Az igénytelenség netovábbja

88

Szerzokepek_Kopacz_Gyula_webreaNem tudom, hogy dühöm vagy elkeseredésem nagyobb, amikor azt kell tapasztaljam, hogy a cégvezetők, az üzleti alkalmazottak mennyire igénytelenek a vásárlóval szemben. Sajnos egyre gyakrabban távozom egy-egy üzletből vagy boltok kirakatait szemlélve a fentebb leírt állapotban.
Jó pár hónapja üzletben bani helyett egy Vietnamban gyártott gyufát kaptam, egyik oldalán a termék gyártója, másik felén pedig a román nyelvű használati utasítás. Hahotáztam, miután többször is elolvastam az egy internetes fordítóval készült utasításokat. Vicc kategória, ahogyan már az a tény is, hogy aprópénz helyett hol gyufát, hol pedig cukorkát, rágógumit kapok. De ha véletlenül szóvá teszem, akkor még az eladó háborodik fel, hogy neki nincs egy- vagy ötbanisa. Ha meg szólok, hogy van ám nekem, akkor nem akarja elvenni, mondván, tőle sem veszik majd át.
Tegnap munkába igyekezvén az egyik üzlet kirakatában két, természetesen helytelenül írt plakátféleségre lettem figyelmes. Az egyiken „nagy méretú” ruhanemű vásárlására ösztönöztek, a másikon pedig valószínűleg a papír volt kicsi, vagy kihagyta az írnok az első két osztályt, mert a szótagolásból bukott meg. A nadrágig nem volt baj, de a nadrágok szótagolása már felcsavarta az eladót, ugyanis „nadrág-ok” lett a halász-vadász-madarász gatya árusítását hirdető plakát vége. Az sem semmi, hogy az ismert halász- és vadásznadrág mellett van madarásznadrág is.
A multik sem mennek a szomszédba igénytelenségért. Az elmúlt napokban ismerősöm mesélte, egyik nagyüzletbe tért be napi vásárlást intézni, darált húst kért, de valamiért az volt az érzése, hogy meg kellene szagolni. Meg is tette, majd nemcsak a húst, hanem mindent, amit ott vásárolt, a hentespult előtt hagyva menekült ki az üzletből.
A mai kereskedők – tisztelet a kivételnek – azt hiszik, hogy a vásárlók vannak értük, nem pedig fordítva. Ideje lenne megtanulniuk, hogy a boltos számára csak egy úr létezik: a Vásárló.

Kopacz Gyula

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.