Átadták a Székelyföld-díjakat

21

A Székelyföld szerkesztősége idén is kiosztotta díjait azoknak a szerzőknek, akik rendszeresen közölnek, illetve akik az elmúlt évben figyelemre méltó alkotásukkal gazdagították a kulturális folyóiratot. 2018. október 19-én a csíkszeredai Székelyföld Galériában megrendezett ünnepségen Karácsonyi Zsolt költő, a kolozsvári Helikon főszerkesztője, az Erdélyi Magyar Írók Ligája elnöke és dr. Nagy Lajos helytörténész, nyugalmazott rétyi körorvos vehette át a Székelyföld-díjat. A határon túli alkotóknak járó Székely Bicskarendet Villányi László költő, a győri Műhely folyóirat főszerkesztője érdemelte ki, a pályakezdő, kötettel még nem rendelkező írók munkáját méltató Szabó Gyula-emlékdíjat pedig a kézdiszentléleki Voloncs Attila kapta. A díjátadáson beszédet mondott Tóth László főkonzul, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnökének levelét pedig Lövétei Lázár László, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője olvasta fel, majd Karácsonyi Zsoltot laudálta. A főszerkesztő beszédében Karácsonyi egyedi szókapcsolatainak költői erejét emelte ki, versnyelvét Weöres Sándor, Kormos István és Szőcs Géza költészetével hozta összefüggésbe. Dr. Nagy Lajos helytörténészt Molnár Vilmos író méltatta, különös tekintettel a Kőrösi Csoma Sándor életéről és munkásságáról szóló tanulmányára, amelyben a szerző a tibetológus életével kapcsolatos számos tévhitet eloszlat. Teszi mindezt úgy, hangsúlyozta Molnár, ami egy kutatóra jellemző: körültekintéssel, pontosságra törekedve. Villányi Lászlót és Voloncs Attilát a Székelyföld főszerkesztő-helyettese, Fekete Vince költő méltatta. Tehetségük előtti elismeréseként egy-egy, az alkalomra írt versével köszöntötte az ünnepelteket. A rendezvényen nemcsak a folyóirat szerkesztősége értékelt, hanem a díjazott alkotók is, kiemelve a huszonegy éve havonta megjelenő folyóiratnak a szerzőkkel szemben támasztott igényességét, a változatosságot és nyitottságot, amivel hónapról hónapra képes megszólítani a szakmát és az olvasók széles rétegét. A felvételen: Voloncs Attila, dr. Nagy Lajos, Villányi László és Karácsonyi Zsolt.Szöveg: Borsodi L. László / eirodalom.ro

 

 

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.