Autópiaci beszűkülés

Meglepetés vagy nem?

26

Az Európai Gépkocsigyártók Egyesülete (ACEA) által a minap nyilvánosságra hozott hivatalos közlemény szerint uniós, illetve európai viszonylatban megtorpant szeptember folyamán az autópiac. Akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy jelentős és meglepő arányban, mármint a múlt esztendei hasonló időszaki szintekhez viszonyítva. Ugyanakkor visszaesés következett be az augusztusban bejegyeztetett új személygépkocsik számához képest is. Országunk esetében a szeptember havi visszaesés a múlt esztendő azonos időszakához képest európai viszonylatban a legnagyobb arányúnak bizonyult…

Piaci elemzők szerint az európai szinten jegyzett eladásszám némileg meglepő volt, és egy olyan kedvező folyamatot „torpedózott meg”, amely immár mintegy két éve egyre erőteljesebbé, iramosabbá vált. Vannak országok, ahol szinte érthetetlen arányú visszaesés következett be a forgalomba bejegyeztetett új személygépkocsik számát illetően, s vannak olyanok, ahol mérséklődésről lehet beszélni. Lássuk a számadatokat: szeptemberben uniós viszonylatban 23,5%-kal kevesebb új személygépkocsit írattak be a forgalomba, mint 2017 szeptemberében, s ez abszolút számban kifejezve 1 091 220 járgányt jelent. Kilenc hónap viszonylatában viszont továbbra is pozitív a mérleg, a megelőző esztendő azonos időszakához képest 2,5%-os piacbővülés mutatkozott. Feltétlenül meg kell említeni azt is, hogy szeptember hónap folyamán augusztushoz képest uniós viszonylatban mintegy 4%-os visszaesés következett be. Vannak olyan országok, köztük Írország vagy az Egyesült Királyság, amelyek esetében szeptemberben úgymond felerősödött a már addig is megmutatkozó negatív tendencia, s ilyenképpen az év elejétől eltelt 9 hónap során a megelőző év azonos időszakához viszonyítva piaczsugorodásról lehet és kell beszélni. Az előbbi ország esetében 4,2%-osról, az utóbbi esetében pedig 7,5%-osról, de Olaszország sem dicsekedhet piacbővüléssel, ugyanis 9 hónap viszonylatában 2,8%-os visszaesést kellett elkönyvelni. Amúgy szeptember Bulgária és Horvátország kivételével minden egyes európai ország számára a forgalomba beíratás tekintetében negatív előjelűnek bizonyult. (Amúgy a szóban forgó két ország az európai autópiac igen jelentéktelen szereplője.)

Több mint 70 százalékos visszaesés
Románia szeptemberben uniós viszonylatban is rekordernek bizonyult a piaczsugorodás tekintetében: 73,4 százalékkal kevesebb új személygépkocsit jegyeztettek be a forgalomba, mint a megelőző esztendő azonos hónapjában. (Ehhez hasonló mérvű visszaesést egyetlen ország sem jegyzett, a második helyre kerülő Ausztria esetében is „csak”–41,8% volt.) Abszolút számokban: míg 2017 szeptemberében 10 427 új személygépkocsit jegyeztettek be, a múlt hónapban csak 2271-et, míg augusztusban 25 546-ot. A dolgok ilyenszerű alakulásában mindenképp meg volt a maga szerepe annak is, hogy a roncsprogram időközben „kifutott”, s annak újraindítására csak szeptember harmadik dekádjában került sor, amelynek keretében újabb 30 000 gépkocsi megvásárlására kerül sor. Ilyenképpen pedig okkal feltételezhető, hogy októberben ismét megemelkedhet a forgalomba bejegyeztetett új személygépkocsik száma.

Új norma
Lapunkban már hírt adtunk arról, hogy az idén az Európai Unióban szeptember 1-től bevezetésre került a korábbi tesztszabályoknál pontosabban modellező WLTP (Worldwide Harmonized Light Vechicles Test Procedure) károsanyag-kibocsátási tesztet. Ez az új szabályozás előírja, hogy ne csak laboratóriumi körülmények között mérjék az új modellek károsanyag-kibocsátását. Sokáig az előírások jószerével csak a szén-dioxid-kibocsátást korlátozták, s a dízelautók ezeket viszonylag könnyen teljesítették. A nitrogén-oxidra és a koromra az uniós illetékesek jó ideig nem fordítottak figyelmet. Technikailag ez megoldható, de sokba kerül, amit a gyáraknak a termék árában kellene érvényesíteniük. Egyesek erre nem törekedtek, illetve nem készültek fel idejében, ilyenképpen pedig késve nyújtották be az új szabályozásnak megfelelő típustanúsítványokat, és ezért több modelljüket nem lehet, nem lehetett forgalomba hozni. (Egyébként voltak olyan gyárak, amelyek leállították egyes modelljeik összeszerelését, illetve forgalmazását, s ezek között volt van a Dacia Duster egyik modellje is.) Ugyanakkor az európai auditált laborok nem győzik a megsokszorosodott munkát, ami hátráltatja egyes típusok piacra dobását. Nos, ennek is meg lehetett a maga szerepe a szeptemberi meglepetésszerű visszaesésben…

Hecser Zoltán

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.