Az ígéret szép szó…

22

A legutóbbi edzés után megígértem edzőpartnereimnek, hogy elgondolkodok az analitikus gondolkodás és a célirányos gondolkodás viszonyán. Azért ígértem meg, mert könnyed levezetésként önismereti gyorsteszttel lepett meg az edzőnk. Ez lényegében abból állt, hogy gondolkodás nélkül le kellett írnunk egy cetlire a céljainkat – rögtön nyolc darabot is belőle –, majd szintén gondolkodás nélkül rangsorolnunk is kellett azokat. Mit mondjak? Érdekes kísérlet volt. Például megtudtam belőle, hogy újra szeretnék saját zenekart alapítani, pedig korábban „úgy sem fogok ráérni” jelszóval elhessegettem a gondolatot. Hogy őszinte legyek, engem már az meglepett, hogy szám szerint nyolc célt is meg kellett neveznem. Azért lepett meg, mert meg voltam győződve arról, hogy ilyen sok célom biztos nem lehet. Improvizálni kényszerültem. Mindenesetre elgondolkodtatott a dolog. Annál inkább, mert az edzőnk gyakran beszél arról, hogy nem árt, ha az ember fiának – adott esetben nyilván lányának is – akad világos, sőt ennek dacára egyértelmű és mindennek a tetejében megvalósítható célja. A mi edzőnk korábban világszínvonalon űzte a versenysportot, érthető, hogy természetes számára, hogy ha az ember akar valamit, akkor világos célokat fogalmaz meg és hozzá vezető tervet készít. Az élsportban nem is lehet másképp, ma már önálló tudományág foglalkozik azzal, hogyan lehet csúcsteljesítményt elérni. Az élsportolók világában semmi sem véletlen, minden mozdulatuk pontosan meg van tervezve, a táplálkozásukról nem is beszélve. Ezzel szemben a hétköznapokban – ha őszinték vagyunk önmagunkhoz – be kell látnunk, hogy távol, szinte reménytelenül messze állunk a tudatos tervezésnek ettől a fokától. A puhány, irodában ücsörgő, billentyűzetet kalapáló értelmiséginek ritkán adatik meg, hogy ennyire célirányosan gondolkodjon. Annál az egyszerű oknál fogva, hogy számára a gondolkodás a munka. A legtöbb értelmiségi munka többnyire elemző, ha úgy tetszik, analitikus gondolkodást igényel. Valakinek mégiscsak rendszereznie, értelmeznie kell a ránk zúduló információmennyiséget, hogy el tudjunk igazodni a világban. Elég, ha csak egy könyvelő munkájára gondolunk. Mindeközben – azaz a mindennapi munkavégzés közepette – az egyszeri értelmiségi hajlamos megfeledkezni önmagáról. Épp eleget kell gondolkodnia minden egyébről munka közben, legalább utána hadd gurítson le egy pohár italt, vagy nézzen meg nyugodtan egy jó filmet lazításképpen. Még az is előfordulhat vele, hogy könyvet olvas. Aztán meg bámul, mint a moziban, amikor az élsportolók arról beszélnek, hogy nekik céljaik vannak. Előfordul bizony, hogy arra eszmél, hogy valójában nincsenek különösebb céljai. Addig elemezte a körülötte levő világot, addig bontotta le építőkockáira a valóságot, hogy végül önmagára is csak társadalmi építményként tud tekinteni. Tovább is szőhetném a gondolatmenetet, de ennyi fért a mai újságba. Az ígéretemnek, azt hiszem, mégis eleget tettem. Elgondolkodtam az analitikus és a célirányos gondolkodás viszonyán. Igaz?

Kiss Előd-Gergely

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek