Az önbizalom helyreállításán dolgoznak

355

Öt éven át tartó hercehurcát követően tavaly megvalósult a község csatornahálózata, megépült a lóvészi kultúrotthon, és sikeresen pályáztak traktorra. Idén a vacsárcsi tűzoltószertár építése, a községi utak aszfaltozásának elő­készítése, valamint a kultúrotthonok korszerűsítése a legfőbb célkitűzés. A községvezetés ugyanakkor nagyobb figyelmet fordít a megemlékezésekre, mert a tönk­rement önbizalom helyreállításában sokat segíthet a közösségi élmény – vélekedik Izsák-Szé­kely Lóránt polgármester.

Izsák-Szé­kely Lóránt

Csíkszentmihály legfontosabb tavalyi megvalósítása a csatornahálózat építésének befejezése. Az elmúlt évben 5,12 millió lejt fordítottak a beruházásra – javarészt a Környezetvédelmi Alap támogatásából –, a hálózat a községközpont mellett Ajnádra és Vacsárcsira is kiterjed.
– Még 2012-ben kezdődött el a szennyvízhálózat építése, tavalyra sikerült befejeznünk. Jelenleg folyamatban van a Harvíz Rt. térségi szolgáltatónak való átadása. Szinte valamennyi olyan fogyasztó hozzáfér, akihez az ivóvíz be van vezetve – fejtette ki Izsák-Székely Lóránt polgármester.A községvezető másodikként a lóvészi kultúrotthon építését emelte ki. A megyei tanács az utóbbi három év során összesen 450 ezer lejt biztosított erre a célra, 58 ezer lejes önrésszel együtt pedig felépült a román többségű település közösségi háza. A berendezése idén következik. A legfontosabb előrelépések egyikének tartja az elöljáró a LEADER-nél nyertes 50 ezer eurós pályázatot is, amelyből traktort vásárolnak és melléje különböző, téli és nyári útkarbantartásra is alkalmas eszközöket.
Érvágás volt ugyanakkor Szentmihálynak, hogy – bár az ehhez szükséges 75,6 ezer lejt már 2016-ban kifizették – még mindig nem fejezte be a Transgaz a nyomáscsökkentő állomás használhatóvá tételét. A határidőből ugyan még nem csúsztak ki, de a községvezetés remélte, hogy már tavaly működőképessé teszik az évek óta meglévő nyomáscsökkentő állomást, mert a rendszert ügykezelő Hargita Gázzal csak ezt követően végezhetik el a nyomáspróbákat, és csak ezután csatlakozhatnak a hálózatra a majdani fogyasztók.
Izsák-Székely Lóránt szerint idén a vacsárcsi tűzoltószertár építése a legfontosabb célkitűzés. A megvalósíthatósági tanulmány már elkészült, a megyei tanács 100 ezer lejes támogatását pedig a szükséges összeggel pótolják. Az elöljáró hangsúlyozta: idén meg kell épülnie.
Eddigi meghiúsult aszfaltozó próbálkozásaik után idén valamennyi vonatkozó kiírást megpályáznak közel 4 km községi út korszerűsítése érdekében. Ez egyelőre csak az előkészítést szolgálja. Ugyancsak a prioritási lista élén szerepel elsősorban a lóvészi kultúrotthon felszerelése, berendezése, továbbá megnyert pályázatból a szentmihályi, az ajnádi és a vacsárcsi kultúrotthonban is korszerűsítenek: függönyökkel, fény- és hangtechnikai elemekkel szerelik fel az épületeket, európai vidékfejlesztési pénzekből.
Idéntől nagyobb figyelmet szentelnek az elődökre is.
– Az 1694. február 13-i tatárbetörés dátumához igazodva emlékezünk meg Sándor János hadvezérre, valamint Sándor László 1848-as vértanú honvédra is. Három kúriánk is volt egykor – a Sándor-, a Minier- és a Biális-kúria –, mára sajnos csak egy maradt. Ez is oka annak, hogy Szentmihályon a lakosság alulértékeli a falut, nincs önbizalom. Ezt szeretnénk helyreállítani a jeles felmenőkre való megemlékezéssel – mondta Izsák-Székey Lóránt. Az első alkalmat idén február 11-én, a szentmisét követően szervezik a templom melletti kopjafánál, jövőre, a 325 éves évfordulóra nagyobb léptékű ünnepséget szeretnének.

Kovács Hont Imre

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.