Árus szerint a Székely Nemzeti Tanácsot próbálják lejáratni

57

Az ügyészségen tett panaszt Árus Zsolt azon interneten és nyomtatásban megjelent levelek kapcsán, amelyek véleménye szerint személyét és a Székely Nemzeti Tanácsot próbálják lejáratni. A Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke szerint titkosszolgálat állhat az ügy hátterében, amely így próbálja akadályozni az autonómiaküzdelmet.

Az ügyészséghez fordult Árus Zsolt a névtelen levelek ügyében Fotó: Lázár Hajnal
Az ügyészséghez fordult Árus Zsolt a névtelen levelek ügyében Fotó: Lázár Hajnal

Lázár Hajnal
lazar.hajnal@hargitanepe.ro
Március elején sokan kaptak elektronikus postaládájukba vagy nyomtatva egy Árus Zsolt személyét negatív színben feltüntető névtelen levelet, majd később további négyet. Az érintett azt mondta sajtótájékoztatóján, rágalom mindaz, ami az irományokban szerepel, az utolsó levelet ráadásul már angol nyelven írták és európai uniós intézményeknek is elküldték, ezért hosszas mérlegelés után úgy döntött, bűnvádi panaszt tesz és kéri az ügyészségtől, derítsék ki, kik az elkövetők és állítsák bíróság elé. A Román Hírszerző Szolgálatnak (SRI) és a SRI tevékenységét felügyelő parlamenti bizottságnak is beadványt küldött, amiben a történtek kivizsgálását kéri. Árus szerint a névtelen levelek nem csak a büntető törvénykönyv számos előírását sértették meg, hanem a nemzetbiztonsági törvény több pontját is. Árus kifejtette, a levelekben több közös vonás is van, mindegyik tartalmaz például egy-két olyan adatot, ami önmagában igaz, csak a kontextus hamis, amelyben említik. Úgy véli, így akarják megfélemlíteni, jelezve, hogy minden lépéséről tudnak és arra próbálják rávenni, tovább ne tevékenykedjen Székelyföld autonómiájának az érdekében.
A Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke azt feltételezi, titkosszolgálat állhat a dolog hátterében, hiszen bizonyos információkat csak lehallgatás, levelezésének megfigyelése és egyéb hasonló módszerekkel szerezhettek meg az elkövetők. Továbbá mindegyik levél bár Árusról szól, megemlítik benne Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökét, valamint Mezei Jánost, Gyergyószentmiklós felfüggesztett polgármesterét is. Az érintett szerint ebből az a következtetés vonható le, hogy nem csupán személye, hanem a Székely Nemzeti Tanács ellen irányul a lejárató kampány.
A sajtótájékoztatón Árus bejelentette azt is, eladta a Server Kft.-ben birtokolt tulajdonrészét és alkalmazottként sem dolgozik már, mivel nem szeretné, ha veszélybe kerülne a cég működése, esetleg munkatársai megélhetése, hiszen a névtelen levelekben már a cég ügyeit is említik.
– Ilyen esetben a legjobb védelem a nyilvánosság! Elmondom hát hangosan, közhírré teszem: valakik valamiért le akarnak járatni, meg akarnak félemlíteni! – fogalmazott Árus, aki hozzátette, nem ijed meg, munkanélküliként pedig még több ideje lesz ezekkel az ügyekkel foglalkozni.

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.