Az év első tanácsülése Székelyudvarhelyen

A székely jelképek védelmének jegyében

74

A zászlóbotrány kapcsán meg­fogalmazott véleményekkel, a székely himnusz el­ének­lésével kezdődött tegnap az önkormányzati ülés a székelyudvarhelyi Városházán. A továbbiakban kiderült, hogy jól halad a Székelytámadt-vár és környékének felújítására benyújtott pályázat, és az is, hogy miért nem költözhetnek még be az újonnan épült szociális lakásokba a bérlők.

Nem marad zászló nélkül a tanácsterem. Fontosak a jelképek Fotó: Lőrincz Csaba / Városháza

Több napirend előtti felszólalás is történt a Dan Tanasă feljelentése nyomán elrendelt zászlólevétellel kapcsolatosan, Orbán Balázs MPP-s önkormányzati képviselő két, a székely zászlót és a városcímert ábrázoló, falra feltehető képet adott át, hogy azok pótolják a lobogók hiányát a tanácsteremben. Ványolós István RMDSZ-es városatya a székely himnusz eléneklését kezdeményezte, Hajdó Csaba néppárti képviselő pedig mindhárom magyar pártnak felrótta, hogy nemzeti identitásunk jelképeinek használatával még mindig itt tartunk, és hogy hiányzik a megfelelő politikai nyomásgyakorlás az ügy rendezésére.
Bíró Jolán az MPP frakció nevében azt kérte a városvezetéstől, hogy utcát nevezzenek el Kányádi Sándorról és hozzanak létre egy városi sportmúzeumot. Majd Gálfi Árpád polgármester is szót kért, emlékeztetett, hogy az év elején 13 000 példányban kinyomtatott levelet juttatott el a város lakóihoz, amelyben újévi gondolatait osztotta meg, ebből az ülésen is idézett néhány bekezdést, többek között azt, amelyben kifejti, hogy ő senkinek sem a bábja.

Játszótereket is takarítanak a közmunkások
Nem változtatnak a város oktatási hálózatán, különbizottságot hoznak létre az ifjúsági lakások kezelésére, majd az önkormányzati képviselők elfogadták a szociális segélyben részesülők éves közmunkatervét is. Fülpesi Gyula osztályvezetőtől megtudhattuk, hogy Székelyudvarhelyen 147 család jogosult szociális juttatásokra, és általában 115 körül van azoknak a száma, akik a támogatásnak megfelelő óraszámban közmunkát kell végezzenek (a nyugdíjasok, munkaképtelen személyek, kisgyermeket nevelő anyák mentesülnek e kötelezettség alól). A közmunkások tanintézmények udvarán, közterületen végeznek takarítási, karbantartási tevékenységet, vagy egy adott időszakban aktuális munkákba vonják be őket.

A helyi rendőrök fizetése
A polgármesteri hivatalnál, illetve alárendelt közintézményei­nél dolgozó tisztviselők január bérkiigazításáról szóló határozattervezet vitát gerjesztett az ülésen: a helyi rendőrség alkalmazottainak bére körül alakult ki félreértés az RMDSZ-frakció tagjai és az előterjesztők között. Az RMDSZ-esek módosító javaslatát beépítették a tervezetbe, és az ellenkező híresztelésekkel szemben a bérkiigazítás tehát nem érinti hátrányosan a helyi rendőröket. Eközben a helyi sajtóban valótlanságok jelentek meg a rendőri fizetések kapcsán, László Szabolcs, a helyi rendőrség vezetője a tanácsülésen határozottan cáfolta a magas fizetésekről szóló híreszteléseket. Mint mondta, fiatal testületről van szó, ahol a havi bérek 1848–2500 lej között mozognak.

Elmaradt beruházások
A negyedévi zárszámadást nem szavazta meg a testület és nem a tegnapi volt az első eset, amikor az RMDSZ-es és két koalíciós tanácsos tartózkodása miatt elutasították a tervezetet. A vita során a szövetségiek azt rótták fel a városvezetésnek, hogy bár pénzt is rendeltek néhány beruházás mellé, mégsem valósult meg azok közül egy sem. Többek között a piac korszerűsítésének, a Homoród utcai híd rendbetéte­lének elmaradására utaltak. Gálfi Árpád polgármester bevallotta, hogy ő maga sem elégedett a beruházások menetével, de gyakran a hivatalon kívül álló okok akadályozzák a haladást, például visszalép egy adott munkától a közbeszrezés nyertese.

Felújításra vár a vár
Orbán Árpád alpolgármester jelentette be a jó hírt, hogy az előszerződés fázisában van a Regionális Operatív Programban benyújtott, a Székelytámadt-vár és környékének korszerűsítését célzó, 21 460 194 lej értékű pályázat. Ehhez kapcsolódott két határozattervezet, mindkettő átment.
A különfélék során derült fény arra, hogy bár már a múlt év végén kiválasztották a szociális lakásra jogosultak a Cserehát lakótelepen elkészült tömbházban a lakrészeiket, még mindig nem költözhetnek be. A városvezetők elmondták, hogy egyrészt egy eljárásbeli gond késlelteti az átvételt, ugyanakkor a villamossági vállalat még nem köttette be az áramot. A polgármester szerint február közepén ez megtörténik, aztán még egy próbafűtésre lesz szükség, és legkésőbb kora tavasszal birtokba is vehetik a lakásokat a bérlők.

Asztalos Ágnes

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.