Az aktivizmus két arca

177

Kissé feldúltan hívott fel tegnap kolozsvári jó barátom. Panaszolta, hogy kincses városi nyelvi jogokat védő aktivisták indokolatlanul belekötöttek abba, hogy egy hétvégi úszóesemény megnyitóján – amelynek Hosszú Katinka olimpiai bajnok úszó volt a sztárvendége – a helyi szervezők, elöljárók nem szólaltak meg magyarként magyarul. Azért indokolatlanul, mert egész egyszerűen nem volt igaz, hogy az érintettek meg sem szólaltak magyarul. Mesélte barátom, hogy a szóban forgó aktivisták – akik korábban dicséretesen kiálltak a kolozsvári magyarság anyanyelvhasználati jogaiért – nem voltak jelen az eseményen. A közösségi oldalukon írásban kifejezett felháborodásuk oka az egyik erdélyi magyar portál téves tájékoztatása volt. Barátom rosszallását már azzal kivívták az aktivisták, hogy nem vették figyelembe, hogy a szóban forgó esemény az egyik fűszergyártó multinacionális cég magánrendezvénye volt. Ezúttal a multinacionális céget nem lehetett rosszhiszeműséggel vádolni, hiszen nekik köszönhette a kolozsvári közönség, hogy olyan világnagyság látogatott el hozzájuk, mint Hosszú Katinka. Ha esetleg a multi megsértődik, akkor lehet, hogy többé nem szervez hasonló, a közösség egészét méltán érdeklő rendezvényt – adott hangot aggodalmának barátom. Nem alaptalanul. Az aktivisták közül személyesen ismerek néhányat, így tudom, hogy alapjáraton jó szándékú emberek, legfeljebb ezúttal kissé túl hamar ragadta el őket a hév. Ez bárkivel megtörténhet. Jómagam sem állíthatom teljes lelki nyugalommal, hogy olykor nem ragadnak el az indulataim. Előfordult, hogy hetekig vagy egyáltalán nem álltam szóba valakivel emiatt. Az aktivizmusnak pedig szinte természetes velejárója egyfajta érzelmi túlfűtöttség. Én ezért egyáltalán nem ítélem el őket. Az aktivisták ugyanis rendszerint valódi, a közösség számára fontos, igaz ügyekért állnak ki. A kolozsváriak például az anyanyelvhasználati jogainkért, a zöld aktivisták pedig a természet védelméért, a teljes bolygó jólétéért. Ugyan ki olyan elvetemült, hogy nem ért egyet ezekkel a megkérdőjelezhetetlenül nemes célokkal? Ugye, hogy senki? Milliók csüngnek például az alig 16 éves svéd Greta Thunberg ajkán, aki kőkeményen lekeverte a világ vezetőinek azt a verbális, zöld pofont, amelyet oly sokan éreztünk a tenyerünkben viszketni. Ahogy Rejtő Jenő egyik regényében, A megkerült cirkálóban Fülig Jimmy Csont Mukinak, mert állandóan csak a gépészetről járatta az ugatását. Jól megmondta a kis Greta a tutit, az már biztos. Az aktivisták bizony sok tekintetben hasznos társadalmi munkát végeznek. Felhívják a figyelmünket olyan fontos, valamennyiünket érintő, égető kérdésekre, amelyekkel a hétköznapok taposómalmában megfáradva talán nem törődnénk eléggé. Ezért nem lehetünk nekik elég hálásak. Ugyanakkor van itt valami más is, ami miatt kénytelen vagyok ünneprontó lenni. Akad mellékhatása is az aktivizmusnak. Ez akkor következik be, amikor az igaz ügyért küzdő aktivistát elvakítja a saját igazságába vetett hite olyan mértékben, hogy többé nem hajlandó higgadtan mérlegelni, mert már a józan mérlegelést is az ügy elárulásának érezné. Ezzel nekem az a bajom, hogy az amúgy is túlfűtött, indulatos közbeszédet még tovább fűtik. Mondhatni olajat öntenek a tűzre, miközben talán nem veszik észre, hogy ezzel éppen saját ügyüknek ártanak vele. Hiteltelenítik. Pedig akár jog-, akár természetvédőkről legyen szó, az alapvető céljaikkal egyetértek. No és ezért van az, hogy néha kissé bosszant a túlfűtöttségük.

Kiss Előd-Gergely

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek