Az év praxisa a Kárpát-medencében

Csíkszeredai a harmadik helyezett

48

Átadták Az év praxisa a Kárpát-medencében pályázat díjait tegnap Budapesten, az elismerést tíz határon túli és tíz magyarországi háziorvos vehette át.

Cuzic Melinda (jobbra) a tegnapi díjátadón. Elégtétel Fotó: Facebook

Horváth Ildikó, a Magyar Tüdőgyógyász Társaság elnöke, a zsűri tagja az Emberi Erőforrások Minisztériuma által nyolcadik alkalommal kiírt pályázat díjátadóján köszöntőjében arról beszélt, hogy az egészségügyben dolgozók összetartoznak, dolgozzanak akár határainkon innen, akár határainkon túl. Mint mondta, közös bennük az is, hogy feladatuk a páciensek bizalmának megszolgálása, és az, hogy a betegek jobb egészségi állapotba kerülhessenek.
Farsang Csaba, a Magyar Hy­pertonia Társaság örökös tiszteletbeli elnöke, aki szintén a zsűri tagjaként szólalt fel, azt emelte ki, a pályázat jó alkalom arra, hogy tovább erősödjön a Kárpát-medencei orvosok közötti kapcsolat.
A zsűri képviseletében a díjakat Horváth Ildikó és Farsang Csaba adta át. A szavazatok alapján a határontúliak közül első lett a szovátai Cuzic Melinda (4671 szavazat), mögötte végzett Vrezgó Erzsébet a felvidéki Nagymegyerről, a harmadik pedig Széles Czézár Júlia lett Csíkszeredából.
Az év praxisa a Kárpát-medencében pályázat keretében a betegek május 10-ig ajánlhatták rövid történet megírásával a háziorvosukat. Az írások alapján zsűri választotta ki azt a tíz-tíz magyarországi, illetve határon túli háziorvost, akire szavazhattak a betegek, május 20-tól június 2-ig.
A pályázat keretében 300 háziorvosra adtak le ajánlást. A jelöltek a világ mintegy 503 városá­ból összesen 50 ezer szavazatot kaptak.

MTI

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.