Az Erste Ligában indulna jövőre a Progym

78

A következő idénytől a Gyergyó­szent­miklósi Progym csapata is csatlakozna az Erste Liga mezőnyéhez – jelentette be a tegnapi sajtótájékoztatón Kopacz Zoltán klubelnök. Mint elhangzott, a tavalyi közgyűlésen megválasztott tiszteletbeli elnök, Barti Tihamér kapcsolatai nyomán olyan külföldön tevékenykedő, gyergyói származású vállalkozókat sikerült megszólítani, akik anyagilag támogatják az elképzelést. A tájékoztatón a Progym két új szerzeménye, Goga Attila és Nagy Csaba is részt vett, akik elmondták, nagy fejlődési lehetőséget jelentene ez a lépés.

Goga Attila, Kopacz Zoltán és Nagy Csaba. Komoly bejelentés Fotó: Kertész László

A klubvezetés már hosszú ideje fontolgatja, hogy miként lehetne gyergyói származású, vagy más székelyföldi játékosokat a Progymhoz csábítani, az utóbbi időszakban pedig konkrétumok szintjére sikerült lépni ezen a téren – kezdte Kopacz Zoltán, mondván Barti Tihamér tiszteletbeli elnök tevékenységének máris megvan az eredménye, hisz az ő kapcsolatai nyomán sikerült megszólítani azokat a gyergyói származású vállalkozókat, akiknek többek között Goga Attila és Nagy Csaba hazatérése is köszönhető. A klubelnök név szerint is felsorolta az üzletembereket, így Balázs Attila, Laczkó Géza, Ilyés Sándor és Fülöp Károly az, aki anyagi támogatásáról biztosítja a piros-fehéreket.
Kopacz megjegyezte, nem kívánnak itt leállni, és más gyergyói származású játékosokat is hazahívnának az elkövetkező szezonban, szezonokban. Hozzátette, évek óta elhangzik, hogy a klub visszatérne az egykori MOL, jelenlegi Erste Ligába, most pedig ennek érdekében is lépéseket tesznek, hisz pénteken tárgyalnak a Magyar Jégkorong Szövetség képviselőivel, hogy a következő idénytől a Progym is csatlakozhasson a pontvadászathoz.
– Sok minden kell még ehhez, és nagyon fontos, hogy lépcsőfokonként haladjunk előre – fogalmazott Kopacz, hozzátéve: nyilván a játékoskeret és a klubvezetés bővítésére egyaránt szükség van.
A gyergyói csapat hátvédjei, Goga Attila és Nagy Csaba is rámutatott: komoly fejlődési potenciált jelentene az Erste Ligában való részvétel, hisz számos fiatal játékos van a keretben, akik a hazai bajnokság szaggatott programja miatt meccshiányban szenvednek. Mindketten köszönetet mondtak a vállalkozóknak, hogy hazatérhettek, majd hangsúlyozták: egyikük sem visszalépésként tekint erre, hisz sikereket kívánnak elérni piros-fehérben.

Kertész László

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.