Apák és lányaik indulnak hosszú útra

992

Annyi élményt, annyi szépet adott résztvevőinek és a támogató közösségeknek
a tavalyi, Székelyderzsből induló Vallásszabadság Lovas Zarándoklat,
hogy néhányan idén is útra kelnek. Hithez, történelemhez kapcsolódó évforduló
ezúttal is akad, ebből az alkalomból például felkeresik a kenyérmezei csata
helyszínét. Asztalos Ágnes riportja.

Apa és leánya a Székelykőn. Idén is együtt kelnek útra

A vallásszabadság tordai kihirdetésének 450. évfordulója tiszteletére 450 km hosszú lovas zarándoklaton vettek részt tavaly júliusban anyaországiak és székelyföldiek Demeter Sándor Lóránd székelyderzsi unitárius lelkész kezdeményezésére. A nagy útról A hit lovasai címmel Magyari Tekla és Simó Csaba készített dokumentumfilmet, amit azóta számtalan településen vetítettek. Kiderült, hogy nagy népszerűségnek örvendett a lovas zarándoklat, ez a tény is hozzájárult ahhoz, hogy idén legyen folytatás.
– Sokan imádkoztak értünk a nyáron, azt követően rengetegen érdeklődtek és még többen bátorítottak a folytatásra – közölte Demeter Sándor Lóránd, a lovas zarándoklat szervezője és lelki vezetője, székelyderzsi unitárius lelkész.
Bevallotta azt is, hogy jó úton van a kezdeményezés afelé, hogy hagyománnyá váljon, hiszen már jövőre, sőt az azt követő esztendőre is vannak terveik.

Egy hét lóháton
A 2019-es Vallásszabadság Lovas Zarándoklat jelmondata: „Szárnyad van, lelkem” (Dávid Ferenc). Több évforduló is áll az idei út hátterében: egyrészt 600 évesek lettek a székelyderzsi vártemplom freskói, 540 évvel ezelőtt volt a kenyérmezei csata, és 440 éve annak, hogy hitelvi nézetei miatt 1579-ben holtig tartó fogságra ítélték Dávid Ferencet, az unitárius egyház alapító püspökét, és Déva várába zárták, ahol ugyanazon év novemberében meghalt. Ezeket a múltbéli jeles eseményeket „fűzi fel” az út.
– Akárcsak a tavaly, idén is János Zsigmond fejedelem születésnapján, július 7-én indulunk Székelyderzsről, az azóta felavatott vallásszabadság-emlékhelyről. Egy hétig leszünk úton, 220-250 kilométert teszünk meg lóháton, míg megérkezünk Dévára, július 14-én – mondta a lelkész. – Így emlékezve bontjuk ki a lelkiismereti szabadság zászlóját, hogy történelmi tereken (Holdvilág, Kenyérmező) átlovagolva lobogjon és emlékeztessen mindenkit Dávid Ferenc hitvallására: „Szárnyad van, lelkem, meg ne tagadd magad” – tette hozzá Demeter Sándor Lóránd.

Kicsit más lesz
Az út során érintik Szenterzsébetet, Magyarzsákodot, Erzsébetvárost, Szászsebest, Piskit, unitárius, református, örmény katolikus és német evangélikus templomokat és gyülekezeteket látogatnak meg.
– Több lesz benne a „zarándokosabb” rész, rugalmasan kezeljük az útvonalat, ismeretlen helyeken megyünk át és sátorban fogunk aludni. Nagyobb hangsúlyt fordítunk a lelki elmélyedésre, az esti és reggeli imádságokra, értékelésekre, de a gyülekezetekkel való találkozók sem maradnak ki – részletezte az unitárius lelkész.
Másik érdekessége az idei lovas zarándoklatnak az, hogy apák és lányaik indulnak útra. Hatan vannak egyelőre (három apa és három leány), bár még néhányan várhatóan csatlakoznak, mégis jóval kisebb lesz az idei csapat, de a jövőben sem szeretnék a nagyobb létszámot.

Elhozzák Kenyérmezőt
Demeter Sándor Lórándnak tavaly is útitársa volt a leánya, Dorottya. Mint fogalmazott, a lányával való kapcsolat, az együttlét olyan többletet jelentett számára, amit azóta is magával hordoz.
– Ezen túl a legnagyobb élmény úton lenni. Nagyon izgalmasnak ígérkezik az idei zarándoklat is – mondta a lelkész.
Mint már említettük, egész Dél-Erdélyig lovagol a kis csapat, amelynek taktikai vezetője Demény Ele­mér, a Lófő Lovasudvar tulajdonosa. A kenyérmezei csata helyszíne valahol Szászsebes és Szászváros között található, egykor itt aratott hatalmas győzelmet Mátyás király serege a törökök felett. Felkeresik a történelmi helyet, sőt egy kevés földet is hoznak onnan.
– Hazaérkezésünk után egy héttel, július 19–21. között várfesztivált rendezünk Székelyderzsben. Megidézzük a történelmet az 540 éves évforduló jegyében, és azt szeretnénk, hogy legyen egy kicsit jelen Kenyérmező is – hangsúlyozta Demeter Sándor Lóránd.
Az idei Vallásszabadság Lovas Zarándoklat a Derzsi Unitárius Egyházközség és a Lófő Lovasudvar szervezésében, a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósul meg.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek