Aszfaltút Fenyőkútra

90

Napközi építésére, utak aszfaltozására, iskola felújítására pályázott többek között Korond község. A térség egyik legnépesebb településén – amely Atyha mellett Fenyőkút, Pálpataka és Kalonda tanyákat is magában foglalja – folyamatosan szükség van az infrastruktúra fej­lesztésére. Több nagy beru­há­zás indulhat el az idén, de jö­vőre is vannak már tervei a só­vi­dé­ki községnek.

Katona Mihály Fotó: Asztalos Ágnes

Elég szűkös volt a 2017-es esztendő a nagyobb megvalósítások szempontjából, de azért sikerült kisebb-nagyobb dolgokat elvégezni Korond község területén – vágott bele a tavalyi év történéseinek vázolásába Katona Mihály, Korond Község polgármestere.
– Több, már korábban elkezdett projektet be tudtunk fejezni. Például aszfalttal borítottunk 14,7 kilométernyi mezei utat, erre a Regionális Operatív programból nyertünk pénzt. Sikeres volt tavaly az együttműködés az egyházakkal, a civil szervezetekkel, saját pályázati programunkból támogatásban részesíthettük többek között a Pro Musica Alapítványt, a Lőrincz Márton Sportegyesületet, a Sakk Egyesületet. Továbbá pénzzel járulhattunk hozzá az atyhai templom újjáépítéséhez, az önkormányzat 30 ezer lejt utalt ki erre a célra – sorolta a fontosabb tételeket az elöljáró.

Tavasszal kezdődhet a munka
Több pályázatot is benyújtottak a Regionális Operatív Programban, pénzt nyertek a község a csatornahálózat, illetve a vízhálózat korszerűsítésére és bővítésére, a községi utak aszfaltozásának folytatására, és újabb erdei utakat javíthatnak fel. Sőt idén belevágnak egy 125 férőhelyes új napközi otthon építésébe is, tudtuk meg a polgármestertől. A napközi kivitelezésére február 9-ig várják az árajánlatokat, ami azt jelenti, hogy ha nem lesznek óvások, tavasszal indulhat is az építkezés. Nagy az igény a beruházásra, hiszen jelenleg is 80 gyermek jár a hosszabbított programmal működő intézménybe. Korond demográfiai mutatói pozitívak, egyre több gyerek születik – közölte Katona Mihály.
Az Országos Fejlesztési Programban (PNDL) két nyertes pályázata van Korond községnek. Végre aszfaltozzák a községközpont és Fenyőkút közötti utat, ebben az esetben is február 9-ig várják a cégek árajánlatát, tehát – ha minden jól megy – idén kezdődhet is a munka. Ugyanebben a programban sikerült támogatást szerezni a korondi középiskola teljes modernizálására, ez a beruházás is már a közbeszerzés fázisában van. Pályáztak a LEADER-programban is, 110 ezer euróból útkarbantartásra, a hó eltakarítására alkalmas eszközöket, gépeket vásárolnának, többek között traktort, hómarót, mert bizony a magasabban fekvő tanyákon komoly gondokat tud okozni a havazás.
Összegezve a pályázatokat, Katona Mihály kiemelte, hogy a LEADER-pályázaton kívül mindenik már vagy a kivitelezés, vagy a közbeszerzés fázisában van, és valamennyi esetében az előleget már lehívták. A településvezető bízik abban, hogy ez a tény mindenkit arra ösztönöz, hogy a projektek, és azok finanszírozása időben meg is valósuljon.

Hiányzó százezrek a helyi büdzséből
A költségvetési nehézségek közepette fontos dolognak tartja azt is a polgármester, hogy sikerült a tavaly is biztosítani a közintézmények zökkenőmentes működését. Ugyancsak jelentős megvalósításként említette, hogy a 2016-os áradásokkor keletkezett károkra kapott kormánytámogatásból az elmúlt évben megépíthették a Korond patakán a támfalakat, a régi központban rendbe tehették a hidat, illetve megjavíthatták a Pálpataka és Békástanya közötti utat.
– Bízunk abban, hogy a 2018-as esztendő megvalósítások szempontjából eredményesebb lesz, mint a tavalyi, annak ellenére, hogy Korond község is közel 600 ezer lejes kieséssel indul a törvénykezésbeli változások miatt. Abban reménykedünk, hogy az év közepén várható költségvetés-módosítás alkalmával pótolják ezt a hiányt, és akkor gond nélkül tudjuk folytatni az elkezdett munkákat, vagy adott esetben biztosíthatjuk a szükséges önrészt – fogalmazott Katona Mihály.
Az elöljáró úgy látja, hogy a nagyobb településeket nagyobb mértékben érintik az új költségvetési megszorítások, ennek ellenére elégedettebb lenne, hogyha már az eddigi összegek nem érnek el például Korondra, akkor legalább olyan székelyföldi kisebb településekre kerülne a pénz, amelyeknek szűkösebb anyagi lehetőségeik vannak a fejlődésre.

Kudarcok és feszültségek
Bár Korondon az elmúlt évben is sikerült sok mindent véghezvinni, illetve előkészíteni, vannak azért olyan tervek is, amelyeket anyagi források hiányában nem sikerült (még) formába önteni a tavaly. Elmaradt sajnos a pálpataki multifunkcionális kultúrotthon tereprendezése, illetve a korondi játszótér kialakítása, mindkét projekt elakadt a tervezési fázisban – mondta a községvezető. De nem adják fel, idén is próbálnak pénzt szerezni a beruházások megvalósítására. Emellett hamarosan pályázatot nyújtanak be a korondi és a pálpataki elemi iskola teljes felújítására is. Továbbra is szeretnék fenntartani a szoros és jó kapcsolatot az egyházakkal, a sportegyesületekkel, civil szervezetekkel.
Beszélgetésünk során Korond legérzékenyebb pontját, a hulladéktömörítő és -átrakó állomás helyzetét is érintettük, amely – mint ismert – egy, a már felépített létesítményhez közel lakó magánszemély, a helyi önkormányzat és a megyei tanács között kialakult konfliktus miatt stagnál. Épp a napokban érkezett értesítés a peres ügy újabb állomásáról, amely szerint Séra Zoltán korondi lakos az építkezési engedély kapcsán indított eljárás során alulmaradt a megyei tanáccsal szemben.
– Akkor, amikor az önkormányzat meghozta a döntést, hogy csatlakozik a megyei integrált hulladékgazdálkodási projekthez és kijelöltük az átrakó helyét, nem gondoltuk, hogy ilyen problémáink lesznek. Végül tavaly a megyei önkormányzat támogatásával új területet vásárolhattunk, amelyet telekkönyveztettünk, beltelekké nyil­vánítottunk, és szeretnénk átadni a megyei tanácsnak, hogy ott alakítsák ki az átrakóállomást. Meg­ígértük a lakosoknak is, hogy más helyre kerül, ahol nem zavarna senkit. Viszont a költöztetésnek anyagi vonzata is van, ami túl nagy teher lenne Korond számára – vázolta a polgármester.
Katona Mihály még hozzátette: bízik Borboly Csaba megyei tanácselnökben, a térség településeinek szolidaritásában, hogy együtt megtalálják a törvényes megoldást a Korondot még mindig feszültségben tartó áldatlan állapotra. – Ha egy lehetőség is van rá, mi fenntartjuk, hogy az új helyen épüljön meg az átrakó állomás – hangsúlyozta Korond elöljárója.

Asztalos Ágnes

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.