Arányos béremeléseket követelnek

Elkerülhetetlenné válhat a jövő heti egészségügyi sztrájk

32

Figyelmeztető és általános sztrájkra készül az ország legnagyobb, egészségügyben dolgozókat tömörítő szakszervezete, a Sanitas. Az érdekképviselet Hargita megyei szervezetének közlése szerint már összegyűltek az ehhez szükséges aláírások, így hétfőn, május 7-én kétórás figyelmeztető sztrájkot, jövő pénteken, május 11-én pedig általános sztrájkot hirdetnek.

Három oka van a tiltakozásra az egészségügyi szakszervezetnek: elégedetlenek a márciusban bevezetett egységes bértörvénnyel, igazságtalannak tartják, hogy a márciusi béremelésekkor kizárólag az orvosok és asszisztensek fizetése nőtt, ugyanakkor nehezményezik, hogy a kórházakat fenntartó városi és megyei önkormányzatok által kiutalandó bérpótlék felső határa csupán 30 százalék lehet – tájékoztatta a Hargita Népét Nyulas Emma, a Sanitas Hargita Megyei Szervezetének elnöke. Hangsúlyozta, azt szeretnék, hogy a felsőfokú végzettséggel rendelkező egészségügyi alkalmazottak, akik nem orvosok (a gyógyszerészek, a biológusok, a biokémikusok, laborosok) valamint a felsőfokú tanulmányokat nem folytatott dolgozók, mint például az otthoni betegápolók, a takarítók, a kapusok, a sofőrök stb. szintén arányos béremelésben részesüljenek, hiszen az ágazatban dolgozók számára ugyanúgy nagy áldozattal jár a munka.
Nyulas Emma azt is elmondta, hogy a mai nap folyamán a szakszervezet megyei kirendeltségeinek vezetői Bukarestben tárgyalnak Sorina Pintea egészségügyi miniszterrel, aki azt ígérte, hogy ismerteti velük azokat a javaslatokat, amelyeket Viorica Dăncilă miniszterelnök és kormánya ajánl az egészségügyben dolgozóknak. A szaktárca vezetője szerint a kormány javaslatai összhangban lesznek azzal, amiket a szakszervezetisek követelnek. A hotnews.ro hírportálnak még tegnapelőtt adott nyilatkozatában kijelentette, az esetleges sztrájk nem kecsegtetne sok jóval, ezért a kormány elsődleges célja, hogy azt ne tartsák meg.
Ezzel szemben Leonard Bărăscu, a Sanitas országos elnöke szerint a sztrájk elkerülhetetlenné vált, és azt mondta, amíg a kormány nem tesz ígéretet arra, hogy megváltoztatja a bértörvényt, addig kitartanak a tiltakozási szándékuk mellett.

Márk Boglárka

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.