Az evolúció

Egy perc tudomány (3.)

640

„A tudománynak a mítoszok kritikájával kell megszületnie.”
(Karl Popper)

Ahhoz, hogy követni tudjuk az emberi faj csodálatos történetét, előbb mindenképp meg kell ismernünk valamennyire azt az elméletet, amelyre fel lehet fűzni a mese logikai fonalát.
Amint azt a bevezetőben írtam, az EMBERISÉG egyik legfontosabb kérdése a gauguin-i „honnan jövünk”? A különböző kultúrák a világ minden táján megalkották a maguk elképzeléseit a világmindenség teremtésének körülményeiről, minden népnek és minden vallásnak van valamilyen válasza erre az izgalmas kérdésre. Gondoljunk csak az érdekesebbnél érdekesebb teremtésmítoszokra. Rengeteg teremtésmítoszt ismerünk; az egyik kedvencem, az i. e. 600 körül keletkezett kínai legenda szerint Fan Ku, az Óriás Teremtő egy tojásból emelkedett ki, és egy vésőt használva teremtette a világot – azzal faragta ki a hegyeket és völgyeket. Aztán elhelyezte a Napot, a Holdat és a csillagokat, majd meghalt. Koponyájából lett az égbolt, húsából a talaj, csontjaiból lettek a sziklák, a véréből jöttek létre a folyók és tengerek. Utolsó leheletéből lettek a szelek és felhők, verejtékéből az esők. Hajából fejlődött ki a növényvilág és a hajában rejtőzködő bolhákból jött létre az emberi faj.


Természetesen számunkra a legismertebb teremtésmítosz a bib­liai Genezis. 1624-ben James Usher, Armagh érseke rengeteg egyeztetés és bibliai, valamint történelmi kutakodás után kijelentette, hogy a Teremtés napja Kr. e. 4004. október 22-én volt, ami éppen egy szombati napra esett. A Királyok könyvében felfigyelt egy utalásra, amely említést tesz Nabukodonozor halálának időpontjára, és tudta, hogy ez a dátum megtalálható a babiloni királyoknak egy olyan ókori felsorolásában, amely összekapcsolható a modern kronológiával. Azt gondolta, talált tehát egy biztos kiindulási pontot, és innen a bibliai időpontok egyszerű összeadogatásával eljut a Teremtéshez.
Jóllehet ez számunkra a Biblia egészen abszurd módon szó szerinti értelmezésének tűnhet, abban a korban és társadalomban tökéletesen értelmes dolog volt. Olyannyira, hogy az anglikán egyház 1701-ben hivatalosan elfogadta a dátumot, sőt sokáig a tudósok és filozófusok is szívesen elfogadták.
1859-ben azonban Charles Darwin kiadta A fajok eredete című művét, amelyben közzétette a természetes kiválasztódás útján történő evolúció elméletét, és a pár ezer évvel ezelőtti teremtés eszméje tarthatatlanná vált. Ebben a korszakalkotó műben adta meg Darwin az élővilág evolúciójának alapjaiban máig érvényes tudományos magyarázatát. Ahogy 1687-ben is egy könyv, Isaac Newton Principiájának a megjelenése jelentette egy tudomány – a fizika – érett szellemi irányzattá válásának a pillanatát, ugyanúgy a darwini mű is mérföldkő volt egy másik szaktudomány – a biológia – történetében. Az elmélet jelentőségét nem lehet túlbecsülni, ahogy Theodore Dobzhansky világhírű biológus mondta: „…a biológiában mindennek csakis az evolúció fényében van értelme.”
Darwin legfontosabb érdeme a populációk fajon belüli változatosságának felismerése és átértékelése volt. Az evolúció a gének szintjén működik: ha tudni szeretnénk, hogy az egyik ember szeme miért kék, a másiknak meg barna, hogy miért vannak Galápagos-csoport egyik szigetén rövid, erős csőrű pintyek, a másikon meg hosszú és vékony csőrűek, hogy miért jelennek meg a borsók olyan sok változatban, a géneket kell tanulmányozni. Az evolúció az öröklődésen alapul – vagyis azon, hogy a gének hogyan másolódnak le és adódnak tovább a következő nemzedéknek. A másolási folyamat majdnem, de nem egészen tökéletes: a „majdnem” teszi lehetővé, hogy az utódok a szüleikre hasonlítsanak, a „nem egészen” pedig utat enged a változásnak és néha teljesen új fajok kialakulásához vezet.
Darwin azonban erről a genetikai háttérről semmit sem tudott! Egy morva szerzetes, bizonyos Gre­gor Mendel volt az, aki először megértette az öröklődés alapvető törvényszerűségeit. Mendel a brünni Ágoston-rendi monostor kertjében éppen akkor termesztette a borsóit, amikor Darwin a Kent grófságbeli birtokán az elméletének végső finomításain dolgozott. Sajnálatos, de nem meglepő módon – az 1840-es években vagyunk – Darwin soha nem hallott Mendel munkájáról, és Mendel csak akkor ismerte meg Darwin gondolatait, amikor már abbahagyta kutatásait, mert 1868-ban apáttá választották. A modern evolúciós gondolat két úttörője soha nem találkozott egymással, sőt forradalmi gondolataik is csak a 20. század elején keresztezték egymást, amikor újra felfedezték Mendel munkásságának jelentőségét.

Nagy Péter

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.