2020, december 1, kedd.
custom_html_banner1

Hirdetés

Bábelőadás készül Benedek Elek meséiből

Hetedik alkalommal szervezte meg napközis bábtáborát a HalVirág Bábszínház Gyergyó­szentmiklóson. A Barangolás Bábországban nevet viselő program iránt nagy az érdeklődés, kétszer annyi résztvevő van, mint amennyi helyet előzetesen meghirdettek.

Fotó: Lázár Hajnal

Az elmúlt napokban nagy volt a nyüzsgés a Hal­Virág Egyesület Bábudvarában, ugyanis tábor zajlott a héten. Mint azt Borsos Virág, az egyesület vezetője elmondta, 15 főre tervezték a programot, de a nagy érdeklődésre való tekintettel kétszer ennyi gyerekkel kezdték el hétfőn a tábort.
Bábapród-avatással kezdődött a program: lyukas fazékra állva tettek esküt a résztvevők, hogy betartják Bábudvar törvényeit, majd magukra öltötték a sárga báb­ap­ródruhát.
Idén Benedek Elek meséi köré épül a program, s az egész heti munka eredményeképpen bábelőadást mutatnak be ma a gyerekek családjuknak, meghívottjaiknak a városi könyvtárban. A résztvevők maguk készítették el a kesztyűbábokat, s a díszletet is ők festették. A szereposztás sem volt hétköznapi: mindenki levette a bal cipőjét, körberakták, s letakarták, aztán ki-ki húzott egy cipőt, s azzal együtt egy szerepet. Így történhetett meg, hogy a gazdasszony szerepét fiú kapta, a királyfi pedig kislány, de ettől még érdekesebb az egész.
A készülődés mellett a gyerekek számára izgalmasak voltak maguk a próbák is, amikor beálltak a paraván mögé és megtanulták a kesztyűbábok használatát. Mindezeken kívül természetesen sokféle játék is a program részét képezte, valamint naponta sétára is indult a csoport: ebédelni mentek.
Augusztus végén ismét tábor helyszíne lesz a bábudvar, akkor 8 és 11 év közötti gyerekeknek, a helyek már beteltek.

Lázár Hajnal

Kapcsolódó cikkek:

14,237RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb