vasárnap, november 29, 2020
custom_html_banner1

Hirdetés

Átmentem a záróvonalon

Beismerem, megszegtem egy közlekedési szabályt: átmentem a záróvonalon! Nem állítom, hogy életemben először, huszonkét év alatt biztosan előfordult már, de nem jellemző. Vannak napok, amikor már az utcában, éppen hogy kifordulsz a kapun, átszalad előtted a fekete macska, s az első kanyarban kissé lesodródsz az útról, de az utolsó pillanatban visszarántod a kormányt. Ezeken a napokon otthon, az ágyban sem biztonságos.
Szóval ez egy ilyen nap volt. Kanyargós erdei úton araszolgattunk felfelé, előttem egy fekete füstöt okádó szörnyeteg pöfékelt, repesztette vagy hússzal. Egy darabig követtem, tisztes távolságból, de egy adott pillanatban erős kényszert éreztem, hogy megelőzzem. Szemből semmi nem jött, ráléptem a gázra és bravúrosan elsuhantam a duba mellett. Kicsit büszke is voltam magamra, hogy lám, megoldottam a helyzetet, s nem kell tovább szívnom a mérgesgázokat. Örömöm nagyjából öt másodpercet tarthatott, amikor szemből szirénázva jelzett egy rendőrautó, hogy lassítsak és húzzak félre, majd megfordult és mellém kerülve utasított, hogy kövessem. Útszéli parkolóban álltunk meg, jóképű fiatal rendőr ugrott ki az autóból és kérte az irataimat, majd megkért, szálljak ki én is. Reményt feladva követtem szótlanul, majd amikor megkérdezte, hogy beszélek-e románul, szomorúan válaszoltam, hogy igen. Nem tudom, milyen arcot vághattam, de ő erre azt mondta, köszöni, hogy beismertem a tettemet, és ő tulajdonképpen szereti a magyarokat. Ezt követően kérdések sorát tette fel: hová utazom, miért, hol dolgozom stb. Szépen sorban válaszolgattam, majd közölte, hogy sajnos el kell vennie a jogosítványomat. Olyan kedvesen mondta, hogy szinte nem is bántam volna… De még időben észhez tértem, és arra kértem, ne vegye el, szükségem van rá. Erre ő: akkor legalább hadd büntessen meg! Néhány másodpercig odaadtam volna minden pénzemet, de aztán visszarángattam magam a valóságba és közöltem, ha nem muszáj, akkor ne tegye. Hosszasan nézett a szemembe, álltunk szótlanul az erdő alatt. Nem tudom, mennyi idő telhetett el, amikor egyszer csak visszaadta az irataimat, és jó utat kívánt. Boldogan szívtam be az előttem haladó teherkocsi füstjét, amikor utolértem a harmadik kanyarban.

Nagyálmos Ildikó

Kapcsolódó cikkek:

14,237RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb