Áron püspök tanításainak jegyében – Csíksomlyón nyitották meg a Márton Áron-emlékévet

80

Minden magyar embernek bemutatni Márton Áron személyét, életművét – ez a célja a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által 2016-ra meghirdetett Márton Áron-emlékévnek. A megemlékezéssorozatot pénteken Csíksomlyón dr. Jakubinyi György érsek ünnepi szentmiséjével nyitották meg.

Darvas Kozma József, Gaál Gergely és Borboly Csaba. Ünnep összefogással Fotó: László Róbert
Darvas Kozma József, Gaal Gergely és Borboly Csaba. Ünnep összefogással (Fotó: László Róbert)

Márton Áron minden szempontból példakép lehet minden magyar számára, különösen a mai időkben, amikor a keresztény civilizációt is veszély fenyegeti – fogalmazott Gaal Gergely, a Márton Áron Emlékév Programbizottság elnöke a szentmise előtt tartott sajtótájékoztatón.
Röviden ismertette a jeles püspök születésének 120. évében meghirdetett emlékév célját, időszerűségét. Hangsúlyozta, rendkívül fontosnak tartják a fiatalok megszólítását, bevonását, ezért minden lehetséges csatornát igénybe vesznek, a hagyományos információhordozóktól az internetig, vagy például a vetélkedők mobil applikáción történő eléréséig.
– A magyar kormányzati forrásokból finanszírozott és kormányzati szervezésben lezajló emlékév során szeretnénk a boldoggá avatási eljáráshoz is hozzájárulni, és az ezt szolgáló dokumentumok kiadásában segítséget nyújtani – emelte ki Gaal Gergely, aki felhívta a figyelmet az emlékév két kiemelkedő dátumára, augusztus 28-ra, Márton Áron születésének 120. és szeptember 29-re, halálának 36. évfordulójára is. Az emlékév programja igen változatos, kültéri és beltéri kiállításokat, fesztiválokon való részvételt terveznek a szervezők. Az emlékév eseményeit, rendezvényeit a www.martonaron2016.hu weboldalon, vagy a Márton Áron-emlékév Facebook-oldalon lehet követni.
Ft. Msgr. dr. Darvas-Kozma József pápai káplán, címzetes esperes személyes emlékeit idézte, majd egy fiatal paptársa balesetéről és Márton Áron közbenjárására történt csodálatos felépüléséről szólva elmondta, hogy ez esetben már betelt a szükséges öt év, vagyis egyik feltétele a boldoggá avatásnak teljesült.
– A megyei tanács hét kulturális intézménye több mint 30 programot szervez a Márton Áron-emlékévben – jelentette be Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke. – Táborokat, emléktáblát, konferenciákat, tematikus lapszámokat terveznek és a pályázatokhoz is tematikus részt társítanak az idén.

„Az igazi böjt a jócselekedet”
– Ne azért imádkozzunk, böjtöljünk, jótékonykodjunk, hogy ezért dicsérjenek az emberek, hanem a jótetteteket rejtekbe kell tenni, és az Atya megfizet majd azokért – hangsúlyozta szentbeszédében dr. Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke. – Az igazi böjt a jócselekedet. Ez megfelel az Irgalmasság Szentévének is.
Ezután az érsek Márton Áron püspökké avatásának körülményeit ismertette, ugyanakkor arra kereste és adta meg a választ, hogy miért Andrea Cassulo pápai nuncius szentelte, miért Kolozsváron és miért nem voltak magyar társszentelő püspökök? Mindezt a korszak politikai helyzetével magyarázta az érsek.
– Amikor a nagy püspökünkre emlékezünk és a 77 évvel ezelőtti püspökszentelésére, adjunk hálát a jó Istennek érette, és kérjük a boldoggá, szentté avatását – tette hozzá.
A csíksomlyói kegytemplomban az ünnep alkalmából fellépett a szentegyházi Gyermek­fil­harmónia kórusa is.

Megérteni és megértetni bölcsességét
Délután az emléknap a Márton Áron életéről szóló kiállítás megnyitójával folytatódott a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium MAGház klubtermében, ahol Gaal Gergely, a Programbizottság elnöke, majd Ft. Tamás József segédpüspök szólt a nagyszámú jelenlévőhöz, kiemelve, hogy Márton Áron életművének jelentősége az idő múlásával egyre növekszik.
Lázár Csilla, a tárlat anyagát szolgáltató csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum igazgatója a nagy püspök gondolatainak kétféle „csomagolásáról” beszélt, egyfelől egy évzárókon, ünnepségeken elhangzó, de idézői miatt hiteltelennek tűnő, másfelől egy átérzett és megértett, ezért célt érő „csomagolásról”.
– Ez utóbbi vezetett öt és fél évvel ezelőtt a Márton Áron Múzeum létrehozásához – mondta Lázár Csilla. – Azóta próbáljuk a róla szóló és tőle való szövegekkel megérteni és megértetni a bölcs főpapot, a melegszívű lelki atyát.
A tárlat, amely a jeles püspök életéről szóló dokumentumokat és tőle származó gondolatokat vonultat fel, a tervek szerint az emlékév folyamán több helyszínre eljut.

Emberkatedrális és a magyarság legnagyobb kalákája
A népi gótikus templomok és Áron püspök alakja, az Emberkatedrális kultusza között vont párhuzamot ünnepi beszédében Varga László, a Márton Áron Gimnázium igazgatója, majd Potápi Árpád János magyar nemzetpolitikai államtitkár mondott beszédet.
– Nem utasítom el, vállalom a munkát. Ezekkel a gondolatokkal kezdődik Márton Áron első püspöki körlevele, és az a 41 éves út, amely során Márton Áron nemcsak a gyulafehérvári püspökség, de az erdélyi magyarság, s egyben az egész magyar nemzet sorsát a vállára vette – idézte fel az államtitkár. – Ebben a feladatvállalásban egyszerre van alázat és bátorság. Biztos vagyok benne, ha itt lenne, akkor sem hallgatna, szóvá tenné a sérelmeket. Mert Erdély apostola egyszerre harcolt értünk és harcolt az igazságért. Tartozunk neki azzal, hogy ne merüljön feledésbe, ne tűnjön el mindaz, amit hátrahagyott nekünk. A nemzetpolitikai államtitkárság ezért hirdette meg a Márton Áron-emlékévet. Örülök, hogy Áder János magyar köztársasági elnök és Jakubinyi György érsek vállalták a fővédnökséget.
– El kell indítani az abszolutizált politikai korrektség és a mindenek fölé emelt multikulturalizmus jegének megtörését – emelte ki Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. – Rendkívül fontosnak tartom a következő szókapcsolatokat: keresztény kultúrájú Európa, annak alapvető értékei. Nagyobb figyelmet kell szentelni a keresztény kultúrájú Európa alapvető értékei előmozdításának. Összefogásra van szükség, hogy olyan fogalmakat vissza tudjunk vezetni a közbeszédbe, mint kereszténység, család, kisebbség, a fiatalok helyzete, a Keletről Nyugatra elvándoroltak hazahívása, a kisfalvak problémaköre, szolidaritás, szeretet.
Végül Borboly Csaba kifejtette, a megyei tanács is társul az emlékév rendezvényeihez, és reméli, hogy 2016-ban a magyarság legnagyobb kalákája lesz az emlékév megszervezése.
Az ünnepségen fellépett a Már­ton Áron Gimnázium kórusa, Vrencsán Anita népdalénekes, Bilibók Attila színművész, valamint Györfi Erzsébet énekes, közreműködött Molnár Anna.

Daczó Katalin

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek