Az idei a kivitelezés éve lesz

51

Főleg a tervezés, felkészülés jegyében telt el az elmúlt esztendő Kányád községben, miközben az azelőtti évről visszamaradt árvízkárok helyreállításán is dolgozniuk kellett. Ugyanakkor pályázatokat készítettek el, nyújtottak be – többet meg is nyertek. Ennek eredményeként György Sándor polgármester azt reméli, hogy az idei év a kivitelezés esztendeje lesz, illetve újabb, fejlesztést célzó megvalósítások megalapozásával is foglalkozhatnak majd.

György Sándor Fotó: facebook

A 2016-os áradások nyomán keletkezett károk rendbetétele volt az egyik legfontosabb feladat 2017-ben, illetve több pályázat leadása, amelyből hármat meg is nyert a község. Az árvíz Peteken, Dályában és Kányádban okozott gondokat, utakat, hidakat kellett javítani tavaly, illetve árvízvédelmi munkákat is elvégeztek. Elégedetten nyilatkozott a telekkönyvezés folyamatáról is a polgármester, sok területtel dolgoznak jelenleg is, és – ha minden jól megy – 2019 közepéig legalább 500 telekkönyv készülhet a nyolc faluból (Kányád, Ábránfalva, Ége, Homoródszentlászló, Jás­fal­va, Miklósfalva, Petek és Székely­dálya) álló községben.
A közigazgatási egység legnagyobb problémája az elnéptelenedés, több olyan kis falu van, ahol alig néhány állandó lakos él. Ennek egyik oka a leromlott vagy éppen hiányzó infrastruktúra, tehát ez a terület gyors és sürgős fejlesztésre vár. A polgármester szerint az egyik reménysugár ebben az állapotban, hogy a megyei tanács koordinálásával európai uniós pénzből két – a községben élők és a helyi gazdaság szempontjából jelentős szereppel bíró – útszakaszt korszerűsíthetnek. Ez a 137A jelzésű, Városfalva és Kányád között vezető, valamint a 133-as, Kányádtól Peteken át a Brassó megyei határig vivő út. Jelenleg mindkettő majdnem teljesen hosszában kövezett út. A projekt előrehaladott állapotban van, György Sándor azt reméli, hogy az év elején meg is köthetik a finanszírozási szerződéseket.
Akárcsak vidéki polgármester-kollégái, György Sándor is a kormány munkatempójára, működésére panaszkodott, amikor a tavalyi csalódásokra, kudarcokra kérdeztünk rá. A megígért pályázatokból, támogatásokból sok minden elmaradt – mondta a polgármester. A várható költségvetés szempontjából sem túl derűlátó a kányádi elöljáró, hiszen a kevesebb visszaosztott pénz adott esetben a fejlesztéseket veszélyezteti, többek között a megyei tanács támogatásában reménykedik.
Az idei a kivitelezés éve lesz: a pályázati pénzből a települések közötti utakat korszerűsítik, községi utakat tesznek rendbe, illetve az elnyert pénzből kiépítik Kányád és Miklósfalva vízhálózatát. Ezzel párhuzamosan további községfejlesztési és gazdaságfejlesztési projekteket készítenek elő. A következő feladatok egyike a járdák építése lesz a Kányádhoz tartozó településeken – közölte a polgármester.

Asztalos Ágnes

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.