Bagoly Anabella: segítenünk kell

Az elsőévesek nevében a tanévnyitón

60

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának tanévnyitó ünnepségén hagyományosan elsőévesek is köszöntik az egybegyűlteket. Idén Bagoly Anabella kommunikáció és PR-szakos hallgató képviselte társait.

– Miért választottad a Sapientia – EMTE Csíkszeredai Karát?

– Természettudomány–intenzív angol osztályban végeztem. A környezetünkben élők szinte mind orvosként, gyógyszerészként, mérnökként láttak minket a jövőben. Társadalomtudományok­ban nem voltam jártas, azonban nem utasítottam el a továbbtanulás lehetőségét ezen a szakterületen. Magamban már tényként kezeltem, hogy kommunikáció és PR szakra fogok jelentkezni érettségi után. Elnyerni az emberek bizalmát, rávezetni őket arra, hogy mennyi probléma megoldható puszta kommunikációval.

– Milyen véleményeket hallottál az egyetemről?

– A Sapientia megítélése nem egységes. Rengeteg elutasító, néha elítélő hozzáállással találkoztam, olyan is volt, aki le akart beszélni róla. Azzal próbáltam magyarázni ezt a magatartást, hogy talán nem ismerik eléggé a Sapientia munkásságát, nem látják benne azt a potenciált, amit már szerencsére többen észrevettek. Voltak persze támogatóim is, hasonló meglátásokkal, elfogadással és nyitottsággal. Meggyőződésem, hogy a Sapientia megteremti azokat a lehetőségeket, amelyeket megragadva sikeres karriert építhetünk fel. Fontos számomra, hogy olyan egyetemen tanulhassak, ahol nemcsak elméleti, gyakorlati tudással gyarapodom, hanem másoktól, tapasztalatokból is tanulhatok.

– Hogyan került rád a választás, hogy a megnyitón te képviseld az elsőéveseket?

– Nem tudtam, hogy az évnyitók alkalmával az elsőévesek nevében beszédet mond egy gólya, éppen ezért váratlanul ért a felkérés. A táborban kialakított csoportok bemutatkozásának alkalmával én vállaltam a csapatunk himnuszának előadását, ami meglepetésemre nagy sikert aratott. Ezt követően a HÖK-elnök megkérdezte, hogy elvállalom-e ezt a szerepet. Elfogadtam a felkérést és megtiszteltetésnek éreztem, hogy ismeretlenül is bizalommal fordulnak felém.

– Milyen gondolatokkal biztatnád a társaidat?

– Az évnyitón elhangzott beszédem utolsó sorát idézném biztatásként: „Hogy félek-e belekezdeni ebbe az újba, ebbe az ismeretlenbe? A válaszom: nem, mert nem egyedül kell végigcsinálnom.” Ahhoz, hogy ne egyedül kelljen boldogulnunk, segítenünk kell egymást, támogatnunk a másikat. Legtöbbször elég egy mosoly, egy kedves szó, egy gesztus.

– Egy hét után mit gondolsz az oktatásról, a tanórákról, a kampuszról?

– Úgy gondolom, ez a váltás is kihívást jelent számunkra, ami kiszakít a megszokott iskolai környezetből. Amit a tanórákon tapasztalhatunk, az egy másfajta szabadság. Nem érzem erőltetettnek a feladatokat, a lehetőségeink nem beszűkültek, ha dolgozattémát kell választanunk. Megosztjuk észrevételeinket, élményeinket, tapasztalatainkat egymással. Nem kész válaszokat kapunk a kérdéseinkre, hanem útmutatót adott probléma megoldására. Rávezetnek a követendő példára, megtanítanak a dolgokat más szemszögéből is vizsgálni. Nagyon tetszik!

Boros Szilvia

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.