Arc és álarc

23

A farsangi időszak alkonyán vagyunk. A karácsonyi ünnepkör befejeztével a liturgikus év lehetőséget adott a karácsonykor megélt és megünnepelt öröm kifejezésére. A táncban, a nótázásban, a farsangi bálok kikapcsolódásaiban, vagy éppen a közösségi együttlétek sokszínűségében.
A farsangi bálok kelléke a jelmez. Az állarc komikus vagy groteszk alakjában megjelenít valamit vagy valakit, amelyben sokszor nem én vagyok jelen, hanem a fantáziám vagy az elképzelésem. Feltenni egy jelmezt, ami nem én vagyok, csak álcázom vagy elrejtem önmagam. Hogy néznék ki osztrák hercegként, Hamupipőkeként, Ludas Matyiként, keresztes lovagként ?…
A fantázia, a szerepek átélése és megjelenítése szórakoztató tud lenni a bálok alkalmával, de jelmezben bulizni egy egész éjszakát, jelmezben tölteni az együttlét jelentős részét talán egy kicsit fárasztó.
Lassan eltelik a farsang. Látnom kell a saját arcomat, amely rendszeresen felém tekint a tükörben. Az arc, amellyel élek egyedi, sajátos. Akkor is, ha hamvas , ha ráncos, másodnapos vagy éppen fáradtságtól elnyűtt. Az ember sokszor szeretne arcnélkülivé válni. A kudarcban, félelmében, bosszúállásában, aljas magatartásában, gyávaságában. Pedig az ember attól ember és azért személy, mert van arca. Az arc személyes, benne van a báj, az idő, amely formálja és alakítja, vagy éppen torzítja. Arcában visszatükröződik a teremtő Isten képmása, amely örök, mint a testetlen valóság, s habár sokszor belepi a deformálódás pora, mégis ez az arc emlékeztet bennünket arra, hogy Isten képére, és hasonlóságára alkotott teremtmények vagyunk.
Amikor elhalványul bennünk Isten képmása, arctalanná válunk, és álarcot öltünk. Az arctalan ember nem akarja vállalni önmagát és tömegemberré válik.
Álarcaink kialakulásában szerepet játszik a társadalom, amely elvárásokat állít elénk. Az álarc pedig véd, elrejt, névtelenné tesz, és sokszor a kapcsolataink romlásához vezet. Ilyenkor mást mutatunk, mint amit valójában érzünk vagy gondolunk. Az álarc mögött élő ember a külsőségekre fekteti a hangsúlyt, ezért ostorozza Jézus a farizeusokat, akik megbújnak saját politikai státusuk mögé, és elrejtik az embert, a szívet. Az álarc mögötti embert csak a felszín, a látszat érdekli.
A világnak szüksége van olyan arcokra, amelyeken áttetszik Isten szeretetének fénye és melege. Nem ijesztők, hanem szelídséget és segítő szándékot árasztanak felénk.
Törekedjünk elfogadni és vállalni saját arcunkat, amelyet mindig tisztítani kell, mert sokszor rárakódik a megszokottság és az ötletnélküliség, a tanácstalanság és a közömbös együgyűség.

Ft. Bálint Emil plébános

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.