Az iskolaépületeket, kultúrházakat újítanák fel

Keveset sikerült előrelépni a telekkönyvezések ügyében

68

Több korábban elkezdett beruházást sikerült befejezni tavaly Tusnád községben, György József polgármester azonban mégsem elégedett, hisz egyik legnagyobb vállalásával, a telekkönyvezési folyamattal nem tudtak előrehaladni. Emellett erre az évre is vannak még terveik, az iskolaépületek és a kultúrházak felújítására tettek le pályázatot.

György József: Ha olyan költségvetés lesz, mint tavaly, akkor nincs ok optimizmusra

Sikerült tavaly befejezni és átadni az újtusnádi hidat – emelte ki a 2018-as évet értékelve György József. Tusnád község polgármesterétől megtudtuk, a csatornahálózat kiépítését is befejezték, és ki is tudták fizetni a munkálat árának rájuk eső részét – tavaly év elején még ez is kérdéses volt. A csatornahálózat és a derítőállomás működőképes, a lakosság több mint harminc százaléka rá is van csatlakozva, de még nincs üzembe helyezve, várják, hogy a Harvíz Rt. elindítsa a szolgáltatást – vázolta a polgármester. Megtudtuk, egyelőre gondot okoz, hogy az ivóvízhálózatot egy másik szolgáltató, a tusnádfürdői Goscom működteti, a polgármester szerint a két szolgáltató megegyezése a feltétele annak, hogy a csatornázást is használni tudják a tusnádiak. Tavaly kezdték és idén folytatják a község mindhárom falujában az aszfaltozási projektet, a Helyi Fejlesztési Országos Program (PNDL) finanszírozásával zajló beruházás részeként tavaly már végeztek előkészítő munkálatokat, az útburkolatot pedig idén fektetik le. Elkészült 2018-ban az újtusnádi óvoda is, amint a polgármester rámutatott, öt évig építették a három csoportot befogadó létesítményt.

Költségvetés nélkül nehéz tervezni
„A kampányban tett vállalásunk az volt, hogy a földek telekkönyvezését fejezzük be, de ez nem sikerült, és előrelépni is keveset, minimálisat tudtunk, mert nagyon nehézkes a rendszer” – mondta el egyik nagy problémájukat György József. Ismertette, saját kezdeményezésre, de a Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Hivatal támogatásával is zajlik munka a telekkönyvezés elvégzése érdekében, de nagyon nehézkes, ha adják rá a finanszírozást akkor is, mert nehezen találnak jelentkezőt a munkára. Emellett még vannak terveik és tennivalók idénre, bár, amint a községvezető megjegyezte, a költségvetés hiánya nagyban megnehezíti ezek előrehaladását. „Fel kellene javítani két iskola- és egy óvodaépületet, az orvosi rendelőt, a községházát, a kultúrházakat is” – sorolta György József. Közölte, a PNDL2 keretében pályázatot nyújtottak be az iskolák, az orvosi rendelő és a kultúrházak felújítására, várják ezek elbírálását.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.