Az éllovast fogadják

99

Vasárnap délelőtt a hazai férfikézilabda-bajnokság éllovasát fogadja a Székelyudvarhelyi KC. A klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy a Tordai Potaissa ellen elvesztett hétfői találkozót követően bepanaszolták az illetékes szerveknél a mérkőzés játékvezetőit.

Bepanaszolták az udvarhelyiek a konstancai bírókat. Rosszul fújtak
Bepanaszolták az udvarhelyiek a konstancai bírókat. Rosszul fújtak

Folytatódik a nehéz mérkőzések sorozata a SZKC-nál: a csapat vasárnap a hazai férfikézilabda-bajnokság 11. fordulójában éllovasát fogadja 11.30-tól.
A fővárosiak az EHF-kupában való szereplésük miatt halasztották el néhány mérkőzésüket: az SZKC – Bukaresti CSM találkozót egyébként tegnap kellett volna megrendezni, ám a Román Kézilabda Szövetség az éllovas kérésére módosította a találkozó időpontját. A mérkőzésre – amelyet a Digi Sport élőben közvetít – jegyeket elővételben ma a városi sportcsarnok jegypénztárában 16–19 óra között, a meccsnapon 10 órától lehet megváltani.

Panasz a bírókra
Nemcsak az ellenféllel, a bíráskodással is meg kellett küzdenie az SZKC-nak a hétfői, Tordai Potaissa elleni mérkőzésen. „A találkozó alatt érezni lehetett, hogy a konstancai Georgescu Adrian és Moldoveanu Mihai alkotta játékvezetői páros nem a kézilabdaszabályoknak megfelelő felfogásban vezette a meccset, több téves ítéletet is hoztak” – áll a székelyudvarhelyiek honlapján.
Az összecsapás után az SZKC vezetése kielemezte a találkozó felvételét, amely után megfogalmazták álláspontjukat, dokumentumban csatolták a rossz bírói döntéseket. „Nem mehettünk el a történet mellett, hiszen kiderült, a sípmesterek teljesen egyértelműen a házigazdákat favorizálták, ezzel pedig az eredmény végső kimenetelét nagyban befolyásolták” – áll a közleményben. Hozzátették, az észlelt hibákról egy összeállítás készült, amelyet elküldtek mind a játékvezetői kollégiumhoz, mind pedig a szakszövetség versenybizottságához.
„A találkozó elemzése alapján az említett játékvezetői duó összesen 27 téves vagy nagyon megkérdőjelezhető ítéletet hozott. Ezekből 22 alkalommal a Potaissának kedveztek, csapatunkat sújtották. Ilyen játékvezetői magatartásnak a Székelyudvarhelyi KC nem adhat teret” – zárják közleményüket az SZKC-vezetők.

HN-információ

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.