Apa csak egy van

156

Apátlan társadalomban élünk. Elnőiesedő szakmákról számolnak be a statisztikák, lágy, finomlelkű, gyöngéd férfiakról álmodoznak a szerelmes lányok, akiket már nem kell meghódítani, hisz eleve ők a kezdeményezők, a csábítók. Az apaság nem egy megbecsült szakma. A leendő ara titkon vőlegényében is apja jellemvonásait véli felfedezni. Akarja is, meg nem is. Legfennebb majd a saját képére formálja. Az egyre ritkuló házasságkötések pedig hamar válással végződnek, mert az első gyermek után a nő már azt bizonygatja magának, nem azt kapta, amit keresett, s már ki is ábrándult a férfiakból. Miközben a szüléssel az anya is megszületett, a férjet váratlanul éri az apaság, aztán visszavonul vagy kiszáll a kapcsolatból. Vagy azért, mert nem volt mintája, amibe kapaszkodjék, vagy mert őt is harmincéves koráig csak az anyja nevelte. Nem volt, aki megtanítsa, mit jelent győzni és vereséget szenvedni, küldetést teljesíteni. Pedig létezik apai ösztön is…
(…) Úgy tűnik, az egyházban is – minden patriarchális fóbia dacára – jelen van ez a kontraszt. Jézus férfi volt, ezért az apostolok is férfiak, de azért a „szent asszonyok” többen vannak, mint a papok és leviták. Ők a kezdeményezők, ők a hírvivők. A vallásos fiatalok is inkább lányok. Tetszik nekik, ahogyan a pap szépen beszél, hat az érzelmeikre, és élmény, hogy együtt lehetnek. Fiúk akkor csapódnak a közösséghez, ha valamelyik kiszemelt lány okán ők is érdekeltek. Aztán jön a párválasztási periódus, majd kezdenek le- és kimaradni… S az egyház örvend a keresztény ifjúságnak, hisz övék a jövő. A vallási rajongás eddig tartott. Jó esetben majd évek múltán ifjú jegyesként talán előkerülnek.
A nők teszik ki a hívek nagy hányadát. Ők az ájtatosabbak, a fogékonyabbak a lelkiekre, velük tud inkább misszionálni az egyház. A (fiú) gyermekek apjuktól inkább az olyan apa-isten képét látják, aki távol van – hiszen külföldön dolgozik, pénzt keres, vagy otthagyta a családot –, nehezen megközelíthető, szigorú, csak parancsol és ellenőriz, még vetélytárs is, mert Ő a főnök, nem én… És nem játszik velük, nem emeli át a küszöbön, nem dobja fel és nem fogja ki. Isten anyai arcát kell tükröznünk, az anyai vonások melegebbek, befogadóbbak, engedékenyebbek – hangoztatják a mai kritikusok. Így nem ijesztjük el a gyermekeket, a hívőket Istentől, az egyháztól. Hisz az egyháznak is olyannak kell lennie, mint Istennek. Megbocsátónak, türelmesnek, irgalmasnak. Ám ha rejtett módon is, de az alapemberek a férfiak közül kerülnek ki. Imádkozó asszonyok és cselekvő férfiak, egy kis túlzással talán így kiegyezhetünk.
Ha viszont ennyire szeretnénk elnőiesíteni, vagy kasztrálni a világot, akkor hol maradnak a férfi szentek erényei: küzdés, állhatatosság, kitartás, kezdeményező erő, bátorság, becsületesség, felelősségvállalás, aktív alkotás, áldozathozatal és konfrontálódás? Ezeket az erényeket kitől, hol tanulja meg gyermekünk? A leánygyermek ugyancsak. Szembemenni a nehézségekkel, vállalni a kihívásokat és felvenni a harcot a gonoszsággal – ez kire marad? (…)
Öngyilkos társadalom, amikor az Isten által kódolt szerepek, feladatok felcserélődnek vagy viszonylagossá válnak. A tisztelet is a szeretet jele. A férfi háromszor kevesebbet beszél, mint a nő. S ez így van rendjén. De attól ő is millió más módon jelez, reagál, üzenetet közvetít. Ezért van szükség a gyermeknek legalább olyan mértékben apára, férfimintára is. Így lesz egészséges. (…)
Ezért tartom különösen is értékes ajándéknak a marosszentgyörgyi kármeliták nemrég megjelent könyvét: Szent József, az Atya árnyéka. Ebben a könyvben, amelyet Katalin nővér a 2010-ben elhunyt lourdes-i plébános misztikus elmélkedéseit ültette át magyarra, a szerző arra hívja fel a figyelmet, hogy Szent József akkor is valódi, igazi apa, ha nem volt biológiai, vérségi „köze” Krisztushoz. De jogilag Mária férje volt, és így a Kis Jézus valóságos apjának is számított. Nemcsak gyámnak kijelölt felügyelő, hanem igazi családfő. Ebben az érthetetlen helyzetben is, amikor el kellett volna bocsátania menyasszonyát, vállalta Máriát. (…)
Milyen jó lenne, ha a mai házaspárok is újragondolnák kapcsolatukat ennek a misztikus mélységnek és magasságnak hétköznapi egyszerűségében. Ha megtanulnánk tisztelni és elfogadni a másik titkát. Jobban megbecsülnék egymást, nem lenne annyi apakrízis, annyi egyedülálló anya, árva gyermek és frusztrált apa. Ők lennének a családban Isten jobb és bal keze. Ők lennének az Atya árnyéka. Mint Szent József. Az árnyék olyan, mint egy palást: kijelöl, megvéd, beburkol, hűsít, és jelzi, hogy ott van veled Valaki, aki nagyobb nálad. Övé vagy.
A teljes szöveg a peterpater.com oldalon érhető el.

Ft. Sebestyén Péter plébános

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek