Az első küldöttségek megérkeztek Rióba

45

Szerdán nyitotta meg kapuit újra Rio de Janeiróban az olimpiai falu, ezúttal a paralimpikonok készülhetnek az ötkarikás játékokra. Az első paralimpiai küldöttségek már megérkeztek Brazíliába, a román delegáció a jövő héten költözik be az olimpiai faluba.

Novák Károly Eduárd, az ország egyetlen paralimpiai bajnoka lesz a román zászlóvivő
Novák Károly Eduárd, az ország egyetlen paralimpiai bajnoka lesz a román zászlóvivő

Újra megnyitotta kapuit Rio de Janeiróban az olimpiai falu, a paralimpiára érkező első küldöttségek szerdán már el is foglalták szálláshelyeiket. A szervezők közlése szerint 4350 sportoló vesz részt a szeptember 7–18. között zajló Nyári Paralimpiai Játékokon.
Érdekesség, hogy már a kapunyitási napon a részt vevő sportolók több mint fele, 2500-an beköltözött az olimpiai faluba, elsőként a házigazda brazilok, az USA, a kubai, a kanadai, a dán, a namíbiai, a brit és a holland delegáció tagjai foglalták el szálláshelyüket, ugyanakkor néhány vakvezető kutya is birtokba vette a komplexumot.
Az olimpia augusztus 21-i zárása óta számos változtatást hajtottak végre a létesítményekben, hogy azok kielégítsék a parasportolók igényeit. Az eredetileg is mozgáskorlátozott-barát komplexum néhány kétszemélyes szobájából például kikerült egy-egy ágy és a hatalmas étkezőből is távolítottak el székeket. A faluban 31 épület található, mindegyiknek van fogyatékkal élők, illetve mozgáskorlátozottak számára is elérhető szárnya. Ott a zuhanyzók magasabbak, a folyosók szélesebbek és a liftek akkorák, hogy egyszerre két kerekes szék is elfér bennük. A paralimpia hivatalos protetikai és ortetikai szolgáltató cége egy speciális javítóműhelyt is felállított a faluban. A paralimpia idején összesen kilencezer ember, köztük kétezer önkéntes fog dolgozni a faluban.
A 15. Nyári Paralimpiai Játékokra 176 ország küldöttségét várják, a 4386 sportoló 23 sportágban 528 éremért küzd majd meg.
A riói játékokra az eddigi legnépesebb romániai küldöttség tagjai a jövő hét elején foglalják el szállásukat. A csíkszeredai Novák Károly Eduárd és Oláh Attila kerékpárosok mellett Hriscu Florentina (diszkoszvetés), Cojoc Florin (ma­gasugrás), Lulea Mihaela (ke­nu), Șerban Iulian (kenu), Bologa Alexandru (cselgáncs), Cio­rap Naomi (úszás), Ciorap Samuel (úszás), Makszin Dacian (asztalitenisz) és Simion Bobi (asztalitenisz) képviseli majd Romániát a brazíliai sporteseményen. Novák Károly Eduárd edzőjével, az olasz Cristiano Valoppival ma repül Brazíliába, a paralimpia nyitóünnepségén a csíkszeredai kerékpáros lesz a román zászlóvivő.

HN-összeállítás

 

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.