Aránytalanságok miatt tiltakoznak

52

Szerdán és csütörtökön sztrájkőrséget állnak a munkaügyi minisztérium épülete előtt a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) képviselői – tájékoztat közleményében az érdekvédelem.

Holnap 13 és 15 óra között, csütörtökön 10 és 14 óra között tart a tiltakozó akció. Ezek megszervezéséről azt követően döntött a FSLI, hogy a hazai oktatási rendszer problémáit felsorakoztató beadvánnyal fordult a kormányhoz, Valentin Popa oktatási, Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi és Eugen Teodorovici pénzügyminiszterhez.
„Felhívjuk a kormány figyelmét, hogy nagy az elégedetlenség a tanügyi alkalmazottak körében, és a társadalmi párbeszéd hiánya nagyméretű tiltakozások kirobbantására fog sarkallni bennünket” – áll a FSLI tegnapi közleményében.
Az érdekvédelem kéri többek között az adóügyi intézkedésekről szóló, 2018/3-as sürgősségi kormányrendelet módosítását, a jelenleg érvényben levő előírások értelmében ugyanis a betegszabadságon levő alkalmazottak jelentős összeget veszítenek a bérükből. A FSLI amiatt is elégedetlen, hogy a 2017/153-as kerettörvény értelmében, amely megszabja, hogy a legkisebb és a legnagyobb fizetés aránya 1 a 12-höz, a pedagógusok 1,64 és 2,76 közötti szorzóval a bértábla alsó harmadában foglalnak helyet.
A szakszervezet követeli továbbá a 2017/153-as kerettörvény módosítását, a jogszabály ugyanis – állításuk szerint – diszkriminációhoz vezetett. „Sok esetben az az abszurd helyzet állt elő, hogy a képesítés nélküli pedagógus többet keres, mint a véglegesítő vizsgával és II-es vagy akár I-es fokozattal rendelkező szakképzett pedagógus” – állítják.

Agerpres

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.