Arany és bronz vízilabdában

41

Magyar és román szempontból nem éppen volt a legek Universiadéja az idei, Nápolyban megrendezett egyetemi kisolimpiának is nevezett sportvetélkedő. Habár vannak impozáns általános számok is ezen a versenyen, amit alább meg is említünk, mindkét országban nagyságrendekkel jobb helyezésekre, több éremre számítottak. Persze a sikertelenség okait sokkal több időbe telik elemezni és feltárni, mint amit most megtehetünk, de néhány következtetést már most le lehet vonni.

Néhány csúcsversenytől eltekintve a román sportolók sikertelensége már évek óta tartó folyamat, így itt nem éppen olyan nagy a csalódás, a magyar küldöttség viszont a két évvel ezelőtti, Taipeiben megrendezett játékokon minden idők legjobb eredményét hozta, tizennégy éremmel (5 arany, 5 ezüst, 4 bronz) a tizennegyedik helyen végzett a csapat a ranglistán. Ehhez képest idén a magyar vízilabdás lányok révén egy aranyat, a férfi vízilabdacsapat és Tóth Krisztián dzsúdóka révén egy-egy bronzot sikerült csak elhozni, messze lemaradva az éremtáblázat élmezőnyétől, mely éremtáblázaton egyébként az első öt helyen sorrendben Japán, Oroszország, Kína, az Egyesült Államok és a Koreai Köztársaság szerepel. Érdekesség még, hogy a Kínai Tajpej néven szereplő tajváni csapat a hetedik ebben a rangsorban.
Szabó-Ambrus Anita, a Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetség sajtóreferense szerint, aki elkísérte a magyar küldöttséget, a szerényebb szereplés egyik oka az is, hogy idén a szervezők 6000 főben szabták meg a sportolók felső létszámát, így a megszokott több mint kétszáz fős magyar delegáció helyett 101 sportoló utazhatott ki a versenyekre. Ugyanakkor két olyan sportágban is világbajnokság következik az idén, amelyek sikerágazatnak számítanak Magyarországon, így a legjobbak most ezekre tartalékolják erejüket. Az úszókra és a vívókra gondolunk, ez utóbbiak világbajnokságát meg éppen Budapesten rendezik.
És most akkor lássuk azokat a már említett számokat, amelyekre oly büszkék a szervezők: a versenyek lebonyolításába Nápoly mellett helyszínként még Campania tartományból 33 önkormányzat szállt be, melyek területén 58 versenyt bonyolítottak le és akik az Universiade 270 millió eurós összköltségeibe mintegy 127 millióval szálltak be. Nápolyba 118 országból 6000 versenyző érkezett, akik 18 sportágban 220 éremért versengtek. A versenyekre 300 000 jegy kelt el, ebből csak a Sao Paolo Stadionban megrendezett nyitó- és záróünnepségre 75 000 fogyott el. Az újságírók, fotósok, tévések száma 1200 volt, akik 53 országból jöttek. A legnagyobb létszámban az olasz újságírók voltak, de Kínából is több mint hatvanan akkreditáltak, onnan, ahol Chengduban tartják a következő, a 2021-es Nyári Universiadét.

Aczél Péter László

 

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek