Az emberiség hajnala

Egy perc tudomány (2.)

1 062

Az ismert véges, az ismeretlen végtelen; a szigetecskét, amelyen intellektuális értelemben állunk,
a megmagyarázhatatlan végtelen óceánja veszi körül. Minden egyes emberi generáció feladata,
hogy egy kicsivel megnövelje e földdarab területét
T. H. Huxley

65 millió évvel ezelőtt a Yucatán félsziget északi peremébe becsapódott egy kb. 10 km átmérőjű meteor. A becsapódás energiája 100 millió megatonna TNT felrobbanásának felelt meg. Csak összehasonlításképpen, a Hirosimára ledobott bomba 15 kilótonna TNT robbanó erejével volt egyenértékű! A becsapódáskor felszabaduló energia hatalmas hőt szabadított fel, a modellek szerint több ezer km-es körzetben iszonyú erdőtüzek gyúltak, a szárazföldi állatok zöme a szó szoros értelmében élve megsült. A Föld kérgéből kirobbanó több millió tonna por és kőzetanyag az egész bolygó fölött szétterült, évtizedekig tartó sötétségbe borítva Földünket. Tovább fokozták a szörnyűségeket az évekig hulló savas esők. A kréta kor végi katasztrófának az élőlényfajok több mint 70 százaléka esett áldozatul, köztük a toronymagasan legnépszerűbb őslények, a dinoszauruszok. Nem ez volt az első tömeges kihalás Földünk több mint 4 milliárd éves történelmében. A paleontológusok öt nagyobb és számos kisebb kihalási eseményt ismernek. Szerencsére azért van jó hír is. Szinte minden kihalást egy rendkívüli evolúciós esemény követett: a kihalt fajok helyét számos új, fejlettebb faj foglalta el. Például a vendi kor híres Ediacara-faunája után – amelynek első képviselői nagyjából 600 millió éve jelentek meg és a kambrium kezdetén (543 millió éve) haltak ki a sekély tengerekben élő, lágytestű fajaik –, bekövetkezett az ún. kambriumi robbanás, amelynek során nagyságrendekkel megnövekedett a biodiverzitás. A kréta kori meteor-becsapódás túlélői között ott volt néhány apró termetű, cickányszerű emlős. Az átkozott sötétség és a hőség a növény- és állatfajok háromnegyedét kipusztította, de ezzel egy olyan ökológiai rés is létrejött, amelyben az élő utódokat világra hozó fajokat a ragadozó dinók nem falták fel, így fenn tudtak maradni és el tudtak szaporodni. Az ezt követő évmilliók során nagyon sok új faj jelent meg, köztük a Protungulatum nevű család, amelyből aztán kifejlődtek a főemlősök ősei. A miocén közepére (kb. 15 millió éve) a kedvező klimatikus körülményeknek köszönhetően az egész Afrikát összefüggő erdőszőnyeg borította, amely már a főemlősök tarka sokaságának adott otthont. Ám ugyanekkor megint nagyon aktívvá váltak a geológiai erők, és a következő évmilliók során drámaian megváltoztatták a vidék arculatát, és ezzel lakóinak életmódját. Az afrikai kontinentális tábla keleti felén a földfelszín jelentősen megemelkedett, és egy 3000 méteres hegység keletkezett, nagyjából a mai Etiópiától Zimbabwéig, a partvonallal párhuzamosan. Ez alapvetően formálta át a kontinens keleti részének éghajlatát, hisz falat vontak a korábban szabad nyugat–kelet légáramlás útjába, amely az Atlanti-óceán felől hozta az esőfelhőket. Így a csapadéktól megfosztott erdőtakaró lassan feldarabolódott és kialakult egy ligetes, cserjés szavanna. Mintegy 12 millió éve a folytatódó kéregmozgások további környezeti változásokat eredményeztek. Egy hosszú, kanyargós szakadékvölgy alakult ki szintén észak–déli irányban: a Great Rift Valley. A tudósok szerint ez a barikád döntő jelentőségű volt az ember fejlődésének szempontjából. Gyakran a kedvező környezeti feltételek megszűnése a faj kihalásához vezet. Ez volt a sorsa az afrikai emberszabású majmok legtöbbjének. Egykor több mint húsz fajuk volt, mára mindössze három fajuk maradt fenn: a gorilla, a csimpánz és a bonobó. Míg azonban a legtöbb emberszabású majomfaj megszenvedte a környezet átalakulását, legalább egyiküknél új alkalmazkodási mód jelent meg, ami lehetővé tette, hogy fennmaradjon és fejlődésnek induljon. Ezek voltak az első, két lábon járó emberszabású majmok. A modern antropológia célja, hogy megértse, milyen evolúciós események formálták ezt az ősi, majomszerű lényt hozzánk hasonló értelmes emberré. Még nem teljesen tiszta a forgatókönyv, és elég komoly viták folynak a kutatók között, de a tudósok abban egyetértenek, hogy négy kulcsfontosságú állomása van az ember fejlődésének: 1.) Az első magának az emberfélék családjának a kialakulása, melynek során létrejött a felegyenesedve járó emberszabású, majomszerű faj. Ez nagyjából 7 millió évvel ezelőtt következett be. 2.) A második állomás a két lábon járó fajok elterjedése: a biológusok ezt a folyamatot adaptív radiációnak nevezik. Sokféle két lábon járó faj alakult ki (pl. Australopithecusok, korai Homók stb.), és mindegyik alkalmazkodott a környezetéhez. 3.) A sokasodó emberfélék között néhány fajnak számottevően nagyobb agya fejlődött ki, éppen ez jellemzi a harmadik szakaszt, amikor létrejött a Homo nemzetség 4.) A negyedik szakasz pedig a modern ember megjelenése – a hozzánk hasonló Homo Sapiens Sapiens kialakulása, akik már teljes „fegyverzetben” állnak elénk: tudattal, nyelvvel, művészi képzelettel és technikai újításokkal. Az emberi faj pusztán testi erejével és ügyességével – ezeken a területeken ugyanis messze elmaradunk más fajoktól – nem lett volna képes fennmaradni. De az elménk és a kreativitásunk legyőzte az akadályokat, az eszünkkel képesek voltunk kiegészíteni ösztöneinket és túléltünk egy olyan halálos játszmát, amelyben komoly hátránnyal indultunk. Mi vagyunk az egyetlenek, akik észbeli adottságainknak köszönhetjük ittlétünket, ezért ennél a pontnál kezdeném el kalandos utazásunkat: a különleges tulajdonságokkal felruházott emberi agy kifejlődésétől.

Nagy Péter

 

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.