Apák a parton

1 175

A melegben a „vizes helyek” egyfajta gyűjtőlencseként működnek, sokan jönnek, élvezni a napsütést, a lubickolást, amíg csak lehet. A közelség óhatatlanul és akaratlanul is betekintést nyújt mások „működésébe”, egy-egy felvillanó kép, gesztus, helyzet pedig olykor tanulságos is lehet.
Három férfi jött le minap kedvenc tavunk partjára. Két nagy és egy pici. Mint később kiderült, apa, fia és annak a pár hónapos kicsi fia lettek a szomszédaink néhány órára. A baba az elején sírdogált valamiért, majd evett és jóllakottan figyelte a falevelek játékát, a napfoltok villanását, a felhők utazását a tiszta kék égen. A nagyok felváltva úsztak, napoztak, olvastak, játszottak a kicsivel. Nyugalom volt, meghittség és csend. Megható volt látni, amilyen gyöngédséggel, gondoskodással, szeretettel rendezte az apró kis ember dolgait az ifjú apa. Szép volt látni ezt a „fiús programot”, ami csírájában már magában hordozta az eljövendő sok élménydús, önfeledt apa-fia együttlétet, amelyek az élet biztos, erőt adó pontjaiként működnek. Ideális esetben.
A helyszín ugyanaz, csak az időpont más. Nagyobb társaság érkezik, napernyővel, hűtőládákkal, sörökkel, zajjal. Gyerekülésben kisbaba, fiatal nő sürög-forog körülötte, és osztogatja a – feltehetően – párjának a parancsokat: hozd ide, add ide, tedd le, terítsd ki, nyisd ki, fogd meg! A kicsi sírni kezd, az anyja egy perce átadja az apának, a sírás nem szűnik. A nő: hogy fogod? Tartsd rendesen! Arra sem vagy képes, hogy megvigasztald! Simogasd a hátát! Hová tetted a pelenkászacskót? A parancsok, kemény mondatok géppuskatüzében a férfi egyre csendesebbé válik, megfeszül a szája, a karja, a baba ebben a feszültségben – mi mást is tehetne – egyre hangosabban ordít. Az anya kikapja a kezéből, etetni kezdi, lassan elcsendesedik, az apa még álldogál néhány percig, majd továbbáll, ahol a társaság férfitagjai söröznek és horgászáshoz készülnek. Ott befogadják. Mert az előbb kizárták. Pedig ő részese akart lenni a családi kirándulásnak, de így nagyon nehéz. Tulajdonképpen lehetetlen.
Ebben a helyzetben nem láttam felvillanni a majdani apa-fia programok fényét. Sajnáltam őket. Az anyát, aki majd panaszkodik, az apát, aki nem tapasztalhatja meg már a pici mellett is, hogy rá szükség van és ő (is) kompetens szülő, de legjobban a babát, mert nélkülöznie kell a férfias erőt, illatot, nyugalmat és biztonságot. Azt a különlegeset, amit csak az apák tudnak nyújtani.

Asztalos Ágnes

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek