Az elmúlt tíz év az életem

Beszélgetés Sándor Árpáddal, a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar karnagyával

1 241

A Csíkszentsimoni Ifjúsági Fú­vós­zenekar szokásos újévi hang­versenyére készül. Sándor Árpáddal – aki nemcsak a szentsimoni, hanem a csík­bánk­falvi és az újtusnádi fúvószenekar karmestere, valamint a Hargita Megyei Művészeti Nép­iskola vezetője is – a szombati csíkszeredai hangverseny apropóján beszélgettünk. A karnagy hangsúlyozta: a slágerek uralta világban fontos az, hogy a magyar hangzásvilágot, annak gyökereit felvállalva és megőrizve, mégis újszerűen mu­tatkozzon meg az ifjúság.

– Szombaton kilencedik alkalommal tart újévi hangversenyt Csíkszeredában a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar. Hogyan haladnak az előkészületek?

– Idén két előadással is várjuk a csíki közönséget. 17 órától és 19 óra 30 perckor is koncertezünk a városi művelődési házban. Világkörüli utazásra hívjuk az embereket, hiszen különböző országok zenéit játsszuk majd, különböző korszakokból. Ez nagyon fárasztó előadás lesz a zenészeknek, és mondtam is a gyerekeknek, hogy ne csak technikailag készüljenek, sokkal fontosabbak a kitartást segítő gyakorlatok. Nehéz műveket játszunk majd, és megterhelő lesz számukra, ha nem figyelnek a megfelelő bemelegítésre.

– Tíz éve vezeti a fúvószenekart. Milyen célokkal vállalta el annak idején a karnagyi titulust?

– Zenepedagógiát végeztem Nagyváradon. Az egyetemi éveim alatt semmilyen fúvós hangszeren nem tanultam meg játszani. Amikor 2008-ban hazajöttem Csík­szentsimonba, éppen akkor alakult meg a ma ismert fúvószenekar, amelynek tagjaival elutaztam Rétyre kéthetes tábora. Igazából ott tanultam meg én is az alapokat, és autodidakta módon sajátítottam el a fúvós hangszerek ismeretét és azok oktatási technikáját. Mielőtt elvállaltam a karnagyi címet, Urszuly Árpád és Major László tanította a faluban a gyerekeket. Miután Rétyről visszajöttem Csíkszentsimonba, átvettem a feladatot, és onnantól kezdve én tanítottam a fiatalokat fúvós hangszereken játszani.

– Mit tart az elmúlt időszak legnagyobb eredményének?

– Eddigi legnagyobb eredményünk, hogy nemzetközi versenyen vettünk részt Szerbiában. Itt gyerek-fúvószenekari kategóriában szereztük meg az első helyet. Ezenkívül minden évben elmegyünk Marosvásárhelyre is, ahol már hatodik éve nyerjük meg az iskolák közötti fúvószenekari versenyt. Persze nehézségeink is vannak. Tudnánk több helyszínre is utazni, hiszen sokfelé meghívnak minket, de az anyagiak miatt nem tudunk minden kérést teljesíteni. Az útiköltséget rendszerint állniuk kell a meghívóinknak, és ha nagyon messze kell utazzunk, akkor jó, ha egyéb kiadásokat is biztosítanak a szállásadóink. Ez persze nem mindig valósul meg. Ennek ellenére is évente 40-50 koncertünk van, zömében jótékonysági előadások, de mindezek mellett minden évben van két-három határon túli fellépésünk. Persze nem utasítanánk vissza, ha valaki szponzorálna minket..

– Tíz év távlatából hogyan látja az ifjúsági zenekart?

– Nagyon sokat változott, fejlődött, a repertoárunk évről évre színesebb. Az elején magyar történelmi indulókkal kezdtük a tanulást, és elmondhatom, hogy ez nagyon sokat segített a fiataloknak. Nagyon nehéz zeneművekről van szó, és akik elsajátították ezeket a dallamokat, azoknak már nem jelentett problémát sem az átdolgozott klasszikus zene, sem a mai slágerek hangzásvilága. Az a jó a fúvós hangszerekben, hogy szinte bármit el lehet játszani velük. Úgy látom, hogy szakmailag nagyon sokat fejlődtek a zenekari tagok, akik közül sokan a fúvószenekar hatására iratkoztak zeneiskolába. Ez nagyon fontos, hiszen reményeim szerint felnőttként visszajönnek, és tovább erősítik a közösséget, esetleg tanárként csatlakoznak hozzám. Jó lenne, ha a nagyobbak besegítenének az oktatásba, hiszen évről évre bővül a zenekar és segítségükkel sokkal hamarabb fejlődnének az utánpótlás tagjai.

– A legelső tagok közül hányan maradtak meg?

– A gyerekek szinte mindannyian kicserélődtek. Tíz év után hat személy maradt meg a kezdeti tagok közül, mindenki más a kö­zelmúltban csatlakozott hozzánk. Jelenlegi létszámunk 92 személy. Többségben van a 11–17 év közötti korosztály, de óvodás és egyetemista is jár hozzánk tanulni. Érdekes az is, hogy a fiatalok Csíkverebesből, Tusnádfaluból, Újtusnádról, Tusnádfürdőről és Csíkszentimréről is járnak hozzánk próbákra és előadásokra. Igazából az a helyzet alakult ki, hogy akik kihívásra vágynak, idejük engedi és újabb zeneműveket akarnak tanulni az otthoni zenekari repertoárjaik mellett, azok Csíkszentsimonba jönnek.

– Hogyan látja az utánpótlás kérdését?

– Nálunk, Csíkszentsimonban nincs gond ilyen szempontból. A már említett 92 tagunk közül állandó 50 fős nagy zenekar mellett tanítok egy 42 tagból álló utánpótlás-zenekart. A környéken, Tusnádon, Csíkszentmártonban és Csík­szentkirályon nincs utánpótlás, de Csíkszentimrén például két éve indult egy új csoport. Úgy látom, hogy Alcsíkon nincs különösebb gond, van jövőjük a fúvósoknak. Bízom benne, hogy az említett községekben is lesznek hamarosan kezdő zenészek, akik új lendületet adnak, illetve továbbviszik zenekaruk hírnevét.

– A falvak kulturális életéhez nagyban hozzájárulnak a fúvósok. Milyen eseményeken lépnek fel?

– Mi minden kulturális eseményen részt veszünk, fellépünk. A koncertjeink felét Csík­szent­simonban tartjuk meg. Első­ál­do­záson, bérmálkozáson, falunapon, gazdanapon, kortárstalálkozón, történelmi és egyházi ünnepeken is fellépünk oda illő repertoárral. A helyiek már megszokták azt, hogy ott vagyunk a fontos eseményeken, és szerintem már az lenne a furcsa, ha nem játszanánk. Összetartó ereje van a zenekarnak. A modern zenék mellett régi, magyar zenéket is játszunk, és ezt nagyon fontosnak tartom. A fiatalok a gyökereiket felvállalva állnak színpadra, és ez nemcsak nekik, hanem a szüleiknek is sokat jelent. Hogyan lehetnénk magyar zenekar, ha csak a rádióban elhangzó nótákat játszanánk? Sehogy. Ez a nagy pozitívuma a fúvószenekaroknak: több generációt is összefognak, értéket adnak át és megőrzik azokat.

– Mit jelent Önnek a fúvószenekar élén töltött tíz év?

– Az életemet. Pontosabban a munkásságom első évtizedét. Én megtaláltam a hobbimat, a szenvedélyemet a munkában. Talán nem is tudom munkának tekinteni a tanítást és a karnagyi foglalkozást, annyira a szívemhez nőtt, annyira szeretem. A következő tíz évre is hasonló lendületet, ambíciót látok magam előtt. Olyan csapat alakult ki az elmúlt évek alatt, amely ha ebben a formában megmarad és fejlődik, akkor nagy sikereket érhet el. Remélem, hogy a következő tíz évben még nagyon sok helyen lépünk fel, és számos határon túli községbe, városba elvisszük a fúvószene által Csíkszentsimon, illetve a Székelyföld hírnevét.

Keresztes Bea

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.