Aszfaltoznak a 126-os megyei úton

49

Gyergyóújfalu és Vasláb között aszfaltozzák a DJ 126 jelzésű megyei utat, a munkálatok állapotát a helyszínen tekintette meg pénteken Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Az elöljáró a nap folyamán a Gyergyói-medence polgármestereivel találkozott, a megbeszélésen részt vett Barti Tihamér, a megyei tanács alelnöke, valamint az intézmény beruházásokért és útkarbantartásokért felelős munkatársai. Szó esett a térségben zajló útfelújítási és útkarbantartási munkáról, és számba vették, hol, milyen munkát végeznek: Gyergyóditróban és Gyergyóremetén 3,2 kilométer aszfaltszőnyeget terítenek le, Bélborban pedig 2,5 kilométert; a kövezést már elkezdték a 4-es kilométerkő–Kovácspéter–Balánbánya irányába, itt 5700 köbméter törtkövet terítenek el, ugyanakkor 9 átereszt cserélnek vagy javítanak; Ditró–Cengellér–Tölgyes irányába 6500 köbméter törtkő leterítése mellett két átereszt javítanak meg; Tölgyesen a 127A utat is kövezik, és partvédelmi munkát végeznek; kövezési munkát terveznek Orotván is. Elhangzott, hogy a forgalombiztonság szavatolása érdekében az összes aszfaltozott megyei jelzésű útszakaszokon újrafestik a hosszanti jelzéseket, továbbá az átjárókat is újrafestik, Orotván pedig a 128-as megyei út mentén három kilométer hosszan helyeznek el szalagkorlátot. Borboly Csaba a megbeszélésen arra kérte a polgármestereket, hogy a karbantartási munkálatokat ellenőrizzék, és időben jelezzék a felmerülő gondokat.

HN-információ

Fotó: HMT Sajtószolgálat

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.