Az esély megvolt a győzelemre: Szoros meccsen vereség

12

Vereséggel zárta az évet a VSK Csíkszereda csapata a hazai férfi kosárlabda-bajnokságban. A Lászlófy Botond által irányított gárda szoros mérkőzést vívott a hazai pályának számító Sepsi Arénában a VSK Medgyessel, ám a sok kihagyott büntető miatt is nem sikerült győzelemmel zárni az évet, noha az esély megvolt erre.

Nem sikerült győzelemmel zárnia az évet a VSK Csíkszeredának                               Fotó: László F. Csaba / archív

Vereséggel zárta az évet a VSK Csíkszereda csapata a hazai férfi kosáralbada-bajnokság B csoportjában, Lász­lófy Botond csapata szombaton a hazai pályának számító Sepsi Arénában szoros mérkőzésen maradt alul a VSK medgyessel szemben. Pedig jól játszottak a csíkiak, a mérkőzés kimenetelét azonban nagyban befolyásolta az a tény, hogy a házigazdák a büntetődobásokból sokat kihagytak.
A szombati találkozó első pontját ugyan a vendégek szerezték, de a csíkiak nagyon gyorsan fordítottak és ötpontos előnyre tettek szer, amelyet kilencre növeltek az első negyed felére. A vendégek igyekeztek ezt minél jobban faragni, nyolc és fél percnyi játék után már csak egy ponttal vezettek a csíkiak, ám a medgyesieknek nem jött össze az egyenlítés, mi több, a Lászlófy tanítványok az első pihenőig ötre tornázták fel a két csapat közötti különbséget. Ami nem jött össze az elsőben, az összejött a második negyedben a vendégeknek: két perc alatt ledolgozták a hátrányukat, mi több, a vezetést is megszerezték, de a játékrész feléig három és öt pont között ingott az előnyük. A 18. percben volt először tíz pont a két csapat közötti különbség, a vendégek ezt az előnyüket a nagyszünetig pedig meg is őrizték.
A harmadik negyed elején a csíkiak elkezdték faragni hátrányukat, a játékrész felénél már csak három ponttal vezettek a medgyesiek, azonban másfél percig egyetlen próbálkozás sem ért célba, a vendégek pedig két szabaddobással újra növelni tudták előnyüket, de a játékrész hajrájában a házigazdák kettőre csökkentették hátrányukat. Az utolsó játékrész első pontjait a vendégek szerezték, de két és fél perc elteltével a csíkiak ledolgozták hátrányukat, egyenlítettek, mi több, megszerezték a vezetést is, innentől pedig felváltva hol a vendégeknél, hol a hazaiaknál volt az előny, ám egyik gárdának sem sikerült öt pontnál jobban elhúznia.
Az utolsó perc egypontos csíki vezetéssel indult, a vendégek viszont két szabaddobással fordítottak, ezt követően a hazaiak hibáztak támadásban, a vendégek pedig újabb két büntetővel már vezettek, az utolsó másodpercekben pedig egy ellentámadásból biztosították be a medgyesiek a biztos győzelmet.
– Talán az idény legjobb játékával rukkolt elő a csapat, támadásban és védekezésben is remekül helytálltunk, igaz, a dobások nem mindig értek célba. A második negyedben esett vissza egy kissé a játékunk, ennek ellenére harcoltunk és sikerült ledolgoznunk a hátrányt. Az utolsó percek izgalmasak voltak, sajnos nem nekünk, hanem az ellenfélnek jött ki jobban a lépés. Sok volt a próbálkozásunk a hárompontosra, de csak ezek harmadából szereztünk pontokat, ami viszont bosszant, és talán ez volt a vereségünk fő oka, hogy a büntetődobások során hibáztak sokat játékosaim – nyilatkozta lapunknak a találkozót követően Lászlófy Botond, a VSK Csíkszereda edzője.
A csapat számára kéthetes pihenő következik, a legközelebbi találkozót a csíkiak a sereghajtó Mármarossziget otthonában vívják 2020. január 6-án.

Eredmények
Férfi kosárlabda-ob, B csoport, 11. forduló: VSK Csíkszereda – VSK Medgyes 82:87 (26:21, 14:29, 20:12. 22:25). A csíki pontszerzők: Diawara 29 (5×3), Lufile 17, Mac Gregor 15 (1×3), Movileanu 10 (2×3), Magusar 6 (1×3), László Arnold 3 (1×3), Mocrițchi 2. VSK Târgu Jiu – VSK Galac 73:101, CSO Voluntari – VSK Máramarosszsiget 110:47, Konstancai ABC Athletic – VSK Focșani 65:61.
Az állás: 1. Voluntari 21 pont (10/1), 2. Galac 20 p. (9/23. Medgyes 19 p. (8/3), 4. ABC Athletic 16 p. (5/6), 5. Focșani 15 p. (5/6), 6. Târgu Jiu 14 p. (3/8), 7. VSK Csíkszereda 13 p. (2/9), 8. Máramarossziget 13 p. (2/9).

Kopacz Gyula

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek