai Manole (Renault Clio R3), az RC4-et és az elsőkerék-meghajtású autók kategóriáját Mureșan, az RC5-öt Maior Norbert, az N11-et Tincescu, az N12-t Pițigoi nyerte.
A Rali-2-ben Alexandru Bog­dan (Opel Tigra RC) győzött Sergiu Rogozan (Renault Megane) és Csató Roland (Suzuki Ignis Sport) előtt, de mivel Rogozan csak erre a viadalra váltott ki versenyzői engedélyt, így ő nem kapott pontokat a második helyért.

Kopacz Gyula

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek